Szóval ismét van miről írnom, ennek oka pedig nem más, mint a múlt héten megjelent új Need for Speed játék. Tény, hogy sosem voltam a sorozat véresszájú rajongója, de mindig is szerettem ezeket a játékokat. Illetve hadd pontosítsak egy kicsit, egészen az ötödik részig szerettem őket. A Porsche Unleashed volt véleményem szerint a sorozat csúcspontja, mely nem elég, hogy a kedvenc autómárkámat szerepeltette, az egyik játékmódban a Porsche cég tesztpilótájaként kellett különféle feladatokat megoldanunk. Emellett végigkísérhettük a típus fejlődését a múlttól a jelenig. Imádtam ezt a részt, és nem kevés pénzt adnék érte, ha újra kiadnák, a mai operációs rendszerekkel kompatibilissé téve (mert nekem nem nagyon akar elindulni a régi lemez). Szóval imádtam ezt a részt, de szerettem a második, harmadik és negyedik felvonást is. Az első kimaradt, mert akkor még nem játszottam igazán, illetve a Hot Pursuit 2-t sem próbáltam ki.

Szóval nagyszerű volt ez a sorozat, ebben pedig nagy szerepe volt az abban szereplő luxusautók, és az egzotikus, változatos helyszínek szerepeltetésének. A 2000-es évek közepére viszont leült a széria, így az EA-nek újítania kellett, az eredmény pedig a Need for Speed Underground volt. Innentől kezdve egy teljesen új irányba ment el a sorozat.



Méghozzá egy nagyon szar irányba. Mielőtt mindenki a fejemet venné, hadd mondjam el azt, hogy tudom, hogy az új NFS-ek között voltak jó részek is, amik jó értékeléseket kaptak. Játszottam is velük, és még azt sem mondom, hogy nem szereztek kellemes perceket. De igazából csak azért löktem be őket a meghajtóba, hogy kipróbáljam őket, meg mert nem volt jobb dolgom. Nem azért játszottam velük, mert annyira megfogtak volna (a korábbi részekkel ellentétben). Persze az elején el voltam ájulva az újdonságoktól, de ez nagyon gyorsan lekopott, és nem maradt más utána, mint a szomorú valóság: mint Need for Speed játékok, mindegyik rész egy nagy rakás kaki.

Mert miről is szóltak az új részek? Ezt nagyon egyszerűen, három szóban össze lehet foglalni: tuning, drift, neonfények. Ennyi. Négy tök ugyanolyan játék (Underground 1-2, Most Wanted, Carbon) jött ki erre a koncepcióra épülve, amikor kettő is elég lett volna, utána lehetett volna váltani. De nem, négy bőrt le kellett húzni róla.

A nagy kérdés ugyebár, hogy miért nem nyerték el tetszésemet ezek a részek? Kezdjük az legfontosabbal: tuning. Az új NFS-ek iránti rajongást, illetve a legújabb játékhoz fűzött kritikákat (erről majd később) elnézve úgy érzem, hogy manapság minden fiatal elcsöppen, ha egy lilára pingált, spoilerekkel ellátott Renault Twingót lát az utcán. Mást sem hallottam az új NFS-ekkel kapcsolatban, mint hogy ez milyen cool, milyen fontos része a játéknak, és igazából ez adja a feelingjét a programnak. Egy. Nagy. Szart. Engem baromira nem mozgat a tuningolás, nem lelelem örömömet abban, hogy fél óráig festegessek egy egyszerű közúti autót, majd spoilerekkel aggassam tele, csak azért, hogy utána játék közben amúgy is csak az autó hátulját lássam. A legrosszabb az Underground 2-ben volt, ahol KÖTELEZŐ volt felpakolni az új cuccokat az autódra, mert csak így kaphattál elég jó értékelést rá, és ugyebár ez lényeges eleme volt a játékra. Így amikor megnyitottam egy újabb tuning csomagot, akkor fel kellett raknom az autókra tucatnyi új matricát, meg szerelhettem fel az új lámpákat, küszöböt a kocsira. De lehet, hogy velem van baj. Hiszen szerepjátékokban sem szoktam órákig macerálni a karakterem kinézetét, hiszen semmi jelentősége nincs, nem attól függ a játékélmény.

