Tesztek

A Konami Pro Evolution Soccer-sorozata hosszú ideig kullogott a nagy rivális FIFA mögött. Három évvel ezelőtt azonban a széria újjászületett, tavaly pedig a nyerő tizenegy egyik legjobb része jött létre. Vajon ebben az évben a Konami képes még többet nyújtani? Itt a válasz!

2016 elején, a Dragon’s Dogmánál még azon tűnődtem, négy év után mennyire megfontolt lépés egy alapvetően konzolos játékot számítógépre portolni, de a Capcom ismét lépett egy nagyot, hiszen a Dead Rising első része 10 esztendőn át nem volt elérhető PC-re. Egy klasszikus újraéledése ez?

Arról volt szó, hogy a világ összes szépségét megkapjuk majd egy luxusutazás közben, ehhez képest a No Man’s Sky egy ellátás nélküli buszos körutazás, ahol még a buszt is nekünk kell megjavítani, ha elromlik.

Amikor a videojáték és a művészi törekvés találkozik, szokatlan eredmények születhetnek. Jó példa erre a jelen számunkban tesztelt Abzú, az azt megelőző Journey, vagy akár a That Dragon, Cancer is – ezek az úgynevezett élményszoftverek áttörnek a műfajok határain, új területekre lépnek, és meghazudtolják a játék, mint szórakozás alapelvet. Csakhogy nem minden művészies lépés őszinte.

Sötét labirintusok várnak, a mélyben pedig fura lények és halálos szörnyek árnyai okoznak zsigeri rettegést. Egy-egy rossz lépés egyből az életedbe kerül, azt viszont soha nem tudhatod, mi vár a következő sarkon, ki fogja beléd mártani vértől vöröslő pengéjét.

Nyolc hónappal a film premierje után megérkezett Az ébredő Erő legósított változata, és megérte várni a kockaverzióra, ugyanis egy olyan játékot kaptunk a TT Games műhelyéből, ami ismét képes újat mutatni, elképesztően aranyos, és minden pillanatában szórakoztató. Úgy tűnik, az Erő nemcsak a Star Wars-univerzumban van jelen, de jutott belőle a fejlesztőknek is.

Az epizódokra bontott The Uncertain indie játékhoz képest meglepően szép, ráadásul kifejezetten élvezetes és hangulatos kalandjáték.

„Spiders… Spiders… honnan ismerős ez a név?” – és még ha nem is rettegünk a pókoktól, előfordulhat, hogy alaposan megborzongunk a fejlesztők említése kapcsán, elvégre közepesnél alig jobb programot is ritkán adtak ki kezeik közül. De ugye a remény hal meg utoljára…

Mindig öröm a Nintendo fővonalas megjelenései között szemezgetni, pláne, ha olyan nagy névről van szó, mint a Star Fox. A menő űrpilóta már régóta szabadságon pihent, így külön boldogság, hogy egy nagygépes epizóddal tér vissza. De vajon alátámasztott az előzetes lelkesedésünk?

Mindenevő vagyok a játékok terén, szinte nincs olyan műfaj, amivel ne foglalkoznék szívesen. Ezt viszont már a külföldi forgalmazók is jól tudják, így a legőrültebb ötletekkel is képesek megkeresni. A Double Peace pontosan ilyen.

Sárkányokon lovagoló mágusok, robbanó hordókat dobáló harcosok, hatalmas kézifegyverekkel halálos sebzéseket okozó zsoldosok. A nagy birodalom bukása után nem a béke az úr, hanem a harc – méghozzá meghatározott lépésekben.

Ahhoz képest, hogy 2015 karácsonyára már kezünkbe ígérték a fejlesztők, majdnem negyed évet várattak minket vele, de végre itt van a Trackmania legújabb része. Az jövevény a Turbo névre hallgat, de garantáltan nem a csigák fognak róla az eszünkbe jutni!

Neo képességeit is megszégyenítő akciójelenetekkel vár a Superhot, egy formabontó FPS, amiben az idő múlása összhangban van a játékos mozgásával. Ilyet még biztosan nem láttál, és habár valóban nagyon innovatív az ötlet, a szórakozás múlandó.

