Az alábbiakban az egyes pályák titkait próbáltam meg összeírni, azaz azokat az apróbb mellékszálakat, melyekhez nem kacsolódik küldetés -- mert bizony sok szakaszt tömték tele ilyesmivel a készítők, áldassák az ő nevük, ámen. Az egyértelmű feladatokat (mint a Rémvadonban a kereskedő kísérése, vagy a a madárijesztő) itt nem említem, illetve egyelőre kimaradtak a felsorolásból a találóslidércek feladványainak megfejtései, hiszen erről a bevezetőben említett magazinos anyagban van szó. Ahogy ama összeállítás, úgy ez is a magyar verzió alapján készült.

(Kattints a képekre a nagyobb verzióhoz!)

Rémvadon

Az Excalibur: Az itteni legnagyobb móka kétségkívül az Excalibur megszerzése, amely egyébként egy tényleg erős fegyver, és közelharcosként simán végig tudod vele verni az első felvonást, főleg, ha a Zúzás képességre gyúrsz, hiszen ez a jószág egy szintet ad ehhez az amúgy is erős skillhez. A kard kíhúzésa három lépésből áll: először is az E1 ponton le kell nyomnod egy Lesovik Matuzsálemet, a legyőzése után kapsz egy Ősi érmét. Ezzel sétálj el az E2 ponton lévő kúthoz; rákattintva egy Ősi Vila támad rád, akinek a hullája egy üveg fegyverolajat rejt. Ha ez is megvan, irány az E3-as pont, klikkelj rá, és máris tiéd a legendás kard.

Az eleven kísértet: A K betűvel jelzett helyen belefutsz a K1 ponton lengedező felakasztott falusi szellemével. Utasítsd Katarinát, hogy vegye a lelket, hogy kövessen titeket, ezután két választásod vagy: vagy elvezeted a halála helyéhez, vagy elviszed őt a K2 ponton lévő szentélyhez, hogy elhagyhassa ezt az árnyékvilágot. Ha előbbit választod, meg kell harcolnod vele, úgyhogy jobb a békésebb megoldás. A végeredményt egyébként ez nem befolyásolja, ugyanannyi TP és arany jár érte, illetve egy random, sárga loot.

Az elásott kincs: Ez tényleg egy rejtett küldetés! A Markovnában sétálj fel a falu legkeletibb házához (a szobor mögött), ahol kihallgathatsz egy beszélgetést, melyben egy zsivány elújságolja cimborájának, hogy késsel megfenyegette a főnököt, aki elárulta egy elásott kincs helyét: a Rémvadonban, a vérfarkas totemoszlop tövében található. Ha ezután elmész ide (a térképen T betűvel jelölve), és rákattintasz az oszlopra, szép summa üti a markod (de ez tényleg csak akkor működik, ha fültanúja voltál az esetnek!).

Ahogy említettem, a többi, egyértelmű küldetést itt nem sorolom fel, a találóslidérc az L betűvel jelzett helyen vár rád, a megfejtést lásd a PC Guru 2014/02-es számában!

van-helsing-croakwood-map-pcguru-small.jpg

Bitóláp

A rúnakövek, a Nagy Falánk, és a csontereklyék: Ez egy remek, soklépcsős, rejtett küldetéssor. Lássuk a teendőket!

  • Csontereklye #1: Bitóláp területén találsz nyolc rúnakövet (a térképen R betűvel jelölve), melyeket megérintve azok felragyognak, ráadásul +10% mágikus tárgy fellelési esélyt is kapsz, ami igen nagy segítség a játék korai szakaszában (érdemes tehát minél előbb végigjárni őket). Ha mind a nyolc kővel lepacsiztál, az északi átjárónál (R1) megjelenik az Erdő Szelleme, akivel meg kell küzdened, cserébe kapsz aranyat, képességpontot és valami jóféle cucc, plusz egy csontereklyét. Ilyenből még három található ezen a pályán.

