Tesztek

Tavaly áprilisban jelent meg a német RTL csoport megbízásából kifejlesztett Prime Time című játék, a médiamogulnak már pár hasonló címet (pl. kvízműsorok játékverziója) hegesztő Limbic Entertainment keze alól. A germán csapatot 2002 szeptemberében alapította három korábbi Sunflowers munkás, így portfoliójukban az Anno 1503 és Anno 1602 is szerepel. A TV Giant a Prime Time nemzetközi piacra áthangolt újrakiadása.

Amikor a 14 éves Demis Hassabis besétált a Theme Park játékötletével a példakép Peter Molyneux irodájába, és ketten 3 milliós világsikert alkottak az ideából, a fiatalember sorsa megpecsételődött. Jó pár évet kellett várni, hogy saját csapatával, az Elixir stúdióval elkészítse első játékát, a tavaly megjelent Republic-ot, és akkor az öt éves hype, mint oly sokszor és azóta is, ismét visszaütött. A most elkészült Evil Genius körül nem volt ekkora cirkusz, és viszonylag hamar piacra is került, ám sajnos mégis párhuzamba állítható az előző címmel: zseniális ötlet, látványos kivitelezés, jó kódolás, ám bosszantó játéktervezési hibák és átgondolatlanságok, amelyek a játékost vagy tétlenségre, vagy fejetlen kapkodásra késztetik, melynek vége az idő előtti búcsú – pedig kár abbahagyni. Sőt. De haladjunk sorjában.

A Blizzard egy olyan játékfejlesztő csapat, akiket nem lehet igazán máshoz hasonlítani, csakis önmaga korábbi és későbbi formájához. A srácok bármit csinálnak, az bombasiker és rendkívül addiktív játék lesz. Ha csak a WarCraftot említem, már összegyűjtök több millió embert, aki rajong mind a stratégiáért, mind pedig az MMORPG-ért, ami korunk popkultúrájába is belopta már magát. S ez még nem is a jéghegy csúcsa, hiszen ezen kívül van még két nagy sorozatunk: a StarCraft és a Diablo. A StarCraft szintén RTS, akárcsak a WarCraft 1-3, a Diablóval viszont egy igencsak merész próbálkozást ejtettek meg annak idején egy hack n slasht és egy RPG-t egyesítettek (ahhoz képest, hogy eleinte körökre osztott szerepjátéknak indult, 180 fokos fordulat). Ez persze önmagában nem is nagy dolog. Nem: a hatalmas az egészben az, hogy a 2000-ben megjelent második részt a mai napig is sok ezren játsszák a Blizzard rendszerén, a Battle.net-en keresztül. S ennek egyik legfőbb oka a 2001-ben kijött kiegészítő, a Lord of Destruction (továbbiakban: LoD).

Az Electronic Arts nem ül a babérjain, és nem elégszik meg az egyszerű folytatásokkal, alkalomról-alkalomra igyekszik valami újat nyújtani a játékai terén, s igaz ez a Harry Potter szériára is. Lássuk hát, hogy az angliai fejlesztőcsapat mit tudott hozzátenni a varázslótanonc ötödik (a Kviddics Kupával együtt a hatodik) játékverziójához.

A brit Codemasters töretlenül sikeres Colin szériájáról ismert legjobban, de ők felelősek a Toca sorozatért is, melynek legújabb részét a jelenleg tesztelt alanyunkban is dübörgő Neon grafikus motor fogja hajtani.

Állok a pirosnál, a motor alapjáraton berreg. Egy rendőrautó úszik át előttem a kereszteződésben, balra villogó indexének fénye szinte simogatja az arcom. Ahogy távolodik, lenyomom a kuplungot, egy mozdulat, és készen állok a zöldre – de nem várok addig, jó nekem a sárga is. Sietnem kell haza, két napom van megírni, milyen lett a Driver: Parallel Lines.

