Tesztek

Anno a Raven Software megalkotta a játéktörténelem egyik legbrutálisabb FPS játékát, mely rögtön belopta magát a rajongók szívébe. A második rész után már sokan lemondtak egy esetleges folytatásról, de szépen csendben mégis készült egy harmadik rész, immáron a szlovák Cauldron gondozásában.

A zseniális első résszel mennybe menő Empire Earth franchise vad hanyatlásnak indult, amikor a Stainless Steel Studiostól elvették a címet, hogy egy addig nem bizonyított fejlesztőnek adják át. A második rész már kritikailag visszafogott sikert ért el, de ez nem törte le a kiadó kedvét: a harmadik felvonást is ezekre a srácokra bízta. Elöljáróban annyit: nagy kár érte.

A Ubisoft Tiwak fedőnevű stúdióját Yeti Interactive néven ismerhették eddig mindazok, aki direkt a hülyenevű játékfejlesztőkre buknak. A csapat hét éve alakult Montpellier városában, Franciaországban, és bemutatkozásuk, a mérsékelt sikerű konzolos platformjáték Tork megjelenése után rögtön meg is vette őket a Ubisoft.

Ismét egy újabb kiegészítő érkezett a Blue Fang Games csapatától a már három éve megjelent alapjátékukhoz. Szám szerint ez a negyedik (a kisebb ingyeneseket nem számolva) bővítése az állatkertépítő és menedzselő project második részének. A Guru hasábjain nem számoltunk be korábban a kiegészítőkről (Endangered Species, African Adventure, Marine Mania), így itt az ideje megemlíteni a legújabbat, az Extinct Animalst.

A konzolos átiratokkal eddig mindig az volt a baj, hogy finoman szólva nem hozták azt a minőséget, amit az eredeti platformon mutattak. Az Xbox360 első igazán sikeres játékának portja egy évig készült, az Epic Games fejlesztői mindent megtettek, hogy fülig érjen a PC-tulajok szája. Kár, hogy néha a fülünket kell ráncigálni, hogy a szervi találka összejöjjön.

A játék borítójából ezúttal rengeteg következtetést lehet levonni a belső értékeket illetően. A legfontosabb talán, hogy a kisbetűvel írt „tennis” a címben igazából is kis jelentőségű: talán még nem született olyan teniszjáték, amiben a konkrét sportnak ilyen apró, kis túlzással már elhanyagolható szerep jutott. Merthogy ez sokkal inkább egy enyhe teniszköntösbe bújtatott Sega-múzeum, amiben a hangsúly a régi kedvenceken van.

Az a helyzet, hogy épp azon gondolkodtam, kezdhetem-e vajon megint Bate istenítésével a cikket, hogy olyan játékot adott, ami meglepően szórakoztató volt. Alap esetben soha az életben nem nyúltam volna hozzá (a játékhoz!), csak merő véletlensorozatok együttállása esetén, ha a házamban fekszik a Jupiter is, vagy mi. Aki nem jártas az asztrológiában, azt üdvözlöm a fedélzeten és örülök neki, hogy nem követője holmi női cucliknak, akik viszont azért kapcsolódtak be a szövegbe, hogy az Asterix at the Olympics játékról olvassanak, szintén jó helyre jöttek és még nagyobb cuppanóst kapnak.

Lucky Luke, a népszerű képregényhős visszatért a filmvászonra – legalábbis a franciáknál és a belgáknál mindenképpen – egy új, egész estés rajzfilmben, melyet az az Olivier Jean Marie rendez, aki a 2001-es tv-szériát is dirigálta. A mozi alapjául az 1964-es „The Caravan” című alkotás szolgál, amit még a villámgyors Lucky Luke karakterének megalkotója, a Morris művésznéven ismert belga úriember készített, Rene Goscinny-val karöltve. Ahogy az manapság szokás, az ilyen kedves rajzfilmekhez mindig társul egy elsősorban fiatalabb korosztályt megcélzó játék, így érkezett a PC-s közönséghez is jelen cikkünk alanya.

