Karpyshyn a BioWarehez, valamikor a Baldur's Gate-es időkben került. A Throne of Bhaal-t már ő írta, ám a megkötöttségeket amivel járt (a játék eseményeit írta le újra lényegében) nem szerette. Ám a BioWare-nél se fojtják el a tehetséget, így amikor a KotOR történetében esszenciálisan részt vett, a hozzá tartozó könyveket is ő írhatta, amik már nem kapcsolódtak olyan szorosan a történethez. Így Darth Bane útja elvezetett a Revan által látogatott bolygókra, ám teljesen más szemszögből, és történettel.
A KotOR utána következő Jade Empire-ben sajnos nem volt akkora potenciál (és anyagi lehetőség), hogy kiaknázzák a történetet, így abból nem született könyv, ám az utána következő játék, ami méltán lett népszerű, megkapta a maga könyvadaptációját.
A Mass Effect univerzuma hatalmas, így könyvet írni hozzá, igen könnyű. De egy olyat írni, ami leköti az olvasót, az már nehezebb, hiszen hiába kaptunk volna egy teljes történetet az Első Kapcsolatháborúról, ha az unalomba fullad, az ismeretlen karakterek miatt. Így a Revelation nem távolodik el ismeretlen karakterek történetében, hanem a kevésbé ismert, ám annál kidolgozottabb karaktereket mutatja be nekünk. Saren és Anderson parancsnok közös múltja bontakozik ki azelőtt, aki hajlandó megvenni a könyvet.
A két említett szereplő múltjáról ugyan megtudunk információkat már magában a játékban is, ám amit ott elmondanak, az az események vége, és annak következménye. Itt jóval részletesebben, és kidolgozottabban megtudhatjuk, hogy mi is állt a háttérben, miért nem lett Fantom a mentorként szereplő Andersonból.
A prológus a (már említett "nem érdekes") Első Kapcsolatháború kirobbanásánál kezdődik, ahol Jon Grissom ellentengernagy az arcturusi akadémiára igyekszik, kiválogatni a legígéretesebb katonákat. Az ő szemszögéből láthatjuk, hogy robban ki a háború, találkozunk a frissen végzett Andersonnal, és megismerhetjük a tengernagy gondolatait a hihetetlen gyors fejlődésről, melyet a marsi prothean romok indítottak.
Ám ahogy írtam, a háború unalmas téma lett volna, így azt egy misztikus ugrással otthagyjuk, és az SSV Hastings útját követjük, nyolc évvel később. A Hastings, Anderson hadnagy irányítása alatt járja a veszélyesebb rendszereket, és óvja az ottani kolóniákat, amikor egy kutatóbázisról vészjelzést kapnak, a Sidon rendszerből. Mikor odaérnek, rájönnek, hogy több van a támadás mögött, mint hinnék, ám csak egy ember maradt, aki túlélte a támadást, és ő eltűnt. Persze, Kahlee Sanders, mikor elmenekült, még nem tudta, hogy mi fog következni, ám a hatóságok máshogy gondolják, így menekülnie kell, ami nem túl könnyű, krogan zsoldossal a nyomában, aki a támadást fizette. Ehhez a csodás csapathoz csatlakozik Saren, aki egy pusztán saját élvezetére végzett misszióban olyan információkhoz jut, amik igen érdekes célpontot kreálnak a gazdag batáriaiból, aki felbérelte a zsoldosokat, a sidoni támadásra.
Ugyan a történet így elég kaotikusnak hangozhat, ám a könyv végére minden szál elvarródik, így nem marad az emberben hiányérzet. Ami talán a legjobb pontja a könyvnek, azok a karakterek jellemének megismertetése. Itt végre megtudhatjuk, miért olyan Saren, amilyen, és a játékban tett döntéseit is jobban megértjük. Megismerjük Anderson múltját, és jellemét úgy, hogy sokkal szimpatikusabb szereplőt kapunk, mint a megkeseredett parancsnok a játékban. Érdekes információkat tudhatunk meg a krogan zsoldosról, és ami a legérdekesebb, a batáriai kultúra megnyílása az ember előtt.
