Tesztek

A MOBA, azaz a Multiplayer-Online-Battle-Arena, manapság igen népszerű a játékiparban. Ez egy Warcraft 3 modifikációból kinőtt műfaj, ami egyesíti a stratégiai játékok és a szerepjátékok tulajdonságait. Van benne szintlépés, farmolás, tárgyvásárlás, mindez egy multiplayer csapatalapú küzdelembe öltve.

Vége a világnak, legalábbis a nagyobb részének. Már megint. A megmaradt romok közt pedig egy maroknyi, különleges képességekkel rendelkező ember küzd. 2v2, tizenkét egyedire szabható karakter, négy pálya, ideiglenes erőnövelők. Ráadásul mindez teljesen ingyen.

Sokunk kedvenc Nintendo-karaktere ismét főszerepet kapott, hogy megmutassa, milyen is egy vérbeli, igényes 2D platformjáték. Yoshi ezúttal nem bébi Mariót pesztrálgatja, hanem egy teljesen új történetben veszi fel a kalandok fonalát.

A művészkedős játékok új erőre kaptak az indie térnyerésével, azonban nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. Nos, a Toren első ránézésre fantasztikus ICO-klónnak tűnik, öt perc játék után azonban rájövünk, hogy csak egy közepes utánzat.

Újabb hónap, újabb Zen Studios-féle flipperasztal. Mondhatnánk, elképesztő tempóban dolgozik a magyar csapat, hiszen még alig kezdtük meg a high score feljebb tornászását az Iron & Steelben, máris itt a következő lehetőség.

A klasszikus túlélőhorrorok nyomdokában járó játékot kaptunk a White Night személyében, ami nemcsak gyönyörű látványvilágával és remek hangulatával képes megragadni az embert, hanem borzongató történetével is.

Az Unruly Attractions tervezője elhunyt nagymamája emlékére egy belső nézetes puzzle-platformjátékot készített, és noha az ötlet nagyon szép, sajnos a végtermék csak idegtépést és frusztrációt okozott.

A jó munka elvégzéséhez többek között ugyan valóban idő kell -- ez azonban nem feltétlenül igaz a számítógépes játékok világára...

Ha valaha gondolkodtál azon, hogy milyen lehet egy futurisztikus számítógépes világban DJ-nek lenni, akkor a Cosmic DJ-t neked találták ki. Próbáld ki, aztán felejtsd el az egészet. Az év Citrom-díjára nagyon jó eséllyel pályázik a GI33k terméke.

Két évvel ezelőtt a Lego Batman 2: DC Super Heroes egészen új szintre emelte a Traveller’s Tales-féle Lego-játékokat, és bár a harmadik epizód nem képes megismételni a 2012-es bravúrt, a kockavilág Sötét Lovagjának legújabb kalandja még így is kifejezetten jó móka.

A PES-sorozat aktuális része végre valahára visszatér bizonyos elemeiben a gyökereihez, és ha még nincs is régi csúcsformájában, azért megvillant pár dolgot klasszisából. Kicsit berozsdált, kicsit korszerűtlen, de azért szerethető alkotás.

Nem nagyon volt még egy akkora hírnevű stúdió a világon, melyet úgy megtépáztak volna az évek és a ballépések, mint a kanadai gyökerű BioWare-t. Előbb a Dragon Age 2-vel okoztak orbitális csalódást, aztán a Mass Effect 3 lezárásával, aminek a kínjait életük végéig nyögni fogják – és közben az austini részlegük eltapsolt pár százmillió dollárt egy hatalmasat bukó MMORPG-re.

Kevés az olyan játékfejlesztő, akinek a műveit szinte vallásos áhítattal követi a rajongótábor, és az érdemeit még a közömbösek is elismerik. Double Fine-ék Schafer apóval az élen játékról játékra képesek valami izgalmasat, újat mutatni, mi pedig még olyankor is csak ámulunk a sok-sok ötletes megoldáson, amikor az alkotásaik belső mechanikai elemei nincsenek is százszázalékosan kikupálva.

