Tesztek

Szegény négert az ág is húzza; temetni jött vissza Los Santosba, ráadásul a taxiból kirángatják a korrupt helyi zsaruk, a dellájától megszabadítják, és hogy még sűrűbb legyen a leves, Ballas-területen dobják ki a ,meseautóból”, ami ugyan nincs messze a hazai tereptől, de azért annyira igen, hogy a lilakendős Ballas banda tagjai kiólmozzák az igencsak lesoványodott „Szídzsít”, ha belébotlanak. Egy magára valamit adó (és nem kis bevételt váró) GTA-címtől el is várható egy ilyen tömör kezdés. CJ tehát ha akarja, ha nem, rögvest az első moziban vastagon belecsap a lecsóba.

Az Epic Games 1991 óta, azaz mintegy 16 éve van a játékiparban, és mindig is remek játékokat készített. Első nagyobb alkotásuk a Jazz Jackrabbit platformjáték volt, de a legkiemelkedőbbet az Unreal szériában mutatták meg (kivéve az Unreal2-t mert azt nem ők fejlesztették, hanem a Legend, mely nem is aratott nagy sikert). 1999-ben jelent meg az első többjátékosra kihegyezett címük, az Unreal Tounament, amely hatalmas sikert aratott, és várható is volt a folytatása, amit 2002 végén meg is kaptunk UT2003 néven, majd ezt követte a szintén fantasztikus, 2004. márciusában megjelent Unreal Tournament 2004.

A manapság megjelenő szimulátorjátékok gyönyörűek és ezáltal természetesen szórakoztatóak is, de maga a szimuláció folyamatosan csak egyszerűsödik... Van akinek ez tetszik, de akadnak még igazán precíz emberek, akik inkább magára a szimuláció élethűségére helyezik a hangsúlyt... Nos, ilyen a szlovén származású Uros Bergant, aki 2005-ben megalapította a Condor Teamet, hogy megalkossanak egy olyan repülőszimulátort, amit manapság előszeretettel használnak a szakszerű pilótaképzés részeként...

A Lionhead Studios már tapasztalt fejlesztőcsapatnak bizonyult 2005-ben is, hiszen többek között az ő nevükhöz fűződik a Black and White franchise. Ezek után várható volt, hogy a Fable sem lesz éppen piskóta...

Peter Molyneux bizonyára önmaga is egy moralizáló alkat lehet, ha játékaiban állandóan vissza-vissza térő téma a jó és rossz állandó küzdelme. Hiszen mindenkinek beugorhatnak olyan alkotások, mint a Black and White, amelyben egyaránt lehettünk jóságos és démoni istenek, vagy a Fable, ahol ha nagyon jó fiúk voltunk, néhány küldetés után már glória pelyhedzett fejünk felett, az égetnivaló tömeggyilkos csibészek pedig akkora szarvakat növeszthettek, hogy egy tanyasi kos is megirigyelhette volna. Azonban a sokak által Mesterként tisztelt úriembernek a Lionhead Studiost megelőzően volt egy másik játékfejlesztő boszorkánykonyhája is, amelyből a '90-es évek legnagyszerűbb alkotásai kerültek ki. Noha akkoriban a technikai lehetőségek nem minden esetben tették lehetővé az elképzelések teljes körű kibontását – valószínűleg az akkori magyar álomgépnek számító 486-os, majd Pentium 90-es állomány összteljesítménye nem lenne elegendő a fenti játékok személyiségmotorjának megzizzentéséhez sem – így sajnos már az elején le kell szögeznünk: a Dungeon Keeperben komoly jellemfejlődésen nem fogunk átmenni. Csupán gonoszok, gonoszabbak és egészen gonoszak lehetünk.

A Blizzard jól csengő név a játékfejlesztő iparban, hiszen olyan kultuszjátékokkal ajándékoztak meg minket (a sokszor végtelenbe nyúló fejlesztési időért cserébe), mint a két Diablo epizód, a stratégiakirály Starcraft, valamint a Warcraft-széria, melynek harmadik része új korszakot nyitott a fantasy RTS-ek palettáján, és vált több millió rajongó kedvencévé. Lássuk, hogy miért is?

