Márpedig a Little Busters vagy majd másfélszer olyan hosszúra sikeredett, ugyan hozzá kell venni, hogy én lassan is haladok Vn-ekkel, de amikor végleg letettem a novellát, akkor a Steam szerint 149 óránál voltam. Ami így nem csak a leghosszabb vizuális novella, amit eddig olvastam, de gyakorlatilag a második leghosszabb „végigjátszásom”, ha a játékok közé is beleszámolnám. Márpedig meg voltam lepődve, de ez a bitang mennyiségű idő viszonylag gyorsan el is repült (persze relatíve), mert a Little Busters kifejezetten jóra sikerült.
Legalábbis mindenképpen változatosabbra, mint a Clannad, így pedig az extra hossz ellenére és végig le tudott kötni. Na jó, azt azért hozzáteszem, hogy tartottam egy kisebb szünetet úgy száz óra fölött, meg persze azért volt, hogy úgy éreztem, lehetne kicsit tempósabban is haladni, de őszintén, ilyen hossznál azért ez valamennyire elkerülhetetlen. Ennek ellenére volt annyira változatos az egész, hogy még a legvégén is úgy érezzem, tudnék még néhány órát rakni bele.
A változatosság egyik nagy része kis csapatunk volt. Igazából az egész novella fénypontja a szereplőgárda. Itt a Clannad-el ellentétben egy nagy csapatot alkotnak, amit már alapból jobban értékeltem. A jellemeik, az interakcióik, ahogy felépítik őket és ahogy fejlődnek a sztori során az mind végtelenül szórakoztató. Kellett egy kis idő az elején, hogy megbarátkozzak néhányukkal, de a végére az egyik kedvenc bandámmá váltak, akikkel valaha találkoztam. Igen, ennyire megkedveltem ezt a szerethető, lökött csapatot. Ott vannak rögtön a Majikoi-ból ismerős Kazama család mögött, és ha valaki emlékszik még arra, miket mondtam Majikoi-ról, az tudja, hogy az is nagy kedvenc volt, pont a szereplőgárda sokszínűsége miatt. Leginkább egyébként pont a Majikoi novellához tudnám hasonlítani a karakterinterakcióit. Ugyan az egyes figurák általánosságban nincsenek túlbonyolítva, az, hogy egyik vicces szituációból esnek egy másik még elborultabba, az mindig képes elszórakoztatni az embert. Külön kiemelem, hogy mennyire értékeltem a férfiúi szereplők jelenlétét és relevanciáját, a legtöbb novellában ezen mellékszereplők (már ha van belőlük több, mint egyetlen egy) mindig eltűnnek a hősnők árnyékában, pedig mennyit tudnak dobni az összképen.
A másik nagy része a novella változatosságának, azok a minijátékok. Mert bizony itt az olvasást egy kisebb adag opcionális minijáték szakítja meg, ezzel dobva fel a novellát. Kezdve itt baseballtól, a véletlenszerű fegyverekkel vívott csatákig, és még egy fapadosabb dungeon crawler rész is került novellába. Ezek azon kívül, hogy interakciójukkal színesebbé teszik az élményt, még plusz hozzá is adnak az életérzéshez, mintha a te is tagja lennél a Little Busterek bohókás csapatának.
Ami magát a történetet illeti, az is egész jó volt, de azért nem olyasvalami, amitől az ember eldobná az agyát. A common route komikusabb vonala után a karakterspecifikus route-ok viszonylag gyorsan átcsapnak drámába, és általánosságban a felnövés különböző témáit boncolgatják. Ami önmagában még rendben is van, de ha találkoztál már a témával, esetleg még el is gondolkodtál rajta (ami egy bizonyos kor fölött valószínű), akkor azért a novella nem fog túl sok újat mondani. Persze a megvalósítással nincs baj, a végeredmény leköt, de egyéni ízlés szerint lehet nem minden route-al lesz teljesen megelégedve mindenki.
Zsáneréből adódóan nem tudom mindenkinek teljes szívből ajánlani a Little Busters-t, mert azért igen bejáratott mezőnyben indul, ami valószínűleg nem fog passzolni mindenki szájízéhez, és a hossz se olyan, amit minden gyomor feltétlenül benyel. Azonban én személy szerint kifejezetten élveztem, amit a novella nyújtott, és meg merném kockáztatni, hogy a saját ligájában az egyik legjobb. Ritkán találkozok ennyire szórakoztató karaktergárdával.