Jó filmek játékátiratától ritkán várhatunk jót (lásd a Mátrix vagy az első Karib-tenger kalózai példáját), az ilyen programokra szakosodott futószalag-cégek általában összekalapálnak határidőre valami középszerűt. Mit várhatunk akkor egy eleve középszerű film konverziójától? Legjobb esetben is csak egy közepes játékot. Ha így nézzük, a Surf’s Up hozza a maximumot.

A cyberpunk és fantasy stílusokat elegyítő Shadowrun szerepjáték jó pár sikerperiódust és hullámvölgyet is maga mögött tudhat. Ami a népszerű univerzum adaptációit illeti, a Microsoft bábáskodása sajnos minden idők egyik legkiforratlanabb variánsát szülte meg, különös pikantéria, hogy Vista-exkluzív cím képében.

A játékot a Capcom azon csapata fejlesztette, akiket az a Keiji Inafune vezet ő az az úriember, aki anno létrehozta a playstationös Onimusha-szériát, és aki körülbelül ezer éve megteremtette a kis kék fiú (igaz, volt már robot is), MegaMan figuráját. A hatalmas X360-as sikernek köszönhetően fél év alatt egymillió példány született meg a PC-s verzió.

Az 1999-ben alakult 7-Studios fejlesztőgárda 18 éves fennállása során olyan címekben is segédkezett, mint például a Command & Conquer, Spider-man, vagy a MechWarrior II. A saját játékaik viszont kevésbé lettek sikeresek, lévén, hogy inkább bugyuta mozifilm adaptációkat hegesztenek konzolra - amiknek általában se íze, se szaga és csak 10 éven aluliaknak ajánlott…

A 2004-ben alakult fejlesztőcsapatnak ez lesz immáron a kilencedik borzalma, amit kierőszakoltak magukból. Egyik játékuk sem ütötte meg az „elfogadható” szintet sem, mégis ez lesz például a harmadik része Delaware St. John kalandjainak. Az uborkaszezon miatt, úgy volt, hogy írunk róla a következő Guruba, de pár óra játék után világossá vált, hogy ilyen lecsót nem teszünk bele a magazinba! Lévén, hogy a kalandjátékok a gyengéim, így végigszenvedtem magam rajta, úgyhogy akkor már megosztom veletek, miért nem érdemes különösebben foglalkozni vele.

A Digital Spray Studios neve nem csenghet nagyon ismerősen, noha jó pár évvel ezelőtt, az összes hírcsatornán találkozni lehetett velük. A 2004-es E3-on tűnt fel először a játék, mindenki a STALKER-hez hasonlónak ítélte. No persze nem csak azért, mert ennek a játéknak is köze van az oroszokhoz (nem csak a kommunizmusos-vérfröcsögős sztori miatt), hanem a fejlesztőgárdát tekintve is. Sajnos a játék folyamatosan csúszott, amennyiben sikerült volna tartania a lányoknak a 2005 eleji megjelenést, lehet nem is lenne ennyire kukacos az a pite... vagy alma... vagy mi is. Lássuk, mennyire sikerült jól a játék.

A Deep Red Games angol játékfejlesztő-stúdiót 1998-ban alapította Kevin Buckner és Clive Robert. 2004-ben közös vállalatot hoztak létre a Bangladesh Online-nal, új stúdiót nyitva Bangladesben, ám idén márciusban Robert visszavásárolta cégét, és önállósította DR Studios néven. Eddig legjobb címük a Monopoly Tycoon és a Risk II, ezen kívül még gyártottak néhány gyengébb tycoon-címet, közte a szép, de üres Tycoon City: New Yorkot.

A diplomata azt mondja: nyitott játékmenetet kínáló űrszimuláció. De mindenki más tudja, hogy: Elite-klón. Semmi gond nincs ezzel, hiszen a stílus keretei rugalmasak, elvárásai pedig kikerülhetetlenek, ráadásul sok van belőlük. A Space Force azt állítja, minden ilyen követelménnyel tisztában van, így önvéleményének próbája egyedül a megismerés lehet.