Egy játék, melyről kezdetben csak annyit hallottam: nem sokan voltak képesek kibírni, hogy ne törjenek ki könnyekben a befejező képsorok láttán. Gondoltam magamban, hogy majd én kibírom, és mindvégig szárazak maradnak a szemeim. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...

Az istengyilkosság bűnében égő emberiség utolsó reménye egy elítélt, aki egyedüliként képes legyőzni az ördöggel cimboráló démonurakat. Elkeseredett harc veszi kezdetét, mely bár sötét lelkekért kiált, az alagút végi fény reménysugaraiban sütkérezik.

Egy évvel az első Disney Infinity megjelenését követően megérkezett a folytatás, és bár a 2.0 tényleg tett előrelépéseket tett az elődjéhez képest, még így is messze van attól, hogy igazán kiváló játéknak nevezhessük.

A Risen 3-tól sokan azt várták, hogy jobb lesz, mint elődei, de ehhez képest a játék megismételt minden rosszat és jót, amit a Risen 2-ben láthattunk. Sőt, igazából az egész Risen 2-t sikerült némileg újracsomagolva kiadnia a Deep Silvernek és a Piranha Bytesnak. Örülünk, Vincent?

A gyűjtögetős kártyajátékok hosszú ideje nagy népszerűségnek örvendenek, a nagy öregnek számító MAGIC: The Gatheringgel 1993 óta játszanak a rajongók, népszerűsége azóta is töretlen, a számítógépes változat pedig azok számára is vonzóvá tette, akik korábban idegenkedtek a papír alapú megoldástól. Nem csoda hát, hogy a Blizzard meglátta a témában az üzleti lehetőséget, és a saját, jól bejáratott Warcraft-univerzumára építve elkészítette a Hearthstone-t.

Tudtuk, hogy szép és különleges lesz, de azt nem gondoltuk volna, hogy a Transistor képes lesz felülmúlni az elvárásainkat. Bátran kijelenthetjük, hogy a nagy sikerű Bastion fejlesztőinek sikerült még egy felejthetetlen játékot letenniük az asztalra.

A Deadline Games nevű kis dán csapat 2005-ben bemerészkedett a külső nézetes, nyílt világú akciócímek GTA uralta terepére, bő humort és némi chilit csempészve a jól ismert receptbe, a végeredmény pedig meglepő módon egész jóízűre sikeredett.

Mit szólsz hozzá, ha azt mondom, hogy a Dark Souls 2-ben meg fogsz halni? És mit szólsz hozzá, ha azt mondom, hogy nem egyszer, hanem százszor, ezerszer, milliószor? Gondolom, nem repesel az örömtől, pedig a Dark Souls 2-ben biz megváltás a halál.

A King’s Bounty: The Legend sikere után nem is volt kérdéses, hogy az orosz mesevilág újra rabul ejti majd előbb-utóbb a képernyőnket, az eltelt egy év alatt és okán inkább csak az a gondolat bizsergette meg elkószált fantáziánkat, hogy a következő epizód vajon egy újabb csúcsot képez-e a sorozattá duzzadó kalandban, avagy inkább a népesebb rókabőrök felé veszi-e az irányt. A válasz viszont legalább annyira arcul csapott minket, mint a Ku-Klux-Klan fanatikus tagjait, ugyanis mint az ismételten kiderült; bizony nem minden fekete-fehér.

Az utóbbi években nagy divat lett régebbi játékok HD grafikával való újrakiadása, és nagy öröm, hogy pár kivételtől eltekintve van értelme a ráncfelvarrásnak. 2007-ben a sokak által a sorozat legjobbjának titulált negyedik Resident Evil rész PC-s átirata finoman szólva sem volt szalonképes, ezért is dönthetett úgy a Capcom, hogy kárpótolja az akkor csalatkozó játékosokat. A kérdés, hogy megérte-e.

A félelmetesnek titulált, horror műfajba tartozó szerzemények többsége csupán néhány jól bevált riogatási formával próbálja érrendszerünk átfolyási képességét letesztelni. Szerencsére elenyésző számban ugyan, de akadnak olyan alkotások, amelyekben a készítők többfrontos támadást indítanak a félelemérzetünk trenírozása érdekében...