Letudtuk tehát a tuningot, lássuk a játék többi részét. Driftelés. Bár a régi NFS-ek távolról sem voltak szimulátorok, azért az autók irányítása valahová az arcade és a szimulátor közé volt belőve, különösen a NFS5 esetében. Az Undergroundtól kezdve ez teljesen az arcade irányába ment el. Olyan könnyen lehetett driftelni az autókkal, hogy azt egy csecsemő is meg tudta csinálni. A versenyek felében csak a gumicsikorgást lehetett hallani, mert nem lehetett bevenni úgy egy kanyart, hogy ne csúsztál volna keresztbe az autóval. Bocsánat, be lehetett venni rendesen is, csak gyorsabb voltál, ha driftelsz, így igazából rá voltál kényszerítve.

Az autóválasztékra nem szeretnék sok szót pazarolni, személy szerint én jobban szeretem a méregdrága luxus- és sportautókat, mint az utcai Opeleket, Renault-kat, Fordokat, így nem is jöttek be az új részekben szereplő járgányok (még akkor sem, ha azért feltűnt bennük egy-egy jobb darab). De a legrosszabb az egész újkori NFS szériában a helyszínek voltak. A régi Need for Speed-ekben többnyire ugye nem városokban, versenypályákon autóztunk, hanem hegyekben, erdőkben, a Grand Kanyonban és hasonló egzotikus helyeken. Az újabb részeknél viszont a következő volt a képlet. Underground 1: városi pálya folyamatosan, fullon kivilágítva neonfényekkel, mindez csakis éjszaka. Underground 2: lásd Underground 1. Most Wanted: Underground 1, de végre azért városon kívüli helyszín is akadt pár, és végre volt nappali verseny is. Nem csoda, hogy ha választanom kellene ezen játékok közül, akkor a Most Wanted-et tartanám a legjobbnak. Végül következzék a Carbon, melynek az volt a nagy húzása, hogy voltak benne lejtős, szerpentines versenyek, ha jól emlékszem szintén csak éjszaka. Szánalmas. A Pro Street-et meg a Shiftet nem sorolom ide (meg amúgy ez az írás nem rájuk vonatkozik, mert ezek eltérnek az Underground vonaltól).

Egy ideig jól ment az újkori NFS szekere, de azért egy idő után úgy látszik a játékosok is megunták a banánt, mert sem az értékelések, sem az eladások nem tündököltek már a végén. Ezért is próbált újítani az EA, így elkészítettei az új irányt képviselő, de eléggé felemás Pro Street-et, majd kicsivel később a sokkal jobb Shiftet. Utóbbi nem is volt igazán Need for Speed, hiszen inkább egy egyszerűbb szimulátor volt, ami a hivatalos autóversenyzéssel foglalkozott. Ennek megjelenését követően egy ideig csend volt, aztán jött a nagy hír, hogy készül az új Need for Speed, melyet a Burnout sorozattal elhíresült Criterion fejleszt. Ez persze még nem jelentett semmit számomra, nem is igazán érdekelt a dolog. De aztán jöttek az újabb információk: visszatérés a gyökerekhez, a játék a Hot Pursuit kvázi folytatása lesz, luxusautók szerepeltetése. Majd nemsokára kiadták az első trailert, én meg kis híján szívrohamot kaptam. A videóból csak úgy sütött az elveszettnek hitt NFS hangulat, gyönyörű (NEM tuningolt) járgányok, természetben zajló versenyek, izgalmas hajszák.



