Méghozzá azért, mert rengeteg várakozás után, hónapok spórolása révén sikeresen megvásároltam első saját autómat. Lassan majdnem fél év telt el azóta, hogy megszereztem a jogosítványt, és már nagyon szerettem volna vezetni. Sajnos a családban nincs másnak autója, így csak egy saját autóban bízhattam. Meglehetősen sokáig kerestem azt a kocsit ami mind állapotában, mind felszereltségben és árban is megfelelő lenne számomra. A család egy autószerelő barátjának hála rá is leltem az én drágaságomra. Rengeteg kereskedést néztünk át sikertelenül, míg a legutolsó helyen ott várt rám Ő, egy Daewoo Lanos 1.6 SX.



Ahhoz képest, hogy nyolc éves az autó, nagyon keveset futott, és rendkívül jó állapotban van. Az autószerelő haver is átnézte a kocsit, és megmondta, hogy ennyi pénzért egy ilyen jó állapotban lévő és ilyen felszerelt járgány ajándék. Központi zár, klíma, légzsák, rádió, vadiúj téli gumik. Egyedül az ABS hiányzik, de ezért az árért nem lehetek telhetetlen. Most nincs más hátra, mint egy kis rutint szerezni, mert bevallom meglátszik, hogy 5 hónapja nem vezettem, meglehetősen berozsdásodtam. Meg hát szokni is kell az egészet. A lényeg, hogy itt van, nem kell többet a buszmenetrendhez igazítanom a programomat, ami távolsági közlekedést használva maga a pokol. És végre lesz időm mindent elintézni ha el kell ugranom valahova.



Persze van egy "apró" árnyoldala is a dolognak (amellett, hogy vigyáznom kell mostantól a gyalogosokra). Az autó pénzbe kerül. Törleszteni a fennmaradt vételárat, biztosítás, benzin, javítás,(egyszer úgyis elkerülhetetlen lesz) ... ajaj, mostantól jobban meg kell gondolnom mire szórom a pénzemet. Mindegy, kibírom. A lényeg az autó.