Tesztek

A Mindware Studios 2001 óta létezik, és a történelmi Prágában ütött tanyát. A két éve, Cold War címmel kiadott, némileg a Splinter Cellt másoló lopakodós játékuk enyhén szólva is a felejthető kategóriát súrolta, alulról. Ám a merő önszorgalomból tákolt Painkiller modifikációjuk felkeltette a Deamcatcher figyelmét, így most ennek gyümölcsét élvezhetjük.

1998-ban a Valve kiadta a Half-Life-ot, mely osztatlan sikert aratott. A gyönyörű grafikával, és a pörgős játékmenettel megáldott játék majdnem minden alkotást messze maga mögött hagyott. Ebben az időben minden lelkes játékos a Quake III Arena és az Unreal Tournament párharcát figyelte. Ez volt az első két olyan játék, mely a többjátékost módra fókuszált. Ezzel egy időben, pár lelkes fiatal programozó összeállt, és megalkotta a Counter-Strike nevezetű modot, a Half-Life alapjaira.

Történjen a jövőben bármi is, egyben biztos lehetünk: akárhány „age-es” is vagy, az Age of Empires sorozat bizony minden valamit magára adó stratégának kötelező alkotás. Az Ensemble Studios jó két-háromévenként megjelenő, RTS ruhába öltöztetett történelemleckéje 1997 óta annyi kellemes percet szerzett már jónéhány millió játékosnak a világon, hogy egy-egy karácsony környékén rendre úgy gondolaja a „picipuha” birodalom vezetője, hogy miért is ne tegyenek játszhatóvá egy újabb fejezetet az emberiség történelméből. Ezt a fajta üzletpolitikát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény hogy a 2005 októberében megjelent harmadik epizód valójában a negyedik.

Egy korábbi tesztemben már írtam a City Interactive Code Of Honor című játékáról. Megemlítettem, hogy az FPS műfajt favorizálják, és rengeteg eseményt dolgoztak már fel. Most ismét előálltak egy újabb „remekművel”, és elrepítenek minket Vietnámba. A cím pokolian hasonlít a Code Of Honorra, a készítők tehát maradtak a budget kategóriánál. Ezen cikkemhez ajánlott az említett légiós játék tesztjének elolvasása, mivel rengeteg dologban egyezik meg a két projekt.

Hosszú évek óta vártuk már, hogy az MMORPG műfaj megteremtőjeként is aposztrofált Richard Garriott legújabb játékának, a Tabula Rasának végleges verziójába beletekinthessünk. A program a fejlesztés alatt gyakorlatilag minden változáson átment, amin csak át lehet menni (világot, grafikus motort, fejlesztőcsapatot is cseréltek menet közben), így a végeredmény igen csak izgatta sokunk fantáziáját, most pedig végre megérkezett...

A gazdasági szimulátoroknak érdekes vadhajtásai az úgynevezett „theme park” játékok, vagyis azok a békés-építkezős stratégiai programok, amelyekben a játékosnak egy vidámparkot kell menedzselnie. A műfaj olyan hagyományos képviselőivel szemben, mint a Tropico vagy a Movies, ezekben a programokban a stratégiai részt olykor elnagyolják az egyéb játékelemek javára. Olyannyira, hogy a fejlesztők néha át is esnek a ló túlsó oldalára – mint a Thrillville: Off the Rails esetében.

A dán IO Interactive-ot 1998 szeptemberében hozta létre a Nordisk Film & TV és a játékfejlesztő Reto-Moto, magját az Amiga demo-scene ismert csapata, a The Silents alkotta (ennek tagja volt Jesper Kyd is). A stúdió a 2000 novemberében megjelent Hitman: Codename 47-tel rögtön sikert aratott, a 2002-es 2. rész már 3 millió példányban kelt el. 2003-ban új stílusú játékkal jelentkeztek, Freedom Fighters címmel. A cég 2004 márciusában állandó kiadójuk, az Eidos tulajdonába került, annak független fejlesztőstúdiójaként.

