A reggel korán indult, mivel messze lakom én a Moszkva tértől (pontosan egy óra utazás, +- 2 perc), és Chidorival ott találkoztunk. A metróban már láttam sok fiatalt, és gondoltam, hova tartanak. Ott egy kicsit féltem, hogy sokan leszünk, és félelmem nem volt alaptalan. Mikor elindultuk, Chidori bemutatta ukrán barátját, és úgy mentünk tovább. A rendezvény a Millenáris parki teátrumban volt, ami előtt hosszú sor kígyózott. Egy "Mennyi kocka?! Legózhatnánk!" felkiáltással bevetettük magunkat a sorba, és nem is kellett sokat várnunk, hogy beérjünk.
Bent már voltak akik játszottak (nagyjából 1 perc telt el a kapuk nyitása óta), és ez kicsit fura volt. Kezdtünk körözni, amiben érintettünk egy FIFA 09-et, de Chidori ideges lett 3 perc után, mivel nem tudta belőni második gólját, szóval azt otthagytuk. Utána még tettünk jó pár kört, de inkább feladtam a körözést, és beültem egy Bionic Commando elé, vagy 5 percre. Azalatt sokan szidták, meg rácsodálkoztak, de hát van ilyen.
Ezután még összefutottunk Chidorival a GoW2 standnál, ami külön el volt kerítve, és egyszerre csak egy ember mehetett be (én bekérezkedtem Zeroo mellé, mivel én nem akartam játszani, de látni azért akartam. Az az érdekes, hogy volt ott egy emberke, aki fegyverrel álldogált, és senkinek nem adta oda a fegyót, mert hogy azt tilos. Ennek ellenére van egy Chidoris kép, amin ott virít a kezében a felszerelés (nehéz szóismétlés nélkül írni, no...)

Ezután ismét elszakadtunk, és a show utolsó egy órájáig nem is találkoztunk. Gyarfival voltak Mammutba, de vele nem találkoztam előbbi ok miatt, így ebből kimaradtam. Persze én is kiugrottam kajálni a Mammutba, ahol ismerősökkel összefutottam, beszélgettünk, majd vissza a teátrumba.
Épp egy nyereménysorsolás végére értem oda, szóval lehet nyertem valamit, ugyanis az egész show alatt nem kaptam semmi ajándékot (leszámítva a maszkot, amit majd láthattok egy képen, ha Chidori átküldi /ez az írás pillanatában egy jövőbeli esemény, de remélhetőleg mikor ti olvassátok, már egy múltban megtörtént dolog lesz, így az időbeli közlést múltból jövőbe, jelenbeli közlékenységgel, én megoldottam/, egy műanyag katonát, és két Spore tetoválást, amiből már volt egy a Lénylabor révén). Van két sejtésem ennek az okairól. Egyik az, hogy akkor húzták ki a nevem, amikor távol voltam, a másik az, hogy én nem dobtam be a nevem a ládába, hanem megígérték a lányok, akik egyébként igen dekoratívok voltak, hogy bedobják (igazából rajtam kívül még 20 embernek, szóval vagy tömegesen csaptak be, vagy nem voltam szerencsés, vagy első feltételezés a nyerő).
Ugyan voltak rossz dolgok is (azon felül hogy nem nyertem), például az, hogy egy posztert se kaptam. Pedig eleinte lopott a nép, utána látván, hogy kell nekünk, elkezdtek osztogatni. Szerény természetem révén, nem akartam sérüléseket okozni a kisgyerekeknek, akiknek annyira kellett Dead Space-s poszter, mint haldoklónak a csokitorta. Másik rossz dolog az előttem egy kis ideig álldogáló egyén. Nevét tudom, de nem mondom, hogy Hiszékeny (a keresztneve nem biztos) Attila (a gyerek Spore-os pólóban), mert még megsértődik. Nah neki olyan gyenge poénjai voltak, és olyan idegesítőek, hogy már-már én is agresszív lettem tőle (és ez nagy szó!), főleg amiatt, hogy volt egy szőke kisebb gyerek, aki ettől csak felbátorodott.
A másik idegesítő dolog az volt, hogy nekem a lábam leszakadt, annyit álltam, míg mások vígan üldögéltek. Volt egy gyerek, aki PSP-zett, míg ment az előadás, és nagyjából 5 órán keresztül tette ezt, szóval a műsor nem érdekelte, hanem leült, és játszott... Könyörgöm, miért jött el, ha nem is érdekli ami megy?! Csak a helyet foglalta. A másik, az öreg néni (aki nem mellesleg nyert is valamit, és Duncan le is tegezte ), aki az unokáinak a helyet foglalta, a két táskájával (a gyerekek 2 órára elmentek, a néni meg az istenért se adta volna át a helyet addig... Inkább odarakta a táskáját...
Egyébként én a jobb oldali nagy TV mellett álltam végig (kivéve Mirror's Edge bmutatót, ott a jobb oldali dobozoknál, a színpad mellett álltam), ahol láthattam az aknakereső versenyt is...
Nos, következzenek a játékok, melyeket biztos vártok már, és én igen részletesen fogom őket bemutatni (amit láttam, amit nem, arról ha van videó jön). Nem időbeli sorrendben megyek, hanem a show hivatalos plakátjáról nézem a gameket, hogy ne tévedjek semmiben.


