Fallout: New Vegas
Na és persze itt van a stúdió egyetlen saját ötlete alapján készült játéka, az Alpha Protocol, amit sokan csak a szegény ember Mass Effectjének neveznek. Sokan sokfélét mondtak erről a játékról, de az optimalizálatlan játékmotoron és kissé döcögősre sikerült irányításon kívül jómagam nem találtam benne komoly kivetnivaló. Az AI néha bugos, de ez tucatnyi más játékra is elmondható, cserébe kaptunk egy zseniális, dinamikus párbeszédrendszert, ahol a válaszok komolyan befolyásolják a történet végkimenetelét. A döntések-következmények „rendszer” köröket ver Bioware üdvöskéjére, ráadásul a képességrendszer is részletesebb, mint például az ME2-ben, ami az RPG elemeket tekintve komoly visszalépés volt az első részhez képest. A legnagyobb kritika talán az akció részeket érte a játékban, hiszen rengetegszer előfordul, hogy hiába célzunk pontosan, nem találjuk el az ellenfelünket. Ellentétben a „nagytesó” Mass Effecttel, amelyben ha a célkereszt az ellenfélen volt, akkor biztosan sebzést okoztunk a fegyverrel. Erre gonoszan csak azt szoktam mondani, hogy míg az ME egy szerepjáték-bőrbe bújtatott akciójáték, addig az AP egy akciójáték-bőrbe bújtatott szerepjáték volt. Itt minden lövésnél ment a háttérben a matekozás, és a karakterünk statisztikája, valamint az ellenfél páncélja (állóképessége) döntötte el a találatot. Lehet vitatkozni azzal, hogy melyik az élvezetesebb, de véleményem szerint egy RPG-ben inkább a játékbeli karakterünk képességei kell, hogy döntsenek, és nem a monitor előtt ülő játékosé. Ezzel nem azt mondom, hogy nem élveztem a Mass Effect játékokat, mert jó TPS-ek, de az Alpha Protocol képes volt azt a pluszt nyújtani, amit elvárok egy Obsidian RPG-től. Persze az sem utolsó szempont, hogy oda vagyok a kémsztorikért.
Alpha Protocol
A stúdió utolsó játéka a Dungeon Siege III volt, ami összességében korrekt értékeléseket kapott a sajtótól. Bár élveztem a játékot, mégis ezt tartom az Obsidian eddigi leggyengébb munkájának, mert bár egy teljesen polírozott, bugmentes programot sikerült összehozniuk, viszont így is csak egy ambíciók nélküli, átlagos hack&slash lett belőle. Leginkább amúgy egy korábbi Black Isle játékra, a Baldur’s Gate: Dark Alliance-ra hajaz a DS3, tehát teljesen eltér a széria korábbi részeitől. Remélhetőleg pénzügyileg kellően jól teljesít a program ahhoz, hogy belevághassanak a fejlesztők egy komoly szerepjátékba. Már nagyon hiányzik a piacról. A madarak az Icewind Dale 3-ról is csicseregnek, nem lenne semmi egy ilyen bejelentés. Bár valószínűbb, hogy a Wheel of Time regényeken alapuló szerepjátékon dolgoznak a srácok.
Dungeon Siege III
Furcsa kettősség jellemzi tehát az Obsidian munkáit. Technikailag nem mindig sikerül megvalósítaniuk, amit szeretnének, de mindig próbálják új elemekkel, érdekes ötletekkel feldobni játékaikat. Ez pedig az én könyvemben pirospontot ér, hiszen egyre kevesebb az olyan fejlesztő, amelyik nem elvesz, hanem hozzáad az általuk fejlesztett RPG-hez.
Amúgy amikor azt írtam, hogy a DS3 az Obsidian leggyengébb munkája, azzal nem azt akartam mondani, hogy rossz játék. Csak nem olyan ambíciózus, mint a többi.
Dungeon Siege 3-nak még csak a demóját játszottam, az tetszett (persze kontrollerrel, nem a pocsék egeres irányítással), tuti beszerzős lesz egyszer. Számomra az ilyen hack&slash RPG-k afféle bűnös élvezetek, mert hiába kevésbé mélyek, mint egy "valódi" szerepjáték, azért iszonyatosan rájuk tudok harapni, imádom a tápolást, és a könnyed kikapcsolódást, amit nyújtanak. És biztos vagyok benne, hogy a DS 3 minőségi darab, nyakon öntve egy kis Obsidianos komolysággal.
New Vegas-szal még nem játszottam, warezolni nem szoktam, a játékból meg inkább vártam egy mindentbele kiadást, ami ha minden igaz, jövő tavasszal érkezik. Bár addig még a sima Fallout 3-at is végig kéne játszanom, alig szagoltam bele idáig... Kéne vagy két hónap szabadság, hogy bepótoljam tetemes elmaradásaimat...