  • Csontereklye #2: Az L betűvel jelzett helyen van egy lidérc (ő nem találós, hanem gonosz, Ignis Fatuus néven rettegi őt a világ), akit követned kell az L1-es pontig (ha esetleg megakadna valahol út közben, menj vissza a faluba, majd teleportálj vissza). Amint megérkeztek a jelzett pontra, egy kemény meccs vár rád a dög spanjaival, de a jutalmad a loot mellett egy újabb csontereklye.

  • Csontereklye #3: A B1 ponton találsz egy békaoltárt, a B betűvel jelzett helyeken pedig egy-egy forgatható békaszobrot. Ha ezeket úgy állítod be, hogy az oltár felé nézzenek, megidézel két rettentő vogyanoj bosst, név szerint Subidu és Subidam urakat. A feladat adott: felkoncolni őket, és máris tiéd pár cucc, no meg az ereklye.

  • Csontereklye #4: Itt semmi trükk nincs, a D betűvel jelölt ponton egy jókora Dinamórém vár rád, adj neki, aztán vedd fel az ereklyét.

  • A nagy falánk bálvány: Az FB ponton találod a vogyanojok Nagy Falánk bálványát. Ha a szájába dobsz egy csontereklyét, két képességpontot és 200 XP-t, ezt ugye itt négyszer játszhatod el, ami igencsak megéri. Megjegyzem, Béka Professzor (a térképen lévő kék pont jelzi őt) szintén átveszi ezeket tőled, darabját 1500 aranxért, ami persze csábító lehet, de véleményem szerint az XP és a halom skillpont többet ér.

A kecske esszenciája: A totemoszlopos mókához hasonló apró kis szösszenet. Szintén Markovnában indul, ahol a kocsma verandáján hever egy nagyon nem józan polgár. Ha rákattintasz, eldadogja, hogy volt egy ékköve, de a kecskéje megette. Ha még egyszer klikkesz rá, akkor azt is elmondja, hogy az állat lement a folyóhoz, mert szomjas volt, akárcsak ő. Nos, a szegény jószágot, pontosabban a hulláját Bitólápban, a K betűvel jelzett helyen találod, rábökve egy Gyémánt Esszencia (5% manalopás sebesüléskor) hullik ki belőle. Fontos megjegyezni, hogy e dolog csak akkor működik, ha a faluban kétszer rákattintottál a részeg komára!

A titokzatos ékkövekről szintén a magazinos anyagban esett szó, az egyiket itt, Bitólápban, a T betűvel jelzett helyen veheted fel, egy kincsesládából (a másik Rémvadonban, a cigánytáborban, egy ócska ládában van, a harmadik pedig a Tintában, ahová az alkimista zsákjáért mész, egy szentély mögött).

van-helsing-gallowsbog-map-pcguru-small.jpg

Nyomortanya

A második fejezet első nagyobb, összetett helyszíne (az első, a Rémművek egy újabb titokzatos ékkövet és egy találóslidércet rejt, ezekről szintén a magazinban írtam). Lássuk az itteni bónuszokat; a térképen két kék ponttal jelölt miniküldetést ugyancsak nem említem, ezek elég egyértelműek – Darko kalapját érdemes elfogadni („Ez nagyon kedves öntől...”) főleg ppuskásoknak, két rejtett bónusza ugyanis a Mérgezett és a Szórt lövedékhez ad 1-1 szintet.

Koldusok serege: Kétfordulós móka, melynek első etapja itt zajlik le – összesen 6 kéregetőt találsz a Nyomortanyán (K betűvel jelöltem őket), akiknek 50-50 aranyat adhatsz. Tedd meg (a végén Katarina majd azt mondja, hogy össze kellene gyűjtened egy koldussereget). Látszólag semmi különös nem történik, de folytatása következik a Szennyvíztisztítóban!

