Jöhet nekem a techno/disco-nak nevezett prüntyögős műfaj, számomra az igazi élményt az OST-k (Original SoundTrack) fogja jelenteni. Számomra fontos, hogy az adott zene mögött legyen valami. Sajnos ez a napjainkban debütáló dalokra egyáltalán nem jellemző: elhadarnak valami baromságot, aztán kész is a "mű" (gondolom most már érhető, hogy a technot miért rühellem). Egy kiváló komponista, egy kórus, illetve a nagyzenekar közös munkáját nem tudja visszaadni egy műfaj sem. Példák következzenek Hans Zimmer, John Williams, továbbá Howard Shore nagymesterekről.

Pirates of the Caribbean III - At World's End Soundtrack

Az egyik favorit nálam egyértelműen Hans Zimmer fokozódó "muzsikája", mely tökéletesen passzolt a filmhez. Az első részhez képest, a második egy 16 éven felülieknek való akciófilm; a második felvonáshoz viszonyítva pedig a harmadik egy dráma. Az első két percben egy folyamatosan visszatérő blokkal fokozódik a zene, majd pedig hallhatjuk a film végén lezajló bukás témáját. Ezt pedig követi a végső harc.



Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith Music Video

Őszintén szólva nem hittem, hogy Lucasnak sikerül maradandót alkotnia a Sith-ek Bosszújával. Amit a Baljós Árnyakkal művelt, azt inkább nevezném egy görög drámának, vagy egy géniusz bukásának, mintsem egy olyan alkotásnak, amelyet többször meg fogok nézni. Lukács György azonban semmit sem bízott a véletlenre, és az utóbbi filmmel a halálból hozta vissza a Star Wars nevet. Bár tudom, hogy az aktuális szituációhoz nem illik az alant található "A Hero Falls", mégis John Williams felemelte az olyan nagy nevek közé, mint az Imperial March.



The Lord of the Rings: Two Towers Soundtrack

Ha már epic (ezt a szót gyakran fogom használni) jeleneteknél tartunk, akkor a Gyűrűk Urában is találhatunk jópárat. Azonban az egyik jóval kiemelkedik társai közül, ez pedig a Helm Szurdokért vívott csatának befejező jelenete, mikor Gandalf kelet felől megérkezik, 2000 lovassal a háta mögött. Bárki mondhat bármit, a felkelő nap sugarai, ahogy áthatolnak Vasudvard seregén, - és ezzel együtt megindul a támadás - felülmúlhatatlan. Az egyetlen probléma, hogy Youtube koma nem képes visszaadni azt az élményt, melyet a film adott...