Tesztek

1984-ben, a nyugatnémet Gütersloh városában megalakult egy csapat, a Rainbow Arts, mely hamar az ország, sőt Európa első számú játékfejlesztője és kiadója lett. Kis túlzással azt mondhatjuk, a mai német játékgyártás legfontosabb nevei itt tették meg első lépésüket a siker felé, mint például Armin Gessert, a Spellbound későbbi alapítója, vagy Thomas Hertzler, a Blue Byte egyik létrehozója. Elsősorban C64-re és Amigára dolgoztak, csak kevés játékuk jelent meg IMB PC-re. Ezek közül az egyik legismertebb és legklasszikusabb a Mad TV.

Ha Lionhead játék kerül kivesézésre a világ bármely szaklapjában, Peter Molyneux-t az atyaúristen sem mentheti meg attól, hogy neve az első sorokban felmerüljön. Hiába, az istenszimulátorok ura az elmúlt 18 évben letett már egy-két maradandó alkotást az asztalra, így a hatalmas várakozás, amely minden újabb megmozdulását kíséri, nem mondható indokolatlannak. A folyamatosan újabbnál újabb ötletekkel kísérletező, erősen moralizáló tervező azonban eddig csak egyetlen játékának készítette el a folytatását, ami nem lehet véletlen. Ennél fogva a 2001-ben megjelent első rész hibátlan és nagyszerű volta után joggal tehette fel mindenki a kérdést: ezt most miért? Miért, miért… Elsősorban azért, mert bármilyen legendás alak is Molyneux úr, mégiscsak a játékiparnak nevezett valami legendás alakja, amelyre jellemző, hogy trendszerűen követik benne a jól sikerült játékokat újabb részek. Hiszen egy játék képes elvinni a hátán még legalább egyet, de lehet hogy kettőt is. A Black and White pedig kellően egyedi és jól eltalált alkotásnak bizonyult ahhoz, hogy egy Fable után, a The Movies adta szabadidőben az oroszlánfej iparoslegényei egy picit foglalkozzanak a témával.

Geoff Crammond neve az, amit úgy szoktunk emlegetni: fogalom. Az ő neve etalon a játékiparban, szervesen hozzáfonódott az autóversenyekhez, azon belül is elsősorban a Forma 1 világához. 2002-ben hozta ki a GP-sorozat negyedik darabját, aminek örültünk, vártuk a folytatást, és nem is tudtuk, hogy PC-n nem születik több igazán igazi Forma 1-es játék. Legalábbis egyelőre, mert azért legyen zászlónkon az optimizmus széles mosolya, egyszer talán valakinek csak odaadják a jogokat, és nem kell a különböző – bár jó minőségű -modokkal illúziókba kergetnünk magunkat. Igaz, azóta eljárt már egy kicsit a játék felett az idő, de ha valaki igazi versenyérzést akar, akkor még mindig a GP4 az etalon!

Minden idők egyik legismertebb sci-fi alkotása, a Galaxis sorsa két órára bemutatást nyer minden egyes rész kapcsán. Igen, a Star Wars egy legenda, egy mítosz, egy fantasztikus alkotás George Lucas kezei által. De vajon mi történhet, ha egy profi RPG-kreáló csapatot felbérelnek, hogy gyártson le egy ezzel a témával foglalkozó játékot?

Egy játéktervező zsenialitását az mutatja, hogy az általa létrehozott műveket képtelenség lemásolni. Ilyen figura Will Wright, hiszen két mesterműve, a SimCity és a The Sims megszületése óta állja a „klónok támadását”. A városépítő címnek az utóbbi időben két kihívója is volt. A Tycoon City: New York a Nagy Alma hű leképezésével és gazdasági szimulációval, míg a City Life a különböző etnikumok megjelenésével próbált meg egyedivé válni. Mindkettő annyit ért el, hogy egy óra játék után megkívántuk a SimCityt, két óra múlva pedig már azzal játszottunk...