A hőskorszak egyik legnagyobb neve volt az Impression Games, és ennek főtervezője, Chris Beatrice, ki olyan ajándékokat adott nekünk, mint a Caesar, a Lords of the Realm, a Pharaoh és a Zeus. Beatrice úr 2001-ben alapította meg új cégét, a Tilted Mill Entertainmentet – de valahogy nem találják a fonalat. Első címük, a Children of the Nile még az aranykort idézte, aztán jött a csalódást okozó Caesar IV – és most ez a cím...

A Rockstar név hallatán a játékostársadalom nagy része összezizzen, és rögtön a GTA-brandre asszociál, pedig mára már kilenc saját stúdióval rendelkezik a cég, amelyek szorgosan és szívvel végzik a kiosztott feladatokat. Közülük is a legkiemelkedőbben a Rockstar North legényei, elsősorban nekik köszönhetjük a GTA-sorozatot, a Manhunt két epizódját, de az eredeti Lemmings játékot is ők alkották meg réges-régen, akkor még DMA Design művésznév alatt. Rockstarék sosem arról voltak híresek, hogy futószalagon gyártanák a játékokat, helyette 4-5 évente egy minőségi alkotást produkálnak – erre itt az újabb élő példa, ugyanis a GTA IV-gyel akkorát robbantottak, hogy talán még az unokáinknak is erről mesélünk majd…

Anno a Raven Software megalkotta a játéktörténelem egyik legbrutálisabb FPS játékát, mely rögtön belopta magát a rajongók szívébe. A második rész után már sokan lemondtak egy esetleges folytatásról, de szépen csendben mégis készült egy harmadik rész, immáron a szlovák Cauldron gondozásában.

A zseniális első résszel mennybe menő Empire Earth franchise vad hanyatlásnak indult, amikor a Stainless Steel Studiostól elvették a címet, hogy egy addig nem bizonyított fejlesztőnek adják át. A második rész már kritikailag visszafogott sikert ért el, de ez nem törte le a kiadó kedvét: a harmadik felvonást is ezekre a srácokra bízta. Elöljáróban annyit: nagy kár érte.

A Ubisoft Tiwak fedőnevű stúdióját Yeti Interactive néven ismerhették eddig mindazok, aki direkt a hülyenevű játékfejlesztőkre buknak. A csapat hét éve alakult Montpellier városában, Franciaországban, és bemutatkozásuk, a mérsékelt sikerű konzolos platformjáték Tork megjelenése után rögtön meg is vette őket a Ubisoft.

Ismét egy újabb kiegészítő érkezett a Blue Fang Games csapatától a már három éve megjelent alapjátékukhoz. Szám szerint ez a negyedik (a kisebb ingyeneseket nem számolva) bővítése az állatkertépítő és menedzselő project második részének. A Guru hasábjain nem számoltunk be korábban a kiegészítőkről (Endangered Species, African Adventure, Marine Mania), így itt az ideje megemlíteni a legújabbat, az Extinct Animalst.

A konzolos átiratokkal eddig mindig az volt a baj, hogy finoman szólva nem hozták azt a minőséget, amit az eredeti platformon mutattak. Az Xbox360 első igazán sikeres játékának portja egy évig készült, az Epic Games fejlesztői mindent megtettek, hogy fülig érjen a PC-tulajok szája. Kár, hogy néha a fülünket kell ráncigálni, hogy a szervi találka összejöjjön.

A játék borítójából ezúttal rengeteg következtetést lehet levonni a belső értékeket illetően. A legfontosabb talán, hogy a kisbetűvel írt „tennis” a címben igazából is kis jelentőségű: talán még nem született olyan teniszjáték, amiben a konkrét sportnak ilyen apró, kis túlzással már elhanyagolható szerep jutott. Merthogy ez sokkal inkább egy enyhe teniszköntösbe bújtatott Sega-múzeum, amiben a hangsúly a régi kedvenceken van.

Az a helyzet, hogy épp azon gondolkodtam, kezdhetem-e vajon megint Bate istenítésével a cikket, hogy olyan játékot adott, ami meglepően szórakoztató volt. Alap esetben soha az életben nem nyúltam volna hozzá (a játékhoz!), csak merő véletlensorozatok együttállása esetén, ha a házamban fekszik a Jupiter is, vagy mi. Aki nem jártas az asztrológiában, azt üdvözlöm a fedélzeten és örülök neki, hogy nem követője holmi női cucliknak, akik viszont azért kapcsolódtak be a szövegbe, hogy az Asterix at the Olympics játékról olvassanak, szintén jó helyre jöttek és még nagyobb cuppanóst kapnak.

