hosszú idő után sikerült beszereznem nekem is kedvenc játékomat. igazából csak hétfőn tudtam volna sort keríteni rá, de voltak olyan kedvesek, és előbb küldték a pénzemet. szerencsés napom van (11-e ), amit ugyan az amerikai nép nem követne velem, de egoista vagyok.
mikor reggel mentem, elértem a buszom, suliban nem szóltak rám semmiért a tanárok (főleg hogy már a Sporera gondoltam ), és hamar vége is lett. mentem könyvtárba, és ahogy odaértem a buszmegállóhoz, a busz is feltűnt. ráadásul az 576-ban még az se érdekelte őket, hogy nem is náluk vettem a lénylabort ennek hála 11500 HUF-ért hozzájuthattam a Galactic Editionhöz, ami a várttal ellenben magyarul van (csak a játék, minden más angol azért), ami igazából nem nagy cucc, de ha már van, ennél kivételt teszek, és úgy telepítem.
mikor hazaértem egyből rávetettem magam a csomagra. a poszter már a falamon díszeleg van még egy igen vastag Art Book, amit este elolvasok nagyon igényes az egész. van benne 2 extra DVD (egyiket elkezdtem, de majd csak holnap fejezem be ), és a kézikönyv is bővebb (+100 oldal), ráadásul színes is (állítólag a sima kiadásban nem az). szóval engem már most ez meggyőzött. már települ a játék, amit nem hiszem hogy le tudok rakni estig (még jó hogy kész vannak a házijaim ).
szal míg a CERN az ősrobbanást szimulálja, addig én az azután következő életet játszom le

szal én csak ajánlani tudom a gyűjtői kiadást, mivel alig drágább, és nagyon igényes az egész. ugyan a játékot még nem próbáltam, de ha rossz, akkor legalább lesz mit olvasnom



szerk.: ma lesz az egyik katasztrófafilm a TV2-n 9/11-ről. én láttam, ugyan kicsit túljátszott volt a hazafiasság, de egész érdekes volt. ajánlom mindenkinek. jah, és az RTL adni fogja a Batman Kezdődik-et ősszel

szerk.: utólag hozzádobtam a vidit hangulatos, és bemutatja az egész gamet