Nem a Gears of War az egyetlen játék így a karácsony tájékán, amely Xbox360-ról megérkezik szeretett PC-inkre is. A Microsoft másik nagyszerű, de kevésbé sikeres címe, a Viva Pinata is felköltözhet a winchestereinkre, hogy végre mi is elmerülhessünk a kertészet és a Pinata nevelés rejtelmeiben.

Annak ellenére, hogy a Juiced első része hatalmas bukás volt, reményteli optimizmussal tekintettünk a játék második részére, ami érezhető is volt a júliusban leközölt ismertetőből. Akkor üdvözöltük azokat az újításokat, amelyeket a készítők ígértek, mint például az ötletes driftpályák, a játékos DNS jellemzőinek tárolása és online felhasználása, vagy a járművek számtalan modifikációs lehetősége. Ám a puritán tálalás és az NFS: ProStreet megjelenése miatt mindezek az ötletek kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a készítők maguk alá gyűrjék a nagy riválist. No de, hogy ne a kegyelemdöféssel kezdjük, lássuk a játék vesszőfutását egészen az elejétől…

Szögezzük le az elején: az FF7 nemcsak korának, minden időknek az egyik legjobb, leghangulatosabb játéka volt. Aki ezzel nem ért egyet, azt biztos nem villanyozza fel a hír, hogy végre megjelent angolul is a hivatalos előzmény, a PSP-re elkészült Crisis Core. Mindenki más, rendes ízléssel rendelkező egyén viszont örömódákat énekelhet, kicserélheti a füstölőket a házi szentélyben, és kivehet pár nap szabadságot – mert imáink meghallgattatásra találtattak, és a Crisis Core nagyszerű lett.

A Creative Assembly neve minden stratégiát kedvelő játékos számára ismerősen kell, hogy csengjen. A feledhetetlen Total War-sorozat után első konzolos kitérőjük (Spartan Warrior) borzalmasra sikeredett így nem mondhatnám, hogy kitörő lelkesedéssel vártam a vikinges környezetű Battle for Asgardot, amely egy újabb mindennemű stratégiát nélkülöző akciójáték lett!

Az első Condemned tulajdonképpen egy beszedált FEAR volt, egy sokkal lassabb, még ördögibb, még félelmetesebb FPS, amelyben ráadásul a lőfegyvereket mindenféle készítsd-magad jellegű eszközökkel (deszka, fémcső, ajtó, balta) cserélték le. Volt némi végtelenül egyszerű nyomozás, no meg egy elvont, értelmezhetetlen horrortörténet.

Az orosz fejlesztői bázissal és New Yersey-i központtal felálló Saber Int. a Will Rockkal - Serious Samra hajazó barátunk mészárlása a görög mitológiában - tette le a névjegyét 2003-ban, s kötelezte el magát végleg a gyors, pörgős shooterek gyártása mellett...

Minden idők egyik legzseniálisabb versenysorozata legújabb állomásához érkezett. A sajnos kizárólag konzolokon hozzáférhető Burnout most is arról szól, mint eddig: eszméletlen sebességről, káprázatos grafikáról, döbbenetes ütközésekről és törésmodellről és addiktív játékmenetről. Egy valami azonban megváltozott. A Burnout a Paradise epizóddal ugyanis kinyílt, és olyan szabadságérzettel lett megáldva amilyennel eddig nemigen találkoztunk?

Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyvonalúan következő generációsnak nevezett hadonászós konzol, a Nintendo Wii nem egy háromnapos csoda (egy év alatt adtak el belőle annyit, mint Xbox 360-ból két év alatt), a játékszakmai konferenciákon kétszer annyiszor hangzik el a �casual gamer� (vagyis alkalmi játékos) kifejezés, mit korábban. A kiadói tervekből is látszik, hogy az egyszerűen használható családi játékok fejlesztése egyre határozottabb trend. Persze, a döglődő PC-s piac ezt kissé késve követi, de legalább követi: a Guitar Hero legújabb, harmadik része már a jó öreg ócskavasra is megjelent.

