Persze, egy jó filmtől nem lesz jó napja az embernek; mi sem bizonyítja jobban, hogy mindenki úgy tekintett rám a mozi előterében, mint Cheguevara-ra. Az ok egyszerű volt elfelejtettem megborotválkozni. Talán ennek köszönhető az is, hogy Darths - kivel pár órát már beszélgettem - sem ismert meg, mikor fél méterre mentem el mellette, és nézelődött. A következő baki, a pénztárnál volt, ahol elakadt a nyelvem a nevem diktálása közben; nem tudtam eldönteni, hogy nicknevet, vagy valódi nevet mondjak. Azon paráztam mindvégig, hogy tényleg elég lesz-e annyit mondanom, hogy online szerkesztő vagyok. Elég volt....és végre bejutottam a terembe, ahol egyszer még sikerült elejtenem az esernyőmet, majd beültem a középső sorba. 10 percre rá kezdődött a vetítés.

Mint, ahogy mondtam: nem hittem, hogy sikerül überelni az elmúlt 5 év - csökkenő színvonalú - termékeit. A Shrek és a Jégkorszak volt a két utolsó olyan film, melyen igazán tudtam nevetni, és ugyanakkor rendelkezett egyfajta mondanivalóval. Némó Nyomában-nal kezdett csökkenni a szint, majd jött az idióta Madagaszkár, a L'ecsó-t csak a számomra két érdekes téma (gasztronómia, újságírás) összefonódása mentette meg. A WALL-E is a már látott alapokra épít. Rakj össze két ellentétet, (annak elenére is, ha lehetetlennek tűnik egy jó filmet készíteni belőle) majd fifty-fifty arányban szórd meg humorral, és mondanivalóval. A néző azt hinné, hogy ebből nem sülhet ki jó, ám a WALL-E készítői művűkben bebizonyítják, hogy akár az elmúlt 5 esztendő legjobb animációs filmjét is össze lehet kalapálni.

Adott ugyebár a képen látható WALL-E, véleményem szerint az egyik legaranyosabb figura, akit valaha láthattunk filmvásznon; mondhatni ő az egyetlen túlélő, - akárcsak a bukott C&C játékban - a földön, melyet ellepett a szemét a 2100-as években, és ezért az emberiség egy Victory birodalmi cirkálót megszégyenítő fregattra költözött. Míg ez a bárka a galaxis másik szegletében szeli a csillagokat, addig többezer WALL-E végzi a feladatot, pontosabban végezte. Meghibásodtak, és a Földön maradt néhány ember is elmenekült, hiszen a szeméttel nem tudtak mit kezdeni. Főhősünk azonban nap mint nap végzi a munkáját, addig a napig, mikor egy másik droid landol a planétán. A jó Disney szokás szerint, egy lány, Eve (magyarul Éva - én maradnék az előbbi verziónál). A hölgyeménynek küldetése van, találnia kell a bolygón olyan szerves anyagot, mely lehetővé tenné az életet a Földön. Innentől beindul a szinte non-stop poénáradat, ugyanis a magyános hérosz szerepét betölötő WALL-E udvarolni kezd Eve-nek. Ismét egy szituáció, mely ad okot nevetésre, és itt most nem idióta poénokról beszélhetünk. Leginkább a Tom és Jerryhez tudnám hasonlítani a filmet. A nézőközönség mára elfelejtette, hogy az ezredforduló előtt min röhögtek jókat, és ez bizony a klasszikus humor volt, melyben a karakterek egyediségén volt a hangsúly. Öröm volt nézni WALL-E esetlen mozgását, és Eve-hez való közeledését. Ugyanez igaz a többi robotra, kik nem szolgamódra dolgoznak, hanem van egy olyan tulajdonságuk, melytől biztosan törölgeti a szemét az ember. Ezt a lehetőséget pedig meg is ragadnám, hogy írjak a film másik mozgató erejéről. Az eddigi Pixar produktumok színvonala a mondanivaló hiány amiatt csökkent. Nos, a WALL-E bepótolja a fél évtized hiányosságait, ezzel bemutatva a szeretet erejét, a törődés fontosságát. Hihetetlen, hogy bár robotok tevékenységeit figyeljük a mozi két harmadában, és szavakon kívül mást alig mondanak, mégis mennyire elő, és micsoda megbúvó tartalommal rendelkezik eme alkotás.

Ha megbocsátotok, most nem írnék értékelést; nincs szívem hozzá. No, nem mintha egyetlen negatívummal is rendelkezne e remekmű; egyszerűen annyira szívhezszóló, hogy inkább meghagyom azoknak, kik akciófilmeken nőttek fel, nem pedig Disney-n.