Valamit azonban szeretnék tisztázni előző post-jaimmal kapcsolatban. Sokak gyökérnek tituláltak, vagy éppen (ki)oktattak; a Diablo, illetve a WALL-E-val kapcsolatos bejegyzésemnél. Az utóbbit (bizonyos keretek között) nagyra értékelem, hiszen ezekből tanul az ember. Az oktalan szidalmazástól, flametől viszont kíméljetek meg, ha lehetséges (megvagyok nélkülük is). Ezt most tényleg csak az vegye magára, akire tartozik. Blogom szubjektív véleményt sugároz, mivel adminként nincs mindig lehetőségem rá, hogy szabadon értékeljek; itt e naplón belül szeretném kifejteni véleményemet.

Prince of Persia: The Two Thrones

Bevallom a három Prince of Persia részből összesen kettő nyerte el tetszésemet, ez pedig postom alanya, illetve a The Sands of Time. Hiába volt a Warrior Within-nek jobb története, tágított kombórendszere; ha minden elveszett benne, melyet úgy szerettem az első epizódban. Így kissé visszafogottan vártam a The Two Thrones-t, mely egy hibrid programnak felel meg a többi mellett. Itt jön a képbe a lent látható trailer; ez volt az, amely lelket öntött belém, és megerősített abbéli hitemben, hogy a herceg nincs teljesen elveszve. A szlogen, "The Greatest battles are fought within." pontosan azt a tulajdonságot hozta be a trilógiába, melyet hiányoltam. Hősünket megfertőzte az idő homokja, ez pedig felébresztette a benne szunnyadó gonoszt. A herceg így két "fronton" kénytelen harcolni: egy - már elfeledett - ellenféllel, illetve önmagával. A szinkronhangok, mint mindig, most is fergetegesek. Héroszunk hangja a The Sands of Time-ban hallott Yuri Lowenthal, míg árnyába a Warrior Within megtört hőse lehel életet.




Call of Duty 4: Modern Warfare

Nem hittem volna, hogy tud újat mutatni a Modern Warfare-rel, az Infinity Ward. A Call of Duty 2 is hiába volt pörgős, adrenalinpumpáló; a Pacific Assault újításai beárnyékolták sikerét. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne most, ha nem jön ki előtte az EA FPS-e. Vajon hány "Év Játéka díjat" tudhatna magáénak a több tucat helyett? A Modern Warfare kijövetelével azonban nem csak orvoslásra kerültek a sokszor felrótt hibák, hanem jó pár újítás is helyet kapott, zseniális missziók, és egy normális sztori keretein belül. Eszerint, egy ultranacionalista vezető Imran Zakahev és szélesebb baráti köre megelégeli az európai, illetve amerikai fölényt és két irányból indít támadást a szövetség ellen. A bevetéseken a S.A.S., illetve a U.S.M.C. elit kiképzésben részesült katonáit irányíthatjuk, miközben a történet egyre inkább bonyolódik, majd logikussá válik. Semmi fejfájdító szálbogozás, csak éppen annyira bonyolult, hogy lekösse az embert, és elégedetten mondhassa: az Infinity Ward legendát alkotott.