Ha felújításra váró címekről van szó, van miből válogatnia a Nintendónak. A kazalnyi klasszikusból most épp a Twilight Princess került a restaurátorok keze alá, mi pedig nagy lelkesedéssel üdvözölhetjük köreinkben az egyik legjobb nagygépes Zelda-epizódot, immáron HD formában!

Három, egymástól gyökeresen eltérő képességekkel bíró, asztronauta törp nekivág a világegyetemnek, hogy új otthonra leljenek népüknek. A We Are The Dwarves ezzel a nem mindennapi felütéssel lök bele minket egy nehéz, de élvezetes kalandba.

Posztapokalipszis, mutánsok és metró – néhány olyan hívószó, amiről nemcsak a budapesti tömegközlekedés, de legalább fél tucat cím is az éltesebb játékos eszébe jut. Most pedig itt az Underrail, hogy helyet követeljen magának ezen a listán.

Fél év alatt ez már a harmadik, a ralisport témáját megcélzó feldolgozás, ráadásul a fejlesztők a WRC-sorozat korábbi epizódjaival szereztek annyi tapasztalatot, hogy kicsit megszorongassák a rivális produkciókat. De vajon az olasz Milestone képes felülemelkedni a megszokott iparosmunkáin?

Az emberi test ugyan kisebb mértékig képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, azonban bizonyos szélsőséges állapotokat lehetetlen hosszabb távon károsodás nélkül elviselni: egy űrbázison vagy idegen bolygón egyedül sokáig megmaradni alapos mentális és fizikai terhelést jelent.

A „járt utat járatlanra ne cserélj” elvét nem különösebben követve a Bigben Interactive nem csak elvette az immáron öt ralijátékot is elkészítő Milestone-tól a licencet, de emellett azt egy olyan csapatnak adta oda, mely idáig közepesnél jobb alkotással nem örvendeztette meg a nagyérdeműt.

Tényleg csak egy kis lépés az embernek? Akkor mégis miért olyan távolinak tűnő utópia benépesíteni a Holdat, hogy az Anno is csak a 2205-ös évre merte betáblázni a műveletet. A válasz, hogy leszállni a Holdon az egy dolog, de bányászni és megtelepedni, na az már egy másik... Lássuk, hogyan képzelik el ezt Ubisofték?

A hatalmas és folyamatosan bővülő játéklap-mennyisének köszönhetően a Magic: The Gathering igen komoly rajongótáborral rendelkezik, nem meglepő tehát, hogy sikerének okán számos alkalommal ültették át számítógépes játék formájába, sőt tulajdonképpen már az számít meglepőnek, hogy ha egy kártyajáték nem a már megszokott támadó- és védőértékkel, valamint speciális képességgel ellátott hősökről szól. Az asztali alkalmazásaival és legfőképp stratégiai alkotásaival nevet szerzett amerikai Stardock csapatának művében ugyan nem állíthatunk össze saját paklit, és meglehetősen sok szerencsére van szükség a sikerélményhez, mindazonáltal egyszerűségében is remek kikapcsolódást kínál, miközben némiképp kombinációs képességeinket is megtornáztatja.

Különösen nagy várakozással ültem le az idei PES-epizód elé, hiszen a tavalyi rész egy nagyon ígéretes új irányba terelte az évek óta önmagát kereső sorozatot, lefektetve egy olyan játékmenet alapjait, ami végre ismételten a futball legjobb pillanatait hozhatja el a videojátékok világába.

A Chinese Room zsenijei új műfajt alkottak a Dear Estherrel, ami nemcsak az indie-követőket és a művészjáték-rajongókat, de keményvonalas akcióhősöket is képes volt néhány órára a képernyők elé ragasztani. Legújabb fejlesztésük szintén egy hangulatos kirándulásra csábít…

Közel két év kellett ahhoz, hogy megjelenjen a Final Fantasy XIV első nagyobb kiegészítője, de megérte rá várni, mert a Heavensward egészen elképesztő mennyiségű tartalommal lett megtömve. Viszont érdekes módon elég komolyan meg kell dolgozni a megnyitásához…