A Metamorf stúdió fiatal, nemzetközi csapat, az értékesítés, menedzsment, marketing a Szilikon-völgyben működik, míg a fejlesztőcsapat Szerbiában, Belgrádban ügyeskedik. A Genesis Rising az első játékuk.

A 2004-ben bemutatkozó Spellforce RTS és RPG elemek bősz vegyítésével lobbizott lankadatlan figyelmünkért; tehette, hiszen az anyag vétón túl szép, sőt reménykeltő volt. Az első részhez készült bővítmények után a mondakör saját lábon álló folytatással jelentkezett, melyhez most megérkezett az első kiegészítő.

Egy játéktervező zsenialitását az mutatja, hogy az általa létrehozott műveket képtelenség lemásolni. Ilyen figura Sid Meier, hiszen egyik mesterműve, a Pirates! megszületése óta állja a „klónok támadását”. (Akinek e mondatok ismerősen hangzanak, ne lepődjön meg; kegyetlen az élet.)

A francia székhelyű Adventure Companynak köszönhetően mindenféle sötét felhő eloszlani látszik a kalandjátékok - persze csak metaforikus - egéről. Bár a cég rohamléptékű termelékenysége óvja és élteti e klasszikus stílust, néha mégis kedvezőtlen kompromisszumok nyomán kerülhet ki egy-egy játék a kiadó megbízott műhelyeiből. Ez történt most is.

A Bethesda Softworks még 1986-ban alakult, és noha sok rajongója volt a korábbi Elder Scrolls játékoknak is, igazán nagy közönségsikert csak a Morrowinddel, illetve még inkább az Oblivionnal arattak. Jelenleg hivatalosan a Fallout 3-on dolgoznak, de bármibe le mernénk fogadni, hogy a programozók már a következő Elder Scroll grafikai motorján munkálkodnak.

A képregény-adaptációk korában, mikor már lassan nem telik el úgy hónap, hogy egy-egy karakter ne jelenne meg a vásznon, nincs azon mit csodálkozni, hogy a kilencvenes évek elején élőszereplős mozifilm formájában jelentkező Tini Nindzsa Teknőcök visszatérnek, a változatosság kedvéért ezúttal animációs formában. Az pedig, hogy mindebből még játék is készül a létező összes platformra, már legalább annyira természetes, mint hogy reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik.

Ahogy az már lenni szokott, valahol pattant egy szikra és a gépezet beindult. A mamutcég ötletet lát valamiben, belefog a tömegtermelésbe, aminek a végén ott áll egy mozifilm, zene, műanyagbabák és poharak, s nem utolsó sorban játékok, amelyből itt az egyik legfrissebb darab, a Meet the Robinsons.

A németországi stúdió épp idén, a 300 című film PSP adaptációjával a 300: March to Gloryval került reflektorfénybe, miközben eddigi (2002-es megalakulásuk óta) PC-s munkásságuk kétségtelen fénypontja a fenti FPS...

Az biztos, hogy kreatív társaság a fejlesztőbrigád, ugyanis a Bus Driver előtt is dobtak már piacra olyan csiszolatlan gyöngyszemeket, mint például kamion- vagy éppen szarvasvadász-szimulátor. Ezúttal újabb agymenéssel álltak elő az SCS legényei, és megalkottak nekünk egy frappáns programot, amelyben ezúttal a buszvezetői tudományunkat csiszolhatjuk fényesre...

A Bungie-t 1991-ben alakította két egyetemista, és eleinte Macintoshon váltak legendává a Marathon-trilógiával. Ezt követte PC-n a Myth-széria, majd belevágtak a sci-fi FPS-be (eleinte stratégiának tervezték), a Halóba. A fejlesztés során, 2000-ben megvette őket a Microsoft, és a Halóval az elit fejlesztők közé robbantak. A Halo 2 még elsöprőbb siker lett, ennek PC-s változatába pedig egy Hired Gun kódnevű Microsoft-banda segítette őket.