Az észak-karolinai Epic az utóbbi években jó eséllyel a legtöbbet kereső független fejlesztőcéggé nőtte ki magát, köszönhetően az Unreal 3 motor hihetetlen népszerűségének. Bár mostanában egyre többet hallani a motor nehézkességéről (főleg PS3-on), mégis legalább 50 játék készül segítségével, általában több platformra. Idén ősszel dupla csapással jelentkeznek: az UT3 mellett végre megérkezik a Gears of War PC-s verziója is!

Kevés olyan program van, amelyet annyian vártak volna, mint a Jerichót, de ez nem meglepő. A játék mögött ugyan is az a Clive Barker áll, aki egyéniségével megkérdőjelezhetetlenül beleírta magát az emberiség huszadik századi történelmébe: beteg, már-már embertelen képzelőereje a művészet szinte minden ágába gyökeret vert: írásai, filmjei legendásak (ebbe, azért belekötnék - Bate), akár csak előző videojátéka: az Undying.

Az EA Fekete Doboz fantázianevű, és kanadai székhelyű fejlesztőstúdiója (Black Box) jövőre ünnepelheti alapulásának tizedik jubileumát. A srácok feladata az elmúlt évek során egészen egyértelmű volt: Need for Speed szériát kreálni a népnek, s ha az már nagyon lázadozik, valami nagyobb újítást is prezentáltak munkáikban (Underground 1, s a mostani ProStreet). Na nem ez a lényeg, hanem a játék maga, a fejlesztők eme írás esszéjellegű terjedelme nélkül is remekül megvannak, köszönik szépen.

Az 1998 óta létező cég a 2001-es debütáló játékuk, a Kohan és annak folytatása óta egyelőre nem igazolta az akkoriban nyert "Év újonc fejlesztője" címmel megszavazott bizalmat. A mérsékelt sikerű első, és a most megjelenő második F.E.A.R. kiegészítő után  viszont nagyobb fába vágják a fejszéjüket, három bejelentetlen AAA címmel és az Unreal Engine 3-mal a tarsolyukban.

A Lengyelországban forgalmazóként már sikeres CD Projekt házi fejlesztőcsapata, a CD Projekt Red első játékát nemzetközi szinten is hatalmas várakozás előzte meg. A szaksajtó tűkön ülve várta, hogy mi lesz a ritmus alapú harcrendszerből és a döntés-orientált történetből nagy szavak, szép álmok és a meglepetés: a lengyeleknek megint sikerült.

Minden évben úgy egy tucat ilyen-olyan kisállat életét bemutató animációs mesével találkozhatunk a mozikban és legalább ugyanennyi játékadaptációval is, melyekben - tisztelet a kivételnek - a filmben látott történetet élhetjük át, ám sokszor szinte csak abban különböznek, hogy más környezetben, más karakterekkel lehetünk, de a játékmenet ugyanaz a sablon. Úgy látszik a Beenoxnak nem tetszett ez a tendencia, ráadásul egy olyan sztorit kaptak, ami több szempontból is a fellegekben jár.

A 2000-ben alakult 45 fős ír-ukrán független fejlesztőstúdió klasszikus hátterű kalandjátékok készítésére specializálódott. Két Verne-regény (Journey to the Center of the Earth, 80 Days) mellett leginkább Sir Arthur Conan Doyle híres detektívjének történeteivel váltak ismertté.

Azt hiszem, már senkinek nem szükséges bemutatni a fejlesztőgárdát, mely ugyan hosszú évek folyamán, de kivívta magának a kellő tiszteletet és megbecsülést a PC-s futball-kedvelő közönség körében. Remek szériájuk legifjabb verziója tovább nyargal az elődök által kitaposott ösvényen, ám minden eddiginél vaskosabb gólt lő a virtuális fociprogramok virtuális hálójába.