A horgászhely titka: A H betűvel jelzett helyen egy pecázóhelyet találsz, de rákattintva csak egy ócska csizmához jutsz (bár bekerül a küldetéstárgyak közé, az égvilágon semmi funkciója nincs). Persze ez is egy rejtett móka! Ha lemész a rakpartra, a legalsó lépcső mellett találsz egy patinás ládát (nagyon nehéz észrevenni, ezért mellékeltem róla egy képet), amit szétverve felszedhetsz egy mutáns csalit. Amennyiben felszedted, és ezzel klikkelsz a horgászhelyre, kifogsz egy mutáns halat. Mókás perbeszéd zajlik le Katarinával (főleg az élvezi majd, aki játszott a Torchligttal), aki azt javasolja, add a közelben ténfergő cicának. Tedd ezt meg, tehát nyisd meg a macska közelében a készletedet, és dobd ki (húzd és ejtsd módszerrel) a halat a kövezetre. Szegény állat befalja és feldobja a mancsait, viszont hozzájutsz egy random sárga loothoz.

A térképen még két jelölést találsz. A P betű egy kis segítség, itt találod azokat a patkánytetemeket, amikre kattintva egy-egy patkánycsonthoz jutsz, ezekre Szaffinak van szüksége a Rituálé című küldetéshez, míg az F betű egy fehér patkányt jelöl, akit meg kell kergetned, hogy megkapd a máját, ami +25-tel növeli az összes elementáris ellenállás értékét („kollégája”, egy fehér tyúk Markovnában található, tőle egy húsvéti tojást kapsz, minderről bővebben szintén a magazinban).

van-helsing-rookery-map-pcguru-small.jpg

Szennyvíztisztító

Koldusok serege, és a Kolduskirály: Folytatódik a Nyomortanyán elkezdett miniküldetés-sorozat: a Szennyvíztisztítóban négy koldus vár rád (K betűvel jelölve). Ha mind a hat kéregetőnek adtál pénzt az előző etapban, és itt is adakozol a keletre eső három kollégának, eléred az északnyugati részen lévő negyedik (mindösszesen tizedik) fickót, aki elárulja, hogy védelmezőjük, a Kolduskirály bajban vad, sőt ad egy amulettet is – azaz automatikusan megnyílik egy tintakapu a komától balra, a legfelső csücsökben. Ez a Búvóhely nevű tintába vezet, ahol egy jó adag válogatott rusnyaság lekaszabolása után megmentheted a királyt, aki gazdagon megjutalmaz: 500 TP, 2 képesség- és 4 képzettségpont, plusz egy Tinta Esszencia, amellyel a Rejteken továbbfejlesztheted a generátort.

A Róka kalapja: A pályán még egy koldus található a Z betűvel jelölt helyen, ám ő nem pénzt kér, hanem megkérdezi, hogy miért harcolsz. Ha a válaszod az, hogy „Az a késztetés hajt, hogy segítsek az ártatlanokon, és harcoljak a gonosz ellen.”, akkor a jóember neked adja álarcos hőse, a Róka kalapját (rejtett bónuszok: +50 kitérés, +50 fizikai ellenállás). Ez persze egy újabb popkulturális utalás -- a róka ugyanis spanyolul zorro...

A titkos szállítmány: Újabb kihallgatós, titkos móka. Az E1 ponton (a „kolduskirályos” koma és a kapu között félúton) fültanúja lehetsz annak, hogy valaki leszidja a szolgáját, amiért az nem hozta el neki az esszenciáit. A megfélemlített ember elmondja, hogy út közben megtámadták, de elrejtette a cuccot „a házhoz közeli portálnál”. Ez természetesen a keleti tintakaput jelenti (Megdőlt ház – E2), ez mellett találsz pár ládát, és ha kihallgattad a dumát, rákattintva hat random esszenciához jutsz.

van-helsing-sevage-plant-map-pcguru-small.jpg

Ipari kikötő

A második fejezet utolsó nagy, összetett pályája; a térképen csak ennek keleti fele látható, mivel itt találhatók a minket érdeklő jóságok.