A World Forge 2004-ben alakult igen fiatal stúdió, akiknek debütáló játéka a most terítékre kerülő Ancient Wars: Sparta. Műfaját tekintve egy ókori környezetbe ültetett real-time stratégiával van dolgunk, és úgy tűnik az orosz érdekeltségű csapatnak ez a téma fekszik a legjobban, hiszen következő játékuk szintén ezeken a vizeken fog evezni Battle for Atlantis címmel.

A koreai Joymax épp az idén 10 éves, és sorra fogadja fel a jobbnál jobb - és lelkesebb - programozókat, remek grafikusokat, épp ezért egyre nagyobb sikereket ér el a játékiparban. De akkor miért hallunk róla ilyen keveset? – hangozhat a kérdés. Nos meg kell hagyni, hogy mindig is igényes játékokat készítettek, ez most sincs másképp, viszont első igazán komoly programjuk egyértelműen a Silkroad Online.

Ki az, aki még a spájzban keresi az oroszokat? Az oroszok a játékpiacon vannak, és éppen egy titkos, második futószalag létesítésével altatják lappangó éberségünket, mely szerint: ezt a Frontvonalat láttuk mi már valahol.

Az Iron Lore harmincfős csapata Marylandben dolgozik, 2000 óta. Bemutatkozó játékukat, a Titan Questet hat évig hegesztették, a kiegészítőhöz már elég volt röpke kilenc hónap.

Az angliai Sumo Digital viszonylag fiatal csapatnak számít, játékkészítéssel 2003 óta foglalkozik az ugyanezen esztendőben alapított stúdió. Alapítói között sok hajdani Gremlin Interactive-os is megtalálható, régi motorosok talán emlékeznek erre a cégre, s a nekik köszönhető Actua sportszériára, valamint a Fatal Racingre. Az utód PC-n eddig az Outrun folytatásának a portolásával jelentkezett, melyet mostani teniszkalandunk követ, s ősszel már a Broken Sword 4-et kapjuk meg tőlük.

A Ubisoft 1992-től van jelen Romániában, a bukaresti stúdió gyakorlatilag az első a Franciaországon kívül megalakított fejlesztői bázisok sorában. A románok egyébként a Silent Hunter franchise gyámolítói a harmadik epizód óta, emellett oroszlánrészük volt Peter Jackson King Kongjának PC-s adaptációjában, illetve a közelmúltból ismerős Blazing Angels is az ő számlájukra írható.

Az EA érdekes, de nyilvánvalóan jól profitáló üzletpolitikát folytat. Miután a TS2-franchise gyönyörűen muzsikál, elkezdtek mindenféle oldalágat növeszteni rá. Először a "Stufffs", magyarul "Cuccok" pakkok érkeztek meg, most pedig a Stories-széria, mely egy teljesen más irányba vezeti a Sims2-családot. A hardverpiacon jelenleg a notebook a sláger, egyre többen vásárolnak hordozható gépeket, így aztán nem meglepő, hogy a kiadó rögtön megrendelt a Maxistól valamit, ami ezt a szegmenst célozza meg. Nos, mai tesztünk alanya e rendelés nyomán született meg, egy új termékvonal első darabjaként.

A Resident Evil 4 nagyon távol áll a sorozat korábbi részeitől, ez azonban egy megfáradt sorozat esetében kifejezetten jó dolog. Erre az RE4 az élő bizonyíték! Kár, hogy a PC-s portról már nem nyilatkozhatunk ilyen fényesen.

A Metropolis Software 1992 óta készít játékokat, mottójuk szerint a játékosok szándékainak pontos ismeretében és a kívánságok teljesítése képességének birtokában. A varsói stúdió függetlensége ellenére büszkén hirdeti kapcsolatát az olyan kiadókkal, mint az Interplay, a Ubisoft, a JoWood és a Monolith, ám sajnos játékok tekintetében már nem sok okuk van a büszkeségre, a Gorky 17-en kívül nem alkottak olyat, amire szívesen emlékeznek a játékosok.