Itt a maszkos (a maszk a vírusok ellen átvitt értelemben is véd) kép. Ezen a képen már látszik, hogy a hajamat a klíma csöppet szétb*szta...


Kung-fu Panda the Game
Nah ez a játék nem volt ott, pedig ki volt plakátolva...

Gears of War 2
Ezt a gamet Grathék mutatták be, ha jól emlékszem, és igen jó volt. Ugyan én nem játszottam az első résszel, de tetszett. Mondjuk sok különbséget nem láttam a kettő között, így igazából mondhatjuk, hogy megkapjuk a felturbózott első részt, szebb grafikával, pörgősebb játékmenettel, és új fegyverekkel.

Mirrors Edge
A címben csak azért nem próbálkoztam az aposztroffal, mert még nem tudni, hogy kidobja-e emiatt a postot, így inkább megyek biztosra.
A játékot Bate mutatta be, és azt is megtudtam exkluzív információként, hogy ő nem tudta, hogy nem neki kell játszani, egészen a bemutató előtti órákig (hát igen, bennfentes infók terén jó vagyok).
Igazából nem nagyon érdekelt a játék, mivel sem a főszereplő, sem az egész koncepció nem érdekelt, ám kellemes csalódásként ért, mikor bemutatták, hogy milyen jó is ez a játék. Igazából nem fogok fölösleges köröket lefutni, mivel van egy jó kis videó róla, szóval nézzétek meg azt. Azért az már valami, hogy engem lenyűgözött, úgy, hogy nem is érdekelt... A videóban valószínűleg az is hallható lesz, ahogy Chidori nagy nehezen feltette kérdését, hogy lesz-e multi (nem néztem még végig ismét)... Tényleg sokat küzdött, hogy feltegye a kérdést



Call of Duty 5
Igazából nem nagyon érdekelt ez a játék, főleg, hogy a CoD 4 még kimaradt az életemből, pedig én mindent megtettem, hogy megszerezzem. Ez a rész nem sokban fog különbözni, csak térben és időben. Visszatérünk a 2. világháborúba, és Kínában fogunk tevékenykedni. Van most már lángszórónk, és maradtak a régi dolgok a CoD 4-ből. Itt egy rövid videó a játékról. Sajnos csak összevágott trailereket mutattak, de elmondtak minden lényeges dolgot. A videó érdekessége, hogy pontosan a kamerás mellett álltam



Quantum of Solace
Az új James Bond játék is bemutatásra került, mely a CoD motorját használja (a Treyarch csinálja ezt is), és nem tűnt rossznak. Egy egyszerű lövöldözős játék, nem sok dologgal megbonyolítva. A demó fent van a PGO-n, szóval ha érdekel szedjétek le ti is (ők is azt mutatták be).

