Tesztek

2005-ben néhány lelkes hallgatója a washingtoni DigPen játékfejlesztő-neveldének összedobott egy nagyon komoly és figyelemreméltó programozás-technikai elemeket felvonultató freeware játékot, ami a Valve érdeklődését is felkeltette, és rögtön kiszagolták a tehetséget a fiúkban, komoly fantáziát látván bennük. Nem is kellett több a neves fejlesztő stúdiónak és azonnal leszerződtették a csapatot, hogy aztán profi körülmények között megalkothassák eredeti ötletük alapján a Portal-t.

A párizsi Kheops Studio 2003 szeptemberében alakult, elsősorban volt Cryo Interactive / Dreamcatcher munkásokból. Azóta félévente kiadnak egy kalandjátékot, melyek szépek, hasznosak, bár sok nyomot nem hagynak maguk után. A legtöbb címük történelmi ismereteket is terjeszt, az ilyen projektekhez ugyanis állami támogatás dukál...

A Krisztus utáni kerek kétezredik évben alapított Big Huge Games tagjai voltak jórészt felelősek három, mára ősklasszikussá érett csodastratégiai játékért (Colonization, Civilization 2, Alpha Centuri) nem meglepő tehát, hogy saját új nevük alatt is megreformálták a stratégiai játékok műfaját a Rise of Nationsszel és a Rise of Legendsszel. Az Asian Dyanstiesban ennek ellenére semmilyen újító nagy, soha nem látott ötlettel nem találkozhatunk.

Alapjában véve nem rajongok a második világháborús játékokért, ám soha nem tudtam ellenállni a „mi lett volna ha” kérdéskört boncolgató szoftvereknek, még akkor sem, ha alternatív történelem helyett pusztán csak soha nem látott, vagy csak prototípusban szereplő gépek jelentik a változatosságot. A Blazing Angels első részének fejlesztői úgy döntöttek, egy valódi, második világháborús kiruccanás után elmozdulnak a sci-fi – vagy, legyünk realisták, a fantasy – irányába...

A rendkívül frappáns felütés ezúttal elmarad. A múlt hónapban ugyanis mélyen érintő tragédia történt: on-line cikkem elutasításra került. ]{redenc meglátása szerint olyan tárgyi tévedéseket tartalmazó cikk került ki kezeim közül, amelyek jelentősen hozzájárultak értékítéletem kialakításához, és a nem megfelelő alapossággal készített indoklás miatt a cikk túlzottan nagy támadási felülettel bírt volna ahhoz, hogy a honlapra kikerülhessen. A legszemfülesebb olvasók ennyiből talán ki is találhatják, mennyire találtam jónak a múlt hónapi áldozatomat, azonban a szerkesztő úr szuprematív helyzetéből fakadóan kénytelen voltam elfogadni a döntést. Tekintettel arra, hogy az objektív tájékoztatás kultúrmissziónak tekintendő abban az esetben is ha ]{redenc mindennemű elfogulatlansága ellenére az egyik kedvenc játékáról van szó, így ígéretet tettem arra, hogy a némileg pontosabb fogalmazásmódot szem előtt tartva kijavítom hibáimat, és változatlan értékelés mellett újra beadom a cikket. Azonban egyik este, a fürdőkádban Jamiroquai single-öket hallgatva rájöttem, hogy ez rendkívül snassz megoldás lenne részemről. Egyrészt ]{redenc számára nem lenne túl izgalmas újraolvasni a cikket, másrészt ebben az esetben már az elején leütöttem volna minden labdát a többi olvasónak is. Az olvasói élményindex maximalizálás érdekében az addigi majd 30 óra tapasztalatait kiegészítve ismét levertem hát magam a játékhoz, újra végigtoltam, és az új élményeket magamba szívva nem csupán az előző hibákat javító vagy eltüntető, hanem jóval átdolgozottabb cikkel örvendeztetem meg a nagyérdeműt. Változott-e véleményem? A végére görgetni tilos!

2000-ben olyan játék jelent meg, amely újradefiniálta a stratégia fogalmát. A Creative Assembly által készített Shogun: Total War több ezer fős csatáival azonnal belopta magát a játékosok és a szaksajtó szívébe egyaránt. A cím rengeteg díjat megnyert, s újfajta szemléletével több évvel megelőzte korát. A Total War jelző mára a minőség garanciája lett, a Shogun pedig egy olyan legenda, amit soha nem felejtünk el...

