A Fight Night széria eddig is jó részekkel állt elő, -ahogy olvastam, de ez a 4. rész jóval felülmúlta az elődjeit, -ahogy olvastam. Szóval nálam is alap volt, és jó néhány eltöltött órácska után kimondhatom, hogy bizony teljes mértékben elhitették velem, hogy én is ott vagyok a ringben.

Boksz? Ugyan már... rég rossz.

Személy szerint nem gondoltam volna, hogy egy verekedős játékot, jelen esetben bokszolósat; élvezhetően, hitelesen megtudnak jeleníteni a képernyőink előtt. De szerencsére (megint csak) tévedtem. A Fight Night Round 4 nem csak szórakoztató, de bődületesen jól is néz ki. A Grafikája meg egyszerűen eszméletlen, bár tény, nem is kellett egy Crysis, vagy Far Cry szintű területet megjeleníteniük, de akkor is, amit véghez vittek arra egy panaszunk sem lehet. A karakterek nagyon hitelesen, szépen vannak lemodellezve. Sebesülnek, ha túl fáradtak vagyunk, akkor tántorognak, alig lehet őket irányítani, szabályosan látni lehet, ahogy az izzadság cseppek leperegnek bokszolónkon, szóval az ilyen terű szórakozás már garantálva is van. A "pályák", meg a hozzájuk tartozó környezed, -egyszóval a nézők is piszokul jól vannak megcsinálva - persze azért annyira nem is ez a lényeg. Az irányítás is nagyon jól, okosan van megoldva. piszok egyszerű: a jobb analóg karral tudunk különböző ütéseket végre hajtani, attól függően, hogy milyen irányba mozgatjuk: ha pl. fejre akarunk egyet bevinni, akkor ívesen felfelé nyomjuk, ha testre, akkor ugyan úgy lefelé; horgokat meg félkör mozdulatokkal tudunk ütni. Maga a játékmenet sem bonyolult. Ütni, védekezni, majd megint ütni, nagyjából ezzel a három dologgal összefoglalhatjuk a dolgot. Persze ha a normálnál kicsit feljebb toljuk a nehézségi szintet, akkor nem lesz egyszerű dolgunk, és bár furcsán hangzik, de a jó taktikázás sem hátrány. Nagyjából kétféle ütési-, illetve védekezést lehet majd használni. Kis, illetve nagy ütést, az előbbi gyorsabb, de gyenge -és kevés energiát használ el, az utóbbi lassabb, viszont sokkal erősebb, és jóval több energiát is használ el, mint az előbbi említett. A védekezés egyszerűbb: vagy elhajlunk az ütések elöl, vagy a kezünket magunk elé rakva védjük a testünket, vagy fejünket. A játékban három csík mutatja bokszolónk állapotát. Az egyik az élet, ami természetes módon a bekapott ütésektől megy lefelé; a másik az erő, ami az elcsattant ütések mennyiségétől lesz egyre kisebb; a harmadik meg a védekezés, ami attól csökken, hogy mekkora és mennyi ütések végződik a bokszkesztyűnkben. Ha, mondjuk az életünk drasztikusan lecsökken, akkor sem kell pánikba essünk, hiszen attól függően, hogy milyen szinten teljesítünk az adott menetben - különböző pontokat kapunk, melyeket két menet között, a szünetben el is oszthatunk e három tulajdonság között, hogy valamilyen szinten növeljük őket.



Ali, Tyson, Roy Jones -Hmm... Jöhet!

Bokszolós játék révén nem maradhatnak el a (nagy) bokszolók sem. A készítők felsorakoztatták a legnagyobb neveket, a legnagyobb legendákat. Lesz itt Mike Tyson, Muhammad Ali, Joe Calzaghe, Roy Jones Jr., Jake LaMotta, csak hogy párat említsek a durván 45-50 névből... A karakterek nagyjából hasonlítanak az igaziakra, szóval nem fogjuk összekeverni Ali-t meg Roy Jones-t. A nagy nevek garantáltak, tehát ne legyünk restek áthívni a haverokat és összeugrasztani Tyson-t Ali-val. Tehát már ezek a legendás bokszolók miatt is érdemes kipróbálni a játékot. Viszont nem kell azt hinni, hogy csak a 'válassz karaktert és verd agyon, aztán kezd elölről' dologról lesz itt szó.



Ha Fifa, akkor Manager mód; Ha Fight Night, akkor Legacy

Hogy ne legyen monoton, -"ne gondolkozz, csak üss"- feeling a játékmenetben, van egy új, de annál nagyszerűbb játékmód, melynek neve: Legacy. Csinálj egy, vagy válassz egy bokszolót és aztán építsd a karrierjét. Ennyi az egész. A karakter készítés egész pofásan lett megcsinálva. A súlycsoport választás után, becenevet, a bemenetelnél megszólaló zenét; kesztyű, ruha, köpeny színt, sőt még a karakterünk bőrszínét is megválaszthatjuk, nem is beszélve arról, hogy ha van kameránk, akkor akár a saját arcképünket is berakhatjuk. Ezen túl valamilyen szinten a testünket, szőrzetünket is saját ízlésünkre generálhatjuk. És végül különböző tulajdonsági pontokat is eloszthatunk. Aztán belevágunk a karrierünk építésébe. Tréningekre járhatunk, hogy bokszolónk képességeit fejlesszük, meccselhetünk is a hozzánk hasonló képességű bokszolokkal, majd ahogy egyre több ringbeszállást megnyerünk úgy jönnek az egyre nehezebb ellenfelek, jobb ranglista pozíció, világbajnoki mérkőzések, stb. És így szépen haladunk felfelé, az amatőrtől, a világbajnokon át, egészen a legendás bokszolóig. Persze eddig a szintig jó -néhány- mérkőzést meg kell vívjunk.



Kihagyhatatlan? Igen, az!

Nagy meccsek, legendás öklözők, s már nem csak a televízió valamely adóján a sok közül, hanem a mi kis drága gépünkön, ráadásul úgy, ahogy, akivel nekünk tettszik. Mondanám, hogy az év sportjátéka, de még jönnek ősszel a Fifa, PES, illetve egyéb sportjátékok. Mindenesetre az biztos, hogy, ha nem is a legeslegjobb, de minden idők egyik legjobb, legszórakoztatóbb sportjátékával van dolgunk. Bokszrajongóknak meg egyszerűen kihagyhatatlan.

Grafika: 10/10
Zene/hang: 10/10
Játékélmény: 9/10
Összegzésben: 94%