Az elmúlt pár hónapban sikerült egyre közelebbi kapcsolatba sikerül kerülnöm a konzolokkal, egészen pontosan a Sony termékeivel. Már korábban írtam róla, hogy szert tettem egy PSP-re, ami remek kis gép. Nos ezen a héten pedig egy PS2-vel gyarapítottam játékkészülékeim sorát. Persze igazán egy PS3-nak örültem volna, de az még túl drága az én pénztárcámnak, míg a PS2 és a hozzá való játékok már nagyon baráti áron kaphatóak. Viszont ez a beszerzés nem ment zökkenőmentesen.

Bevallom, rengeteget vásárolok külföldről, mivel onnan általában gyorsabban és olcsóbban lehet beszerezni a dolgokat. Sok játékot és a PSP-t is ily módon szereztem be és eddig soha nem volt rossz tapasztalatom. Eddig! Mivel nem feltétlenül vadiúj PS2-t akartam venni, egy nagyon jó áron lévő, használt konzolt néztem ki az E-bayen, 2 memórikártyával és 2 controllerrel együtt. Meg is rendeltem szépen és vártam a postást mint a kisangyal. A postás helyett csak egy szép kis email-t kaptam, melyben az eladó tájékoztatott, hogy rosszul tudta a szállításai költséget, és így 15 font helyett 40 fontot kellene fizetnem. Gondolom nem kell részleteznem, hogy ez nem kis különbség, így szépen megköszöntem a részvételt a versenyzőnek és ejtettem az üzletet. Viszont 2 játékot már megrendeltem (Final Fantasy X és Metal Gear Solid 3 – azt már meg sem említeném legszivesebben, hogy utóbbival ismét szívtam, mivel nem volt raktáron és így várhatok míg nem kapnak új szállítmányt), így nem mondtam le a PS2-ről. Gondoltam OK, akkor vegyünk újan, de még mindig nagyon jó áron a Game.net oldaláról. Meg is rendeltem a cuccot, minden rendben ment a rendeléssel. Egészen másnapig, amikor jött a mail, hogy sajnálják, de ekkora csomagot nem tudnak szállítani Nagy Britannián kívülre. Na itt lettem csak nagyon ideges! Akkor mi a kis faszomba írják ki, hogy szállítanak! Miért nincs benn az üzletszabályzatukban, hogy ekkora csomagot nemzetközileg nem tudnak elküldeni!!! Ezen a ponton olyan ideges voltam, hogy fogtam magam, és megvettem pár ezerrel drágábban a magyar Konzolstúdió weboldalán. Ezt végre meg is kaptam, rögtön másnap. Így végre a birtokomban van a cucc (még ha a tervezettnél drágábban is). Nagyon tetszik, és nem is hittem volna hogy ilyen kicsi. Ez a Slim verzió és alig nagyobb, mint két DVD tok egymás mellé rakva. Ehhez képest majdnem akkora dobozban érkezett, mint egy CRT monitor doboza.

Hogy enyhítsem fájdalmaimat, elkezdtem bepótolni PC-n a Metal Gear Solid sorozatot, melynek két részét van lehetőségünk kipróbálni jó öreg masinánkon. Az első MGS még PS1-re jelent meg, így elég gyengécske grafikája van. Az embereknek még az arca sincs rendesen kidolgozva, a szemek helyén is csak egy mélyedés van. XD De ez mind nem számít! Mivel a játék olyan csavaros és izgalmas történettel van megáldva, hogy az ember oda sem figyel egy idő után a grafikai hiányosságokra. Az első rész kipörgetése után azonnal bele is vetettem magam a második részbe, ami még egy lapáttal (nem is eggyel, 100-zal) rátesz a játékélményre. Már az intro is nagyon ott van, de az még mind semmi ahhoz a kalandhoz, képest amiben részünk lehet ha kipróbáljuk. PS2-es játék lévén itt már sokkal szebb a grafika, így aki volt olyan elvetemült, hogy csak a gyengébb megjelenítés miatt hagyta ki az első részt, annak már semmi sem áll az útjában. :D A történet még monumentálisabb, az egész játék még inkább filmszerűbb (és sajnos az irányítás néha még mindig nyögvenyelős). Nem vitatom, a PS2 vásárlásomban nagy szerepe volt abban, hogy mindenképpen ki akarom játszani a Metal Gear Solid 3: Snake Eater-t. Aztán ha ez megvan, akkor jöhet PSP-n a MGS: Portable Ops, majd talán egy év múlva a főnyeremény, a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots. Úgy legyen!
(A képen a zseni, akinek a Metal Gear Solid sorozatot köszönhetjük: Hideo Kojima.)




A Metal Gear Solid 2 intrója
(tudom, állandóan MGS videókat rakok be, de hát mit csináljak, istentelenül jó játékok ezek)




Egy nagyon érdekes és jó hangulatú beszélgetés Hideo Kojimával a MGS4-ről,
a MGS sorozatról és az ő pályájáról