Lucky Luke, a népszerű képregényhős visszatért a filmvászonra – legalábbis a franciáknál és a belgáknál mindenképpen – egy új, egész estés rajzfilmben, melyet az az Olivier Jean Marie rendez, aki a 2001-es tv-szériát is dirigálta. A mozi alapjául az 1964-es „The Caravan” című alkotás szolgál, amit még a villámgyors Lucky Luke karakterének megalkotója, a Morris művésznéven ismert belga úriember készített, Rene Goscinny-val karöltve. Ahogy az manapság szokás, az ilyen kedves rajzfilmekhez mindig társul egy elsősorban fiatalabb korosztályt megcélzó játék, így érkezett a PC-s közönséghez is jelen cikkünk alanya.

Nem a Gears of War az egyetlen játék így a karácsony tájékán, amely Xbox360-ról megérkezik szeretett PC-inkre is. A Microsoft másik nagyszerű, de kevésbé sikeres címe, a Viva Pinata is felköltözhet a winchestereinkre, hogy végre mi is elmerülhessünk a kertészet és a Pinata nevelés rejtelmeiben.

Annak ellenére, hogy a Juiced első része hatalmas bukás volt, reményteli optimizmussal tekintettünk a játék második részére, ami érezhető is volt a júliusban leközölt ismertetőből. Akkor üdvözöltük azokat az újításokat, amelyeket a készítők ígértek, mint például az ötletes driftpályák, a játékos DNS jellemzőinek tárolása és online felhasználása, vagy a járművek számtalan modifikációs lehetősége. Ám a puritán tálalás és az NFS: ProStreet megjelenése miatt mindezek az ötletek kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a készítők maguk alá gyűrjék a nagy riválist. No de, hogy ne a kegyelemdöféssel kezdjük, lássuk a játék vesszőfutását egészen az elejétől…

Szögezzük le az elején: az FF7 nemcsak korának, minden időknek az egyik legjobb, leghangulatosabb játéka volt. Aki ezzel nem ért egyet, azt biztos nem villanyozza fel a hír, hogy végre megjelent angolul is a hivatalos előzmény, a PSP-re elkészült Crisis Core. Mindenki más, rendes ízléssel rendelkező egyén viszont örömódákat énekelhet, kicserélheti a füstölőket a házi szentélyben, és kivehet pár nap szabadságot – mert imáink meghallgattatásra találtattak, és a Crisis Core nagyszerű lett.

A Creative Assembly neve minden stratégiát kedvelő játékos számára ismerősen kell, hogy csengjen. A feledhetetlen Total War-sorozat után első konzolos kitérőjük (Spartan Warrior) borzalmasra sikeredett így nem mondhatnám, hogy kitörő lelkesedéssel vártam a vikinges környezetű Battle for Asgardot, amely egy újabb mindennemű stratégiát nélkülöző akciójáték lett!

Az első Condemned tulajdonképpen egy beszedált FEAR volt, egy sokkal lassabb, még ördögibb, még félelmetesebb FPS, amelyben ráadásul a lőfegyvereket mindenféle készítsd-magad jellegű eszközökkel (deszka, fémcső, ajtó, balta) cserélték le. Volt némi végtelenül egyszerű nyomozás, no meg egy elvont, értelmezhetetlen horrortörténet.

Az orosz fejlesztői bázissal és New Yersey-i központtal felálló Saber Int. a Will Rockkal - Serious Samra hajazó barátunk mészárlása a görög mitológiában - tette le a névjegyét 2003-ban, s kötelezte el magát végleg a gyors, pörgős shooterek gyártása mellett...

Minden idők egyik legzseniálisabb versenysorozata legújabb állomásához érkezett. A sajnos kizárólag konzolokon hozzáférhető Burnout most is arról szól, mint eddig: eszméletlen sebességről, káprázatos grafikáról, döbbenetes ütközésekről és törésmodellről és addiktív játékmenetről. Egy valami azonban megváltozott. A Burnout a Paradise epizóddal ugyanis kinyílt, és olyan szabadságérzettel lett megáldva amilyennel eddig nemigen találkoztunk?