Tomb Raider: Underworld
Erről sok mindent nem tudok mondani, mivel itt épp kimentem piáért a büfébe, majd végignéztük Chidorival a Force Unleashed végét...
De kárpótlásul itt a videó a bemutatóról.



Fallout 3
Furcsa, de ezt se láttam kint...

S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky
Épp a Mammutban voltam...

Fable 2
Itt nem jön olyan kifogás, mint az előbbieknél, ezt végignéztem. Talán káromra...
Még anno meg akartam venni a Fable-t, de valahogy nem sikerült, mivel elfogyott, így jutottam a Jade Empire-hez, ami így visszatekintve talán szerencse is. És hogy miért bizonytalanodtam el abban, hogy kellene nekem a Fable 1? Tessék olvasni tovább.
Kezdésnél Grath-ék megszavaztatták a nemét. Fiúval kezdtünk (a karakter választó képernyőn a lány és fiú közt annyi volt a különbség, hogy az egyik rózsaszín, a másik kék kerettel rendelkezett). Elindult az intro, egy madár szállt, nagyon kellemes zene, szép város. Ez így már nálam jobban bejött mint a Mass Effect introja. Eddig... Folytatni nem kellett volna, mert csak elvette a hangulatot. A madár pottyantott egyet és leszarta karakterünket, aki igazából szebb lett. Itt a játék megmutatta a legrosszabb, és egyben hangulatrontó képességét. A designt. Egyszerűen olyan rossz a design, hogy semmi nem menti meg nálam. Hiába van jó játékmenete, hiába nyitott a játéktér, hiába alakítjuk mi, hiába vannak évszakok, egyszerűen a design nagyon-nagyon rossz...
És sajnos a grafika sem szép. Igazából nem mondanám hogy rossz, de sajnos ezt is felhozom negatívumként. Talán ha nem ez a stílusa a játéknak, akkor fel se tűnik, hogy kicsit puritán, de egyszerűen semmi extrát nem nyújt...
Nagyon csalódtam a játékban, pedig tényleg jó öltetek vannak benne, és imádnám... Ha nem lett volna egy ferde hajlamú designer...

Need for Speed Undercover
Nos, ezt két Gamestaros mutatta be (Boe, és asszem ZeroCool). Itt ki is ment az áram (mint a Fifa konzoloknál a show elején), menet közben. Mondjuk semmiből nem maradtunk ki, mert az EA nem engedélyezte a játék bemutatását, így maradtak a trailerek. Itt is bemutatkozott a magyar angol tudás Boe részéről, név szerint a Need for Speed Hot Poorshit NFS részről. Én még nem hallottam róla, de lehet, hogy így hívták titokban a Pro Streetet, gondolván a Hot Pursuit-ra. Igazából nem csak ő mondott hülyeségeket (a gyerek a gearsz of wör-rel például igen fura volt), de gondoltam megemlítem. A játék igen ígéretes, mivel visszatér a régi fényéhez, a Most Wanted és az Underground részekhez, amit igen jól tesznek. A grafika nem kiemelkedő, de stílusos (ami egy autós játéknál fontos). Igazából én az NFS széria mélyrepülésében nem vettem részt, így megmaradtak a szép emlékek a MW-ről, így ahhoz fogom hasonlítani, ha kijön (így a léc is magasabban lesz, hisz aki Pro Street-ezett, az kiéhezett bármi jobbra).
Jah, és megtudtuk, hogy 160 km autópálya lesz, és azt is, hogy 160 km autópálya is rendelkezésünkre áll (egy gyerek nemfigyelése révén szükségesnek érezte a kérdés újbóli feltételét).