1996-ban összeverődött egy fiatal fejlesztőcsapat, előállt egy meglehetősen egyedi ötlettel, és megalkotta első játékát The Neverhood címmel, a DreamWorks támogatásával. Közel 5 tonna gyurma felhasználásával készítették el a díszleteket, hiszen itt szó sincsen 3D-s effektekről, illetve "shader modellek"-ről, csupán az akkori csúcstechnikát felhasználva bedigitalizálták a gyurma-környezetet, gyurma-mozdulatokat. Rengeteg rajongója van a játéknak mind a mai napig - köztük jómagam is -, de a játékba fektetett kreativitás és egyediség mégsem hozta meg a várva várt sikereket. Hogy miért? Csuda tudja, de annyi biztos, hogy a '90-es évek közepe környékén kezdett hanyatlani az érdeklődés a kalandjátékok iránt, és ezt a Neverhood mellett a Grim Fandango is megsínylette: jó visszhangok, de mégsem ment az eladás... Ezután konzolra több arcade jellegű játékot készítettek még a srácok (Skullmonkeys, Klaymen Gun Hockey) a The Neverhood főszereplőjével fémjelezve, de sajnos '99-ben felbomlott ez az ígéretes fejlesztőgárda.

Az atlantiszi rejtély feszegetése kiváló választás - akár egy kasszasiker - kalandjáték megalkotásához, ha azt jól csinálják... A fejlesztőktől sem állt távol a témakör; egy korábbi próbálkozásuk volt már az Atlantis Evolution címet viselő alkotásukkal, de ahogy a The Secrets of Atlantis sem, úgy a 2004-ben megjelent játékuk sem lett sikeres. A francia Nobilis kiadó viszont úgy látta hogy van fantázia a The Secrets of Atlantisban és hozzácsapták az amúgy is igen terjedelmes játéklistájukhoz. A kiadott játékaik többsége teljesen ismeretlen, de azért feltűnik egy két egészen emlékezetes név is, mint például a Rise & Fall : Civilizations at War, vagy a nemrég tesztelt Made Man. Egyik sem lett nagy siker, és ez most sincs másképp...

A Related Designs ez ideig csupán az America nevű stratégiát tette le az asztalra, és a kezdeti 15 fős létszámot pusztán az Anno 1701 kedvéért bővítették közel két és félszeresére. A fejlesztésben segédkező német Sunflowers az Anno-sorozat mellett maradandót a Paraworlddel és a Knights of Honorral alkotott. Újabb valós idejű stratégia, újabb birodalomépítő játék, megint egy történet a felfedezések korszakából? Néhányan talán már kezdenek belefásulni a sorozatban érkező történelmi RTS-ekbe, pedig az Anno-széria korábbi két része igazán élvezetesre sikeredett. A 1503 és a 1602 után immár harmadszor ismét új területeket fedezhetünk fel, új városok megszületésénél bábáskodhatunk, miközben az üzleti praktikák és a diplomácia mellett – bizonyos mértékig – a hadászatban is megmutathatjuk, ki a legény a gáton. Mindehhez a kolonizálásra váró Karib-tenger vidéke szolgál terepként.

A Creative Assembly a nyolcvanas években sportjátékokkal alapozta meg a hírnevét (ők készítették például az első PC-s FIFA-epizódot!), aztán 2000-ben a zseniális Shogunnal egy csapásra a stratégia-rajongók kedvencévé váltak. Azóta a Total War sorozattal folyamatosan fenn is tartják ezt az állapotot. A stúdió 2005 óta a Sega tulajdonában van.

A Black Hole csapatát a magyar származású amerikai producer, Andy Wajna toborozta össze 2001-ben a Cinergi Interactive leányvállalataként, hét lelkes hazai szakemberre alapozva. A stúdió első munkája 2004 végén a remek Armies of Exigo volt, melyet az EA gondozott és hatalmas földindulást nem okozott (sokak szerint ez a kiadó bűne, hiszen a házon belüli konkurencia, a Battle for MiddleEarth ölte meg a játékot). Talán nem meglepő, hogy a srácok friss munkája már új kiadó égisze alatt jelenik meg...