Az Innerloop 1996-ban alakult, Norvégiában. Akinek kedve van megkeresni a csapatot, megtalálhatja őket nem messze a norvég parlamenttől. A stúdió jelenleg kemény 20 embert foglalkoztat, tehát nem nagyvállalat. Első játékuk a Joint Strike Fighter repülőszimulátor volt. Ez valószínűleg megtetszett az Eidos Interactive-nak, és őket bízta meg következő játékuk, a Project I.G.I. elkészítésével.

A 90-es évek a PC-s játékiparban a fejlesztőstúdiók részéről arról szólt, hogy egy olyan stílusteremtő projektet hozzanak létre, amely az egész pályafutásukat megalapozza. Elég csak a nagyokra gondolni. Az id Soft azóta is az FPS műfajban aratja a babérokat, de ott van az Electronic Arts a Need for Speeddel, vagy a Blizzard az általa teremtett univerzumokkal. Ide sorolható az Ensemble Studios gárdája is, mert az 1997-ben fejlesztett korszakalkotó, valós idejű stratégiájával bebiztosította a jövőjét. A csapat napjainkig szinte csak az -Age of- szériát fejleszti, melynek minden darabja és a hozzájuk készült kiegészítők is igen jó bevételi forrásnak bizonyultak.

A tíz főből álló Synetic csapata remek párost alkot a német RTL csatorna játékkiadójával, ugyanis együttműködésük megörvendeztetett már minket a népszerű Cobra 11 tévésorozat első játékadaptációjával. A pozitív fogadtatásnak köszönhetően megérkezett a második rész, melyben mindenből még egy kicsit többet, még egy kicsit jobbat kaptunk.

Az Operation Flashpoint megjelenésekor áttörést hozott a taktikai shooterek világába. A Rainbow Six és a SWAT játékokkal ellentétben nyílt terepre dobta a játékost, aki maga mellé nem speciálisan kiképzett társakat kapott, hanem hozzá hasonló közkatonákat. A Bohemia Interactive gyöngyszeme fejlett csapatirányításával, elképesztő realitásával, szabadságával és járműhasználati lehetőségeivel komoly leckéd adott fel az utódoknak.

A Jó és a Rossz harcát mára már ezerféle perspektívából játszhattuk le. 1998-ban egy karmazsinvörös bőrű, méteres metszőfogakkal megáldott patás lény seregével kellett feltörnünk a felszínre és felszámolni a fény rendjét, máshol pedig hobbitokból, emberekből, illetve tündékből álló ligával volt lehetőségünk ledönteni a gonosz, korrupt épületeket, a zsarnokság jelképeit...

Az evolúció törvényét nem lehet megmásítani, ezt ma már mindenki tudja. Az elejtett spórából gomba növekszik, pelyhes állú gyermekből felnőtt lesz, és a tündérmesékről szóló interaktív programokat kőkemény akciófilmek váltják le.

A sebtében összerakott, kezdetben csupán egy főt foglalkoztató Epic Games a játékipar egyik legjelentősebb fejlesztőcégévé nőtte ki magát. Tim Sweeney - mint alapító tag - nyilván nem számított ekkora sikerre, mikor gondtalan éveit élvező egyetemistaként létrehozta vállalatát, hogy útjára bocsáthassa első, saját fejlesztésű shareware programját, a ZZT kódnévre hallgató logikai-ügyességi játékot. Kisebb-nagyobb sikerek után (mindenképp kiemelendő a Jazz Jackrabbit sorozat), az idővel három főre, majd ennek többszörösére bővült csapat igazi áttörése - mely egyben a videojátékok történelmének egyik legjelentősebb mérföldköveként is helyet kapott a köztudatban - az Unreal című FPS volt.

C.S.I. Ha valaki ezt a betűszót meghallja 2007-ben, rögtön tudja, hogy miről van szó. Az Egyesült Államok egyik leghíresebb sikersorozatáról, a Helyszínelőkről. A Jerry Bruckheimer bábáskodása alatt készülő produkció immár a nyolcadik évadnál tart, és a több mint 160 rész alatt Gil Grissom vezetésével a Las Vegas-i Crime Lab sok száz ügyet oldott meg sikerrel. Persze az Ubisoft rájött, hogy egy ilyen széria nem maradhat játékadaptáció nélkül, így a 369 Interactive fejlesztői közreműködésével 2003-ban kiadta a legelső C.S.I. játékot. Ezt vonjuk most vizsgálati eljárás alá.

Az 1999-ben alapított prágai székhelyű 7FX stúdió nem a mindenki számára ismert és nagy játékneveket felvonultató fejlesztőcégek egyike. A 12 fős csapat első játéka a Team Factor FPS volt, mely, ha jól emlékszem, nem kavart túl nagy port. A srácok keze alól kerültek ki olyan címek, mint a Rapid Gunner lőtérszimulátor, a Mad Max világából merített Wasteland Heroes, és az A.M.C.O. repülőgép-szimulátor. Majd elérkezett 2006, és a 7FX lehet, hogy villantott egyet a kis költségvetésű budget kategóriában – nézzük, mit produkáltak!