Burnout Paradise
Autós játékkal folytatjuk, a börnut párádísszal (legalábbis a gyerek így mondta, aki kérdezte, hogy nem akar-e az Undercover a Burnout babérjaira törni). Igazából bemutató nem volt, csak a bejárat mellett egy autó váza, melybe bepattanva játszhattunk a játékkal, így gondoltam megosztom veletek a videót róla...



FIFA 09
Sok dolgot nem mondtak el a játékról, mivel már mindent tud a nép. Gyu a GS-től bemutatta, kicsit melege volt, de attól függetlenül jó volt az egész előadás. Itt is volt érdekes magyar-angol kiejtés, névszerint a Biapro-t mondták ki. Gondolom ez a Be a Pro játékmódra akart utalni. Végignéztünk egy magyar-norvég meccset, melyen a magyarok nyertek, egy igen szép góllal. Mi is játszottunk Chidorival, de a végeredményt már tudjátok...

Spore
Csak gondoltam megemlítem, hogy ez is kint volt, mind mobilon, mind gépen (mobil versenyen /NFS/ lehetett nyerni pólót, amit Chidori szívesen nekem adott volna, de hát láttam, hogy nem az én méretem...). Az Asus stand mellett volt, ahol kiraktak egy majdnem olyan jó videó karit mint az enyém, és az enyémnél mérföldekkel jobb alaplapot...

Banjo Kazooie
Mondhatnám, hogy elértünk a végére, megtaláltuk a legjobb játékot, de az messze lenne az igazságtól, ám mégis... Elméletben ez a legjobb játék. Miért is? Chidorival kiderítettük. Teljes iróniával mondhatom a játék jellemzőit, miszerint:
A játék alapjában véve a GTA-kat veszi alapul, ám vannak benne versenyek, melyek a NFS szériák játékmenetét modellezi. Ezen felül még van fizika is, mely jobb mint a Force Unleashedben, és a grafika is veri a Crysist. Szóval itt az év játéka, tessék gratulálni.



Moto GP 08
Nos, bevallom, hogy itt se nagyon figyeltünk, mert ez volt az első prezentált játék, és még köröztünk, mint gólya... izé, poszter szerzésen gondolkodtunk...
Igazából sima motoros játék, korrekt grafikával.

Star Wars: the Force Unleashed
A bemutatóját már nem vártuk meg (utolsó volt). Viszont ki volt állítva egy konzolon, amin a népek egy nap alatt végigjátszották, és természetes, hogy pont akkor értünk oda Chidorival, amikor a Light Side endig beindult. És tudjátok hogy van ez... Nem lehet ilyenkor elszakadni onnan... Viszon Master Koota igen csúnyán volt kidolgozva

Aknakereső verseny
Volt ez is, és az elődöntőket már a mellettem lévő nagy TV-n is lehetett látni. A döntőben két osztrák srác vett részt, akik igazából betegesen jók, és gyorsak voltak. Nagyon rákattantak. Jópofa volt az egész, de nehéz volt komolyan venni...

LIPS
Egyszerű karaoke játék, mellyel lehetett nyerni ajándékokat, ha felmentél és énekeltél.

You are in the Movies
Először azt hittem, hogy olyasmi lesz, mint a The Movies, de tévedtem. Az Xbox kamerával kell felvenni a dolgokat, és az érzékeli mit csinálsz (meg is mondja mit kell csinálni). Amit felvett, azt berakja egy-egy animációba, és a végén összevágja. Igazából szórakoztató lehet, de nem volt olyan hangulat mint a többi ilyen programnál (GH és LIPS)...

Dead Space
Hát, ez lesz az idei év horrorjátéka. Ugyan én nem fogok vele játszani, mivel a stílust nem szeretem, mivel undorodom a művértől (ha igazi, az nem gáz, a discoverys műtétek alatt szoktam ebédelni, de a leanimált vér az gusztustalan, főleg akkor ha irreális).
A játékot ismét Grath-ék mutatták be, és Sasa játszott. Igazából kellemes volt a hangulat, főleg mikor Sasa lassítva kezdte el felszeletelni az egyik lényt...
A grafika szép, a hangulat is jó, a design ütős, a sztori korrektnek tűnik. Aki szereti a stílust az próbálja ki. Én is kipróbáltam, képen látható, a bal oldali konzolon játszom, aminek a 10%-a látszik.