Sötét, nevenincs hatalom készül újra erőre kapni az Elfeledett Birodalmakban. Bár a gonoszt egyszer már megfékezték, mit ad ég, nem sikerült tökéletesre a művelet, így hát itt van újra, hogy borsot törjön mindenki orra alá. Útjába csupán egy valaki állhat: egy tiszteletben álló elf férfi nevelt gyermeke egy távoli mocsárban leledző városkából – természetesen őt alakítjuk majd a történetben. Kalandjaink közben kinyomozzuk, miféle hatalom támadt a falura, amelyben a sztori kezdetéig éltünk, és ha már úgyis úton vagyunk, természetesen megpróbáljuk kideríteni valódi gyökereinket. Magyarul klisé klisé hátán, ahogyan azt már megszokhattuk: a fantasy játékokban mostanság nem divat az egyediség. Aggodalomra azonban nincs komolyabb ok – a már ismert sablonoknak hála az ember nagyon könnyen képes elveszni a történetben, hogy aztán pár csavar után megjegyezze magának: nohát, ezt tudtam!

Az 1988-ban alapult Stormfront stúdió munkássága során megannyi - hol díjnyertes, hol kevésbé sikeres - játékkal örvendeztette meg a játékos közösséget. A fejlesztőcég az összes fellelhető platformon képviselteti magát, főként sportjátékok kerülnek ki a kezeik közül. Film alapján máig csupán egyszer készítettek digitális szórakoztatásra szánt alkotást, a Gyűrűk Ura második részének feldolgozását.

A hajdani Giant Interactive kiadó és Traveller’s Tales fejlesztőstúdió egyesülése révén alapult meg a TT Games 2005-ben. Az utód, az elődei fő profilját megtartva, továbbra is a fiatalabb korosztályt megcélzó játékok elkészítésén fáradozik. A számítógépek világában a két LEGO Star Wars és a Narnia krónikái játékadaptációja által váltak ismerté. A dán székhelyű LEGO cég a ’90-es évek végén jelentette meg Bionicle sorozatát, ami Technic és új Bionicle alkatrészekre épült, és épül ma is. Az akciófigurás építőjáték azóta a cég egyik legsikeresebb sorozatává vált. Mind a jó, mind a rossz oldal képviselteti magát: az igaz ügyért a Toa-k, míg az elnyomásért a Pirakák harcolnak. A tisztességesen megalapozott háttér segítségével a gyerkőcök számtalan kitalált csatát vívhatnak meg az elkészített karaktereikkel. Most a Bionicle Heroes által ennek a világnak a digitális replikájába csöppenhetünk bele.

A három Sega fejlesztőcsapat (Sonic Team, Overworks, UGA) összevonásából keletkezett SGE a Sonic-játékok, illetve kizárólag a japán piacra tervezett programok mellett a Phantasy Star-széria készítője is. Az ötszáz fős óriásstúdió az elmúlt hónapokban három játékkal készült el, jelenleg hat hivatalosan bejelentett, és ki tudja mennyi titkos projekt fut a labor mélyén.

Idén tavasszal, amikor a Heroes 5 megjelent, a legtöbb dicséret, illetve kritika, ami elhangzott vele kapcsolatban, abból indult ki, hogy mennyire hasonlít a klasszikus harmadik részre. A hasonlóságok sora most eggyel bővült, ugyanis az ötödik rész mellett is elkezdenek sorjázni a kiegészítő lemezek, amiknek a hosszú, tömött sorai anno hírhedtté tették a Heroes 3-at…

Bár az egyházaknak és szektáknak megvan a maguk lábnyoma a zenei és irodalmi kultúrában, a játékiparba valahogy nem nagyon szivárogtak be (vagy ha igen, legfeljebb inspirációként, hogy aztán olyan bizarr programok szülessenek, mint a Messiah). Ez persze nem baj, az ideológiák sulykolása – legyenek vallásiak vagy politikaiak – nem igazán hiányzik egy szórakoztató műfajból. A most megjelent Left Behind: Eternal Forces ékesen bizonyítja, hogy nem jó ötlet koncepciószinten játékba erőltetni a Mindenható dicséretét.

A Raven fejlesztőcsapata nem eredetiségéről híres, megbízhatóságáról annál inkább. Bevált műfajok klónjaiból élnek (Heretic, Soldier of Fortune), és általában tisztességes iparosmunkákat adnak ki a kezük alól, határidőre. Olyan bagázs, akire rá lehet bízni egy nagyobb brandet, nem fogják megszégyeníteni - és valószínűleg ezért találtak egymásra a képregények egyik legnagyobb kiadójával, a Marvellel. Legutóbbi játékaik, az X-Men Legends 1-2 Rozsi, Magni és a többi mutáns bohóckodását dolgozták fel, a most megjelent Marvel: Ultimate Alliance pedig még nagyobbat merít a szuperhős-univerzumból, és szintén az akció-RPG műfajában próbál alkotni, ha nem is maradandót.

