Tesztek

Alapjában véve nem rajongok a második világháborús játékokért, ám soha nem tudtam ellenállni a „mi lett volna ha” kérdéskört boncolgató szoftvereknek, még akkor sem, ha alternatív történelem helyett pusztán csak soha nem látott, vagy csak prototípusban szereplő gépek jelentik a változatosságot. A Blazing Angels első részének fejlesztői úgy döntöttek, egy valódi, második világháborús kiruccanás után elmozdulnak a sci-fi – vagy, legyünk realisták, a fantasy – irányába...

A rendkívül frappáns felütés ezúttal elmarad. A múlt hónapban ugyanis mélyen érintő tragédia történt: on-line cikkem elutasításra került. ]{redenc meglátása szerint olyan tárgyi tévedéseket tartalmazó cikk került ki kezeim közül, amelyek jelentősen hozzájárultak értékítéletem kialakításához, és a nem megfelelő alapossággal készített indoklás miatt a cikk túlzottan nagy támadási felülettel bírt volna ahhoz, hogy a honlapra kikerülhessen. A legszemfülesebb olvasók ennyiből talán ki is találhatják, mennyire találtam jónak a múlt hónapi áldozatomat, azonban a szerkesztő úr szuprematív helyzetéből fakadóan kénytelen voltam elfogadni a döntést. Tekintettel arra, hogy az objektív tájékoztatás kultúrmissziónak tekintendő abban az esetben is ha ]{redenc mindennemű elfogulatlansága ellenére az egyik kedvenc játékáról van szó, így ígéretet tettem arra, hogy a némileg pontosabb fogalmazásmódot szem előtt tartva kijavítom hibáimat, és változatlan értékelés mellett újra beadom a cikket. Azonban egyik este, a fürdőkádban Jamiroquai single-öket hallgatva rájöttem, hogy ez rendkívül snassz megoldás lenne részemről. Egyrészt ]{redenc számára nem lenne túl izgalmas újraolvasni a cikket, másrészt ebben az esetben már az elején leütöttem volna minden labdát a többi olvasónak is. Az olvasói élményindex maximalizálás érdekében az addigi majd 30 óra tapasztalatait kiegészítve ismét levertem hát magam a játékhoz, újra végigtoltam, és az új élményeket magamba szívva nem csupán az előző hibákat javító vagy eltüntető, hanem jóval átdolgozottabb cikkel örvendeztetem meg a nagyérdeműt. Változott-e véleményem? A végére görgetni tilos!

2000-ben olyan játék jelent meg, amely újradefiniálta a stratégia fogalmát. A Creative Assembly által készített Shogun: Total War több ezer fős csatáival azonnal belopta magát a játékosok és a szaksajtó szívébe egyaránt. A cím rengeteg díjat megnyert, s újfajta szemléletével több évvel megelőzte korát. A Total War jelző mára a minőség garanciája lett, a Shogun pedig egy olyan legenda, amit soha nem felejtünk el...

Az Innerloop 1996-ban alakult, Norvégiában. Akinek kedve van megkeresni a csapatot, megtalálhatja őket nem messze a norvég parlamenttől. A stúdió jelenleg kemény 20 embert foglalkoztat, tehát nem nagyvállalat. Első játékuk a Joint Strike Fighter repülőszimulátor volt. Ez valószínűleg megtetszett az Eidos Interactive-nak, és őket bízta meg következő játékuk, a Project I.G.I. elkészítésével.

A 90-es évek a PC-s játékiparban a fejlesztőstúdiók részéről arról szólt, hogy egy olyan stílusteremtő projektet hozzanak létre, amely az egész pályafutásukat megalapozza. Elég csak a nagyokra gondolni. Az id Soft azóta is az FPS műfajban aratja a babérokat, de ott van az Electronic Arts a Need for Speeddel, vagy a Blizzard az általa teremtett univerzumokkal. Ide sorolható az Ensemble Studios gárdája is, mert az 1997-ben fejlesztett korszakalkotó, valós idejű stratégiájával bebiztosította a jövőjét. A csapat napjainkig szinte csak az -Age of- szériát fejleszti, melynek minden darabja és a hozzájuk készült kiegészítők is igen jó bevételi forrásnak bizonyultak.

A tíz főből álló Synetic csapata remek párost alkot a német RTL csatorna játékkiadójával, ugyanis együttműködésük megörvendeztetett már minket a népszerű Cobra 11 tévésorozat első játékadaptációjával. A pozitív fogadtatásnak köszönhetően megérkezett a második rész, melyben mindenből még egy kicsit többet, még egy kicsit jobbat kaptunk.