A batáriaiak megjelenése igen üdítő az olvasónak, hiszen a játékban nem szerepelnek, csak a legújabb DLC-ben (Bring Down the Sky). Érdekes a kultúrájuk, és viselkedésük. Fontos számukra a tisztelet, és a külsőségek. Ám zsoldosként is megállják a helyüket. A sztori vonalán még nem vonultak ki a Citadel fennhatósága alól, ám a kapcsolatuk már így is rossz az emberekkel. A könyvben nem mint lemészárolandó ellenségek jelennek meg, hanem attól azért többként. Persze, sok fog meghalni, ám megismerhetjük a gondolkodó, tervező, és érző részeiket is, hisz nem mind ugyanolyan.
A könyv eseménye 22 fejezetre van bontva (plusz pro- és epilógus), és mindegyikben vannak fordulatok (ahogy a játékban is minden fontosabb bolygón voltak). Üresjáratokat ritkán találunk, és azok inkább hangulatkeltésként vannak, egy-egy nagyobb horderejű esemény előtt, hogy az még nagyobbnak hasson. Ettől függetlenül nem fogjuk unni a könyvet, mivel a fejezetekben azon karakterek szemével látjuk az eseményeket, akik körül történnek a dolgok, megismerve gondolataikat, és könnyebben átérezve helyzetüket, az olvasó is jobban beleéli magát a történetbe. Ráadásul a könyv nem csak érdekes, de akcióban se lesz hiány, így aki a vérengzéseket szereti, az se fog unatkozni. Főleg azt figyelembe véve, hogy sokszor elég részletes a könyv ezen a téren (talán kicsit túlságosan is)
Ám ez az eseményteliség más hátrányokat is hordoz hátrányokat is, mivel gyorsan halad az ember, gyorsan vége is a történetnek. Még 100 oldalnyi nyugodtabb esemény bőven elfért volna a könyvben, és akkor jobban megismerjük a világot.
Apropó, világmegismerés. A könyv az első rész eseményei előtt történik, így a játék ismerete nem szükséges ahhoz, hogy élvezzük a történéseket. Ugyan sokkal könnyebb a szereplőket elképzelni, ha láttuk már, hogy néznek ki, de sokszor túl részletesen ír le dolgokat a könyv, így már ismert információhoz juthatunk, ami sokakat zavarhat (igaz, ez a könyv első negyedére igaz, és ott is feldobja a szereplők saját gondolata a leírásokat).
Fizikailag a könyv, számomra, az elfogadható szintjén van. A borító igényes, bár szerintem a Mass Effect felirat igen elüt a többitől, talán a fekete szegélye miatt (ezüstösen jobban odaillene, ahogy a domborított játékdobozon is van). A történet közben néhány elírást is találni, de ezek elenyészőek, ám kizökkentheti az embert az olvasásból.
Ami igazán kifogásolható van a megjelenéssel, az a könyv gerince. Már egyszeri olvasástól is rettenetesen repedezett, és csíkos a gerince, ez főleg köszönhető a papírborítónak (bár ellenpéldának ott van az általam sokszor olvasott Sithek bosszúja, amin csak két repedés van, és fehér csíkok se jelentkeztek rajta), így aki erre odafigyel, az vagy keressen keménykötésű kiadást (elméletileg van egy drágább kiadás, ám senki nem tudja, hogy azon milyen a borító), vagy nagyon óvatosan olvasson...
Zárásul csak ajánlani tudom a könyvet, mivel érdekes, és aki tud angolul (vagy németül), az nem bánja meg, hisz nem csak egy igazán fordulatos történetet kap, hanem gyakorolja az adott idegennyelvet is, szórakozva...
Ne legyetek túl szigorúak az értékelésnél, nem volt még könyvértékelő a blogban, így ebben nem vagyok olyan jó még
Ezio: premiere pro, de szerintem ha megnézed bármelyik postomat egy videóval, akkor ott ugyanez a kérdés elhangzott, és válaszoltam
Most olvasom a második kötetet ami a játék után játszódik remélem arról is olvashatunk majd.