A Sims franchise szinte már önellátó: bármit is dobnak piacra a srácok, a nép felszívja, mint egy szivacs. A megjelenés óta eltelt három év alatt 13 millió példány kelt el csak az alapjátékból, ezzel minden idők legtöbb példányszámban elkelt PC-s játéka lett – az első helyen, tessék megkapaszkodni, a Sims első része áll: az alapműből 16 milllió, az összes kiegészítővel együtt 70 millió (!) darab lelt gazdára. Nem csoda, hogy az EA a júniusi átszervezéskor kialakított egy külön The Sims divíziót, hiszen a játékhoz rég nincs köze sem az egészet kitaláló Will Wrightnak, sem a Maxisnak. Mondom, önellátó a cucc...

A brit Creative Assembly immár 2000 óta töretlen ritmusban termeli az újabb és újabb stratégiai játékokat. A páros években mindig egy teljes történelmi érát feldolgozó alkotással jelentkeznek, míg a páratlan esztendőkben a hangsúly az egészről a részre helyeződik, vagyis a rajongók menetrendszerűen egy-egy kiegészítővel lesznek gazdagabbak.

Végre közeledünk az idei játékfelhozatal legizgalmasabb időszakához. Megjött a Bioshock, a Halo 3 – ilyenkor számtalan jobbnál jobb játék megjelenését időzítik a karácsonyi ajándékozási dömpinghez. A rengeteg cím között azonban akad egy olyan különlegesen értékes alkotás is, melyről szinte megtiszteltetés írni is. Ez pedig a World in Conflict.

A cseh SCS Software engine fejlesztőként kezdte tündöklését, ők szállították a Deer Hunter sorozat néhány részét és a Duke Nukem: Manhattan Projectet mozgató motort is. 1999 óta játékkészítéssel is foglalkoznak, kezük közül főleg vadász- és kamionszimulátor programok kerülnek ki.

John Woo, az akciófilmek pápája sajnos mostanában nem igen volt képes maradandó művet letenni az asztalra. A Hard Boileddel berobbanó rendező akciójelenetei azonban máig etalonnak számítanak a szakmában. Maximalizmusa és látásmódja kihatott a teljes filmiparra, így nem véletlen, hogy a 90-es években mindenki őt próbálta másolni.

Az EA Canada, az EA többnyire sikergyáros csapata az idén kemény válaszút elé érkezett, és érzésem szerint rosszul döntöttek. Bár nincsenek a tulajdonomban a jelenlegi globális számítógép-erős vga penetráció statisztikái, akkor se fogom megérteni, miért beszéltek össze a PGA-s srácokkal, és húzatták a rövidebbet a PC-játékosokkal...

A hajszálpontosan egy hónapja leközölt stúdióelemzésünk óta az EA Tiburonja maradt, ami volt, egy fejlesztőcsapat. Egy olyan, mi sok halhatatlant (jenkiknek a Madden) s halálra ítéltet (Superman Returns) egyaránt kitermelt, olyan, ami most rútul elbánt a PC-sekkel, mert a piac az új konzolok felé orientálódik, az egyszeri, számítógépet nyúzó játékos nagy kárára. Az új PGA bizony ilyen, másolás-beillesztése a tavalyinak - hoppá, azért nem, a számot átírták…

A Battlefront.com fejlesztői/kiadói bázis égisze alatt a Big Time Software 1998 óta töretlenül gyártja a Combat Mission újabb és újabb fejezeteit. Az egyedülálló, fázisokra bontott harcrendszerben a Beyond the Overlord, a Barbarossa to Berlin és az Afrika Korps mind-mind méltó mementói a második világháború megfelelő szakaszának, mostani kísérletük, pedig egyfajta halálugrás, hisz 50 évnyi szakadékot kellett áthidalniuk a játékmenetben, hogy a mai modern hadviselést tökéletesen reprezentálhassák.

A suhintós-szeletelős szerepjátékok az elmúlt tizenegy évben nem sokat változtak. 1996 novemberének végén megjelent a Diablo első, majd 2001-ben második része, és bár azóta sokan próbáltak nagyot újítani a kategórián, ez igazából senkinek sem sikerült. Kicsit kétkedve vetettem bele magam a Cyanide nyújtotta világba, de nem bántam meg: most már azt is tudom, milyen az, mikor valaki a hack&slash stílus válogatáslemezével áll elő.