Az Operation Flashpoint megjelenésekor áttörést hozott a taktikai shooterek világába. A Rainbow Six és a SWAT játékokkal ellentétben nyílt terepre dobta a játékost, aki maga mellé nem speciálisan kiképzett társakat kapott, hanem hozzá hasonló közkatonákat. A Bohemia Interactive gyöngyszeme fejlett csapatirányításával, elképesztő realitásával, szabadságával és járműhasználati lehetőségeivel komoly leckéd adott fel az utódoknak.

A Jó és a Rossz harcát mára már ezerféle perspektívából játszhattuk le. 1998-ban egy karmazsinvörös bőrű, méteres metszőfogakkal megáldott patás lény seregével kellett feltörnünk a felszínre és felszámolni a fény rendjét, máshol pedig hobbitokból, emberekből, illetve tündékből álló ligával volt lehetőségünk ledönteni a gonosz, korrupt épületeket, a zsarnokság jelképeit...

Az evolúció törvényét nem lehet megmásítani, ezt ma már mindenki tudja. Az elejtett spórából gomba növekszik, pelyhes állú gyermekből felnőtt lesz, és a tündérmesékről szóló interaktív programokat kőkemény akciófilmek váltják le.

A sebtében összerakott, kezdetben csupán egy főt foglalkoztató Epic Games a játékipar egyik legjelentősebb fejlesztőcégévé nőtte ki magát. Tim Sweeney - mint alapító tag - nyilván nem számított ekkora sikerre, mikor gondtalan éveit élvező egyetemistaként létrehozta vállalatát, hogy útjára bocsáthassa első, saját fejlesztésű shareware programját, a ZZT kódnévre hallgató logikai-ügyességi játékot. Kisebb-nagyobb sikerek után (mindenképp kiemelendő a Jazz Jackrabbit sorozat), az idővel három főre, majd ennek többszörösére bővült csapat igazi áttörése - mely egyben a videojátékok történelmének egyik legjelentősebb mérföldköveként is helyet kapott a köztudatban - az Unreal című FPS volt.

C.S.I. Ha valaki ezt a betűszót meghallja 2007-ben, rögtön tudja, hogy miről van szó. Az Egyesült Államok egyik leghíresebb sikersorozatáról, a Helyszínelőkről. A Jerry Bruckheimer bábáskodása alatt készülő produkció immár a nyolcadik évadnál tart, és a több mint 160 rész alatt Gil Grissom vezetésével a Las Vegas-i Crime Lab sok száz ügyet oldott meg sikerrel. Persze az Ubisoft rájött, hogy egy ilyen széria nem maradhat játékadaptáció nélkül, így a 369 Interactive fejlesztői közreműködésével 2003-ban kiadta a legelső C.S.I. játékot. Ezt vonjuk most vizsgálati eljárás alá.

Az 1999-ben alapított prágai székhelyű 7FX stúdió nem a mindenki számára ismert és nagy játékneveket felvonultató fejlesztőcégek egyike. A 12 fős csapat első játéka a Team Factor FPS volt, mely, ha jól emlékszem, nem kavart túl nagy port. A srácok keze alól kerültek ki olyan címek, mint a Rapid Gunner lőtérszimulátor, a Mad Max világából merített Wasteland Heroes, és az A.M.C.O. repülőgép-szimulátor. Majd elérkezett 2006, és a 7FX lehet, hogy villantott egyet a kis költségvetésű budget kategóriában – nézzük, mit produkáltak!

A Sims franchise szinte már önellátó: bármit is dobnak piacra a srácok, a nép felszívja, mint egy szivacs. A megjelenés óta eltelt három év alatt 13 millió példány kelt el csak az alapjátékból, ezzel minden idők legtöbb példányszámban elkelt PC-s játéka lett – az első helyen, tessék megkapaszkodni, a Sims első része áll: az alapműből 16 milllió, az összes kiegészítővel együtt 70 millió (!) darab lelt gazdára. Nem csoda, hogy az EA a júniusi átszervezéskor kialakított egy külön The Sims divíziót, hiszen a játékhoz rég nincs köze sem az egészet kitaláló Will Wrightnak, sem a Maxisnak. Mondom, önellátó a cucc...

A brit Creative Assembly immár 2000 óta töretlen ritmusban termeli az újabb és újabb stratégiai játékokat. A páros években mindig egy teljes történelmi érát feldolgozó alkotással jelentkeznek, míg a páratlan esztendőkben a hangsúly az egészről a részre helyeződik, vagyis a rajongók menetrendszerűen egy-egy kiegészítővel lesznek gazdagabbak.