Gonosznak lenni... fúj, annyira kézen fekvő lenne a cikket Peter Molyneux Dungen Keeper-jének legendássá vált promóciós mondatával kezdeni, hogy inkább be sem fejezem a dolgot. Tudjuk mi mindannyian, milyen remek érzés igazán gonosznak lenni, a Codamestersnek hála pedig megkapjuk újra a lehetőséget.

"Oroszország Microsoftja", az 1C Company már Kínában és Angliában is megvetette a lábát, sőt az Atari az USA-ban is teríti termékeiket. Harminc független orosz, fehérorosz, ukrán, cseh és lengyel fejlesztőstúdió termékeit gondozzák, ezek egyike a kijevi DVS, melynek első játékáról számolhatok most be.

A szlovákiai Kassán működő 3D People stúdió német befektetők közreműködésével alakult 2001-ben, és a Kult: Heretic Kingdoms című hack 'n' slash szerepjátékkal robbant a köztudatba, cirka három évvel ezelőtt, persze ez az explózió nem volt egy atomvillanás...

A karibi mesék harmadik részének fejlesztőcsapata, a Eurocom, öreg rókának számít a szakmában. Az angol stúdió 1988-ban kezdte meg munkásságát akkoriban még a Nintendo NES gépére koncentrálva. Jelenlegi játékuk már nem az első a filmadaptációk sorában, kézjegyük a Batmantól a Harry Potteren át a 007-es ügynök kalandjaiig mindenfelé tetten érhető, igaz, PC-n, e téren ez az első ilyen próbálkozásuk.

A Crystal Dynamics csapata jórészt egyedi Legacy of Kain sorozatával - Blood Omen, Soul Reaver - vívott ki magának elismerést, de ők alkották meg kerek tíz éve a két zseniális Pandenomium platformjátékot is. San Franciscóban székelnek, 1998 óta az Eidos tulajdonát képezik: valószínűleg ők sem bánták meg, hogy az előző Tomb Raider részt rájuk bízták végül.

Az 1C legfrissebb alkotása sikerrel lendít túl egy kimeríthetetlennek tetsző játékműfajt mindazokon a határokon, melyeket a konkurens termékek valószínűleg örömmel véglegesítettek volna (értsd: mertek újítani). A Theatre of War jött, mi láttuk, és meggyőző.

A Turbine számára nem ismeretlen a MMO-k világa, hiszen nekik köszönhetjük az Asheron's Call szériát és a Dungeons and Dragons Online-t is. Ezen netes játszóterekről megoszlik az emberek véleménye, az azonban bizonyos, hogy a fejlesztőknek jót tett az ilyen terű előélet, hiszen a Gyűrűk Ura világában játszódó legújabb fejlesztésük bizony rezgés nélkül viszi át a magas lécet.

Tavaly ősszel adtunk hírt róla, hogy a kilencvenes évek egyik legjobb kalandjátéka, a Sam & Max feltámad bitjeiből, és a fejlesztő Telltale Games egészen újfajta üzleti modellben, játéksorozatként kívánja kiadni a programot. Az októberi "pilot" után januártól minden hónapban kijött egy új epizód a játékból, és most a hatodik, befejező résszel teljes lett az első évad.

A Pókember 3 film után meglehetősen félve ültünk le a játékadaptáció mellé, ám azt kell mondanunk, a játék sokkal inkább helyt áll, mint maga a mozifilm. Ez persze köszönhető annak is, hogy a portokra szakosodott Beenox a Treyarch által készített Xbox-verziót ültette át PC-re, és nem a rettentő gyenge PS2-es változat volt az alap.

A Reality Pump ezidáig főleg stratégiai játékokat tett le az asztalra (Earth 2160, Workd War II-III), ám ezúttal egy Diablo-szerű fantasy szerepjáték-féleséggel igyekszik a játékosok kegyeiben járni.