Igazából gondoltam megosztom veletek, h most értem haza a BPGS-ről (én vok az egyetlen aki belerakja a P-t, de lényegében Pesten van, tehát a B-nek alapvetően kisebb a létjogosultsága a rövidítésben).
Egy gyors véleményben annyit tudok mondani, hogy nem volt rendezett, túl sok helyszín volt, az ember azt se tudta hova menjen, de aztán annyira nem is tűnt soknak az egész. A tavalyi valahogy jobban tetszett, de majd lesz egy részletesebb beszámolóm is, most csak helyzetet jelentettem
Amit így utólag sajnálok, hogy az Assassin's Creed 2 bemutatóját nem láttam (ki semmit nem próbáltam játékot, az nem az én műfajom), pont máshol voltam elfoglalva De neten úgyis fent lesz, plusz nincs olyan messze egy értékelés máshonnan sem.
Ahogy mondtam részletesebb post később várható, exkluzív videóval, szóval érdemes lesz idefigyelni a többi blogos értékelés után (ahogy legutóbb is érdemes volt, hisz bizonyítottan az én összefoglalómban volt benne a legtöbb dolog, tény hogy később is jött ki, mint a többi, de nem panaszkodhatott senki).
PGO-ról sajna nem találkoztam senkivel, pedig Persian-t keresetem (egy gyerekre azt hittem, hogy ő az, ő találkozott velem ). Viszont a PCG standjánál láthattatok Guitar Hero-zni, vagy DJ Hero-zni. Volt egy díjnyertes kép, ahol a háttérben Bate és Miguel befigyelt, szóval azt a képet remélem hivatalos fotósok csinálták, vagy valahonnan le tudom vadászni (avagy ha egy kék pulóveres srácot lát vki ott, és megvan neki a kép, az küldje el ).
Ennyi beharangozó elég is volt, nekem tetszett, jó móka volt, aki nem jött sajnálhatja, aki jött az tavaly jobban szórakozott, aki elsőként jött, az meg úgyis csak ámult.
BB CU YO8