Végre közeledünk az idei játékfelhozatal legizgalmasabb időszakához. Megjött a Bioshock, a Halo 3 – ilyenkor számtalan jobbnál jobb játék megjelenését időzítik a karácsonyi ajándékozási dömpinghez. A rengeteg cím között azonban akad egy olyan különlegesen értékes alkotás is, melyről szinte megtiszteltetés írni is. Ez pedig a World in Conflict.

A cseh SCS Software engine fejlesztőként kezdte tündöklését, ők szállították a Deer Hunter sorozat néhány részét és a Duke Nukem: Manhattan Projectet mozgató motort is. 1999 óta játékkészítéssel is foglalkoznak, kezük közül főleg vadász- és kamionszimulátor programok kerülnek ki.

John Woo, az akciófilmek pápája sajnos mostanában nem igen volt képes maradandó művet letenni az asztalra. A Hard Boileddel berobbanó rendező akciójelenetei azonban máig etalonnak számítanak a szakmában. Maximalizmusa és látásmódja kihatott a teljes filmiparra, így nem véletlen, hogy a 90-es években mindenki őt próbálta másolni.

Az EA Canada, az EA többnyire sikergyáros csapata az idén kemény válaszút elé érkezett, és érzésem szerint rosszul döntöttek. Bár nincsenek a tulajdonomban a jelenlegi globális számítógép-erős vga penetráció statisztikái, akkor se fogom megérteni, miért beszéltek össze a PGA-s srácokkal, és húzatták a rövidebbet a PC-játékosokkal...

A hajszálpontosan egy hónapja leközölt stúdióelemzésünk óta az EA Tiburonja maradt, ami volt, egy fejlesztőcsapat. Egy olyan, mi sok halhatatlant (jenkiknek a Madden) s halálra ítéltet (Superman Returns) egyaránt kitermelt, olyan, ami most rútul elbánt a PC-sekkel, mert a piac az új konzolok felé orientálódik, az egyszeri, számítógépet nyúzó játékos nagy kárára. Az új PGA bizony ilyen, másolás-beillesztése a tavalyinak - hoppá, azért nem, a számot átírták…

A Battlefront.com fejlesztői/kiadói bázis égisze alatt a Big Time Software 1998 óta töretlenül gyártja a Combat Mission újabb és újabb fejezeteit. Az egyedülálló, fázisokra bontott harcrendszerben a Beyond the Overlord, a Barbarossa to Berlin és az Afrika Korps mind-mind méltó mementói a második világháború megfelelő szakaszának, mostani kísérletük, pedig egyfajta halálugrás, hisz 50 évnyi szakadékot kellett áthidalniuk a játékmenetben, hogy a mai modern hadviselést tökéletesen reprezentálhassák.

A suhintós-szeletelős szerepjátékok az elmúlt tizenegy évben nem sokat változtak. 1996 novemberének végén megjelent a Diablo első, majd 2001-ben második része, és bár azóta sokan próbáltak nagyot újítani a kategórián, ez igazából senkinek sem sikerült. Kicsit kétkedve vetettem bele magam a Cyanide nyújtotta világba, de nem bántam meg: most már azt is tudom, milyen az, mikor valaki a hack&slash stílus válogatáslemezével áll elő.

A német srácok tíz éves múltra tekintenek vissza; a kezdetekben Artex Software néven hegesztettek (ez a címke jelenleg is fut, a budget kategóriát jelöli, olyan művekkel, mint a Ski Resort Tycoon vagy a Carnival Cruise Lines Tycoon). A Deck 13 2001-ben alakult meg, első címük a Stealth Combat taktikai akciójáték volt, ám az igazi sikert az Ankh hozta meg számukra. Jelenleg a Seven Symbols akció/kalandon dolgoznak.

A francia Hydravision csapata mindeddig az Obscure címre hallgató túlélő horrorjával hívta fel magára a figyelmet, amely bár a szaksajtó által nem lett agyondicsérve – átlagosan 70% körüli értékeléseket kapott –, a közönség mégis megszerette, így elkészült a folytatás. A továbbiakban megvizsgáljuk, mi történt az első rész elkészültét követően.

Itt és most szeretném felhívni a tisztelt publikum figyelmét, hogy az alant olvasható teszt és annak értékelése a kalandjátékok viszonylatában készült, így más jellegű alkotásokkal való párhuzamba állítása veszélyes, az ilyen jellegű próbálkozásokból származó veszteségért a cikkíró felelősséget nem vállal.