Mocsári liliomok: Újabb mankó, és ismét Szaffi varázsitalához, melynek egyik alkotóelemét a Nyomortanyán összekapart patkánycsontok jelentik, másik összetevőjét pedig a kikötőben begyűjthető mocsári liliomok (a térképen L). Személyes megjegyzés: a játék egyik fénypontját jelenti Helsing zsörtölődése eme tevékenység közben („Azt mondták, legyél vadász. Azt mondták, vidáman ölheted majd a szörnyeket. Virágokról szó sem volt!”). Amúgy a kész koktélok közül véleményem szerint (persze elsősorban közelharcosként) az epeszínűt érdemes választani, hiszen bár vesztesz 20 ÉP-t és 12 manát, de kapsz 6 képességpontot, amiket ha a Test attribútumra tolsz, simán visszahozod a pontokat, és még nyersz is egy halom DPS-t.

A fegyverszállítmány: Ez egy mini küldetéssor, amely az F1 pontban indul, itt egy haldokló katona kér meg rá, hogy gyűjtsd be az ellenállásnak címzett lőszerszámokat. Ehhez először el kell menni a világítótoronyhoz (F2), a lépcső tetején aktiválni a kapcsolót, majd az F3 pontban várakozó Antonra kattintani, lenyomni az ellenséget, majd ismét kattintani, és a duma után tiéd 500 TP, plusz a remek Eastwood .303 puska (az ölésért és sebzésért kapott rejtett bónuszok: + 40-60 fizikai ellenállás, +4-5 minden attribútumhoz, és +4-6% támadási sebesség). Harry Callahan felügyelőt innen is üdvözlöm...

A zsákos domovoj: A D1 jelzésű ponton belefutsz egy zsákos domovojba, aki eléggé be van kattanva, valami „drágaszágomról” hablatyol. Ha alaposan megkergetted, kiélvezve a remek monológjait, lődd le szegénykémet, és a birtokodba kerül „Egy bizonyos varázsgyűrű”, ami +10 Akaraterőt ad, no meg 6 ÉP-t, 5 manát és 3 Dühöt szintenként.

A halott domovoj: Egy másik kis fickó is található a kikötőben, egész pontosan a D2 ponton, ő azonban már nem él; Katarina szerint ő lehet a Gorgó-szorosban megkergetett domovoj, mire Helsing azonnal rákontráz, hogy úgy néz ki, mint akit halálra ijesztettek – remek kis visszautalás a játék elejére. Akárhogy is, kattints rá, kapsz némi random lootot, no meg a Domovoj kardját, ami egy csinos, de nem túl erős jószág (a rejtett bónuszok: +3% kritikus esély, +100 ÉP, +25-35% kritikus sebzés.

A titkos kincs: Miután megmentetted Todor Schimkót, megvásárolhatsz tőle egy térképet, 8000 aranyért. Ha ezt megtetted, ezen a pályán, a T-vel jelzett helyen, egy közönséges, ócska ládában megtalálod a titkos kincset, ami egy sárkányfog trófea, sok pénz, no meg egy újabb titokzatos ékkő (ezekről bővebben, ahogy említettem, a 2014/02-es PC Guruban).

van-helsing-port-map-pcguru-small.jpg

Nos, remélem hasznosnak találjátok ezt az összeállítást. A harmadik fejezetben sajnos ilyen titkok már nem várnak ránk; ugyan az Óvárosban, az északnyugati csücsökben van egy lázadó, aki megnyit egy Tintát (mindegy, melyiket választod, csak az ellenfelekben van különbség), illetve itt található egy találóslidérc és a szobor is, aminek (no meg a titokzatos ékkövek) segítségével megszerezheted Boriszláv király jogarát, de ezek eléggé egyértelmű dolgok. A többi pedig csak kaszabolás – sok-sok kaszabolás. Jó szörnyvadászatot!