Teltek a hónapok, múlt héten pedig meg is jelent a Hot Pursuit. A sajtó értékelései nagyon pozitívak voltak, így bizakodással vetettem bele magam a játékba. Nem kellett csalódnom, de még mennyire, hogy nem. Részletes elemzésbe itt nem szeretnék belemenni, arra ott lesz majd a hamarosan elkészülő tesztem. Azt előrebocsátom, hogy jó értékelést fogok adni neki, mert megérdemli.

Ugyanakkor az utóbbi napokban olvastam pár véleményt, ami tulajdonképpen az oka ennek a bejegyzésnek. Felforr az agyvizem azoktól, akik simán szarnak titulálják a játékot, mert nem folytatja az Underground vonalat. Persze most mondhatjátok, hogy én is "leszaroztam" az Undergroundot a post elején, de van egy lényegi különbség. Hogy nekem mindig igazam van. :P De komolyra fordítva. Lássuk, miket kifogásolnak ezek a játékosok:

  • Nincs tuning, így elveszett a játék feelingje - tessék elolvasni a bejegyzés elejét, szépen leírtam mennyire haszontalan a tuning. Felesleges sallang.
  • Nincs történet a játékban. Hát ez a legjobb. Történet egy autós játékban. Persze, az Undergroundokban voltak átvezető videók, amik a következőkről szóltak: te vagy a tökös gyerek, akinek a legcoolabb versenyzővé kell válnia, és/vagy fel kell kúsznia a körözési lista élére. Pszt, elárulok egy titkot: ugyanez a történet megvan a Hot Pursuitban is, csak itt nincsenek élőszereplős átvezető videók.
  • Az autók irányítása egy vicc, teljesen arcade - kétségtelenül arcade az irányítás, ebben nem sikerült visszatérni a régi NFS-ekhez. Elég hülyeség, hogy szinte minden kanyart driftelve kell bevenni. Én is örültem volna, ha komolyabb a fizika, de ettől még izgalmasak a versenyek, az autók könnyen irányíthatók, ez tehát nem indokolja a program sárba tiprását. Vicces egyébként, hogy ezt elsősorban nem az újkori NFS rajongók hozzák fel hibának, hanem a régi részekhez keményen ragaszkodó játékosok. Szerintük ez Hot Pursuit azért szánalmas, mert nem olyan, mint az első Hot Pursuit.

Ez egyébként felhoz egy érdekes témát, amiről máskor talán hosszabban is írok majd. Tetszik tudni a játékosok 80%-a két fő csoportra osztható. Az egyikbe azok tartoznak, akik az új játékokon nevelkedtek. Számukra mindennek csillognia kell a játékban, ők azok, akik csak tuninggal tudják elképzelni az NFS-t, a programokban pedig fogni kell a kezüket, mert ha valami nincs rendesen elmagyarázva, akkor már egy szar játékról van szó. Idegesítő egy társaság. A másik csoportba azok tartoznak, akik a régi, kiváló játékokon nőttek fel, de nem tudják elengedni azokat. Nem tudják felfogni, hogy a játékok változnak, lenézik az új programokat, csak mert mások, mint a régiek. Őket jobban megértem, de ha csak rinyálni tudnak, akkor felforr tőlük az agyvizem. Férfiasan bevallom, hogy én is ez utóbbiak közé tartoztam (tartozom), de az orvos azt mondta, hogy szépen gyógyulok :D. Viccet félre téve, imádom a régi játékokat, és bár rengeteg mai programért odavagyok, ezek csak a legritkább esetben tudják azt az élményt nyújtani, mint a régi klasszikusok. Hot Pursuit ide vagy oda, a Need for Speed 5-öt akkor sem éri utol. A Dragon Age-et az elmúlt évek legjobb RPG-jének tartom, de nálam esélye sincs a Baldur's Gate, Icewind Dale, Planescape Torment nyomába érni. Mind mindenhol, itt is az arany középút a legjobb, ragaszkodni a jól bevált mechanizmusokhoz, játékokhoz, de el kell fogadni azok fejlődését is, ha az eredmény egy jól összerakott, élvezetes játék. Azt hiszem ez kiváló zárszó. Szóval...Let's mosey.