Idén is a pénzügyi év csúcspontjára, a karácsonyi időszakra adták ki egy esztendőn át dédelgetett futballmenedzser játékaikat kedvenc szoftvergyáraink: a kategóriateremtő Championship Manager, a kisherceg Football Manager, és a csillivilli FIFA Manager 2007-es változata egyaránt kérhető a Jézuskától � mi pedig egy nagy átfogó hármas teszttel próbálunk segíteni a választásban. Tavaly a megújhodásra képtelen CM az új fejlesztőbrigád rohammunkája miatt önkezével vetett véget maradék nimbuszának, eközben a kiebrudalt eredeti csapat, a Sports Interactive az FM tökéletes felé közelítő adatbázisával próbált konkurálni a dúsgazdag EA-féle FIFA Managerrel, ami 2004-ben még leánykori nevén, Total Club Managerként tört a kategória élére. Ez volt tehát a helyzet 2005-ben, lássuk egy év alatt hová fokozódott a nemzetközi helyzet!

Manapság el vagyunk halmozva a jobbnál jobb kalandjátékokkal és szerepjátékokkal, így igazán nehéz egy olyan játékot készíteni, mely el tudja csábítani a kalandorokat egy másik fantasy környezetbe. Cikkem alanya 2003-ban látta meg a napvilágot a Starbreeze Studios jóvoltából. Három évvel ezelőtt nagyszerű játék volt, és még most megállja a helyét az RPG-kaland piacon.

A Nival a Heroes of Might and Magic V-tel ugyan végérvényesen és kitörölhetetlenül beírta magát a számítógépes játékok történelmébe, de ne gondoljuk, hogy a sikert nem alapozta meg néhány olyan tanulóprojekt elkészítése, amelyekben hasonló érdemeket nem könyvelhettek el. A nagy öregek még talán emlékeznek a Rage of Mages sorozat két tagjára (1998 és 1999), a legelvetemültebbek pedig még olyan címekkel is találkozhattak akár, mint az Etherlords, a Blitzkrieg vagy a Silent Storm, melyek inkább szakmailag, mintsem piacilag voltak sikeresnek mondhatók. Az Evil Island is szépen, csendesen jött 2001-ben, de ezen évből jómagam is inkább emlékszem olyan nevekre, mint a Black and White, a Civilization III, a Max Payne, s még ebben az RPG-kben szűk esztendőben (csak a Diablo 2 kiegészítője jelent meg, mint nagyobb név) sem tudott megmaradni a piacon. Aztán a napokban egy ismert hazai internetes aukciós portálon valaki eladásra kínált belőle egy darabot: szem felcsillan, pénz átutal, postás bácsi csenget, csomag kibont, gépbe bedob.

A Gurura teljes játékok terén nem lehet panasz. Sasa hónapról hónapra a nagyobb kiadók kamionja elé veti magát, mondván, hátha sikerül megfékezni őket és üzletet kötni – az Eidos esetében pedig ez a furcsa taktika bevált. Már kaptatok tőlünk Deus Exet, Hitmant, és most, megkoronázásul, karácsony előtt megérkezett a Thief 3 is.

Idegenek dúlják fel a szülőföldedet, elítélnek, egy dombtetőről a büntetőkolóniába taszítanak, és mikor végre kikecmeregsz a tópartra, egy nagydarab páncélos kőkemény jobbossal álomba "ringat". Piszokul optimista hozzáállás szükségeltetik ahhoz, hogy ezek után is azt mondd: ez a nap is jól kezdődik...

A Konami Japán egyik legjelentősebb játékkiadója és fejlesztője. 1969 óta létezik a cég, és a videojátékok mellett foglalkoznak nyerőautomatákkal, zenegépekkel, képregénykiadással, kártyajátékokkal, sőt Japánban jól menő fitnessterem-hálózatot is futtatnak. A PC-s játékvilágban a Pro Evo sorozat mellett főként a Silent Hill vagy a Metal Gear miatt is ismert lehet a nevük...