Brothers in Arms
Én nem találkoztam vele, de Zeroo azt mondta, hogy kockult vele pár órát, szóval ott lehetett, ahol az Assassins Creed, a Bionic Commando Rearmed, és a noname stratégia volt.

Far Cry 2
Erről volt egy érdekes bemutató, mely ugyan nem volt a leghangulatosabb, de attól függetlenül igen szórakoztató volt. A játék jónak tűnt, és azóta már sokan mondták, hogy jó is, így nem fogom elvenni mások kenyerét, vannak róla már cikkek más blogokon.

Tom Clancys EndWar
Számomra a legjobban várt játék volt, hisz én nagyon nagy WiC fan vagyok, és ez a játék az ő babérjaira akar törni. Sajnos sikerrel, és mégsem. A játékot Grath mutatta be, a hangvezérléssel együtt is. Itt is bemutatkozott a magyar kiejtés, a Grath attak junit ván-ja révén (attak?!), ám a játé becsületére legyen mondva, megértette.
Az már más tészta, hogy a játék nem lett olyan jó. A földek sivárak voltak, és az egységekkel sem lehetett úgy taktikázni, a pörgősségről ne is beszéljünk. Grath a helikopterekre rakta a kamerát, melyek hihetetlen lassúak voltak. A játékban kő-papír-olló rendszer van, szóval a tankok ütik a szállító egységeket, azok a helikopterek, a helikopterek meg a tankot. Viszont ezt be kell tartani! Hihetetlen volt látnom. A WiC-ben le lehet gyakni az AA (anti air) tankokat, helikopterekkel, csak kicsit gondolkodni kell, itt nincs ilyen. A játék lassú is volt, semmi pörgősség nem volt benne.
A legjobb ötletek a dinamikus harcterek voltak, melyeket az online játékosok formálnak. Ennyi. Sajnos a játék nagyobb hírverést kapott mint a WiC, pedig a WiC jobb. Szóval ha igazán ilyen stratégiára vágytok, akkor irány a World in Conflict, mely elméletben jövőre már konzolokra is érkezik, de sajna hiába lesz jobb, ha nincs körülötte reklám (most jól jönne ha az EA megvenné a franchise-t, a már kész Soviet Assault-tal).

Red Alert 3
Ez a játék is ott volt a shown, ender a GameStartól mutatta be. Igazából sem a játék, sem ender nem jött be. A játék nem mutatott semmi extrát, ráadásul még csak szépnek se mondhatnám. Az egyetlen pozitívum az átvezető videók megléte, de ez számomra nem ad el egy játékot. Vegyétek csak meg a WiC-et, ha igazán akartok stratégiázni...

Pure
Egy árkád quad verseny, mely igen korrekt grafikával lett megáldva. Látványos mutatványok vannak benne, és száguldás. A fizika kicsit gázos, de ettől függetlenül egy igen hangulatos játék.

Guitar Hero World Tour
A végére a leghangulatosabb bemutatót hagytam, ezzel mindenki egyetérthet. A játékot mindenki ismeri, így nem kell bemutatni. Először a szerkesztők álltak össze, az énekes mindig BZ (Wndigo) volt, mivel a LIPS-ben megtapasztalták, milyen az ha más énekel...
Az első önkéntesekből (mindenki menni akart, volt nagy harc) összeállt csapat, igen jó volt. Talán a leghangulatosabb volt az egész shown. Szegény gitárost Grath leoltotta, de aztán okkal kérhetett bocsánatot, mivel nagyon jó volt. Az utánuk jövők közül már senki nem tudott rock koncert hangulatot oda varázsolni (aminek én örültem a legjobban)...





Ennyi lett volna a Budapest Gameshow, remélem élveztétek, és elolvastátok a beszámolómat.