Nagy megdöbbenést keltett a játékvilágban, hogy az EA minden előzetes bejelentés nélkül bezárta a Visceral Gamest. A Star Wars-játékukat másik csapathoz tette át, a Dead Space-sorozatnak meg valószínűleg végleg harangoztak. Sokan sokfélét mondtak már az okokról, de az biztos, hogy a főszerepet a dologban a pénz játszotta.

Az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson is megszólalt az ügyben. Először közölte, hogy a Star Wars-játék a téves híresztelésekkel ellentétben nem lett törölve, az EA Vancouver dolgozik tovább rajta, csak új irányt vesz a fejlesztés – ez persze nem zárja ki azt, amit egy belsős mondott nemrégiben a Kotakunak, vagyis, hogy a csapat teljesen elölről kezdi a projektet. Wilson szerint az átalakításra azért van szükség, mert az eddig elkészült játék nem nyert el a „tesztközönség” tetszését.

Merthogy egy csapat játékos kipróbálhatott egy játszható demót, az EA pedig meghallgatta a beszámolóikat, a kéréseiket és elvárásaikat egy ilyen jellegű programmal kapcsolatban, s közben a piac változásaira is odafigyelt. Úgy tapasztalták, hogy manapság a játékosok szeretnek visszatérni egy-egy játékba, amit ugye – Manveer Heir szavai alapján – az EA a nyílt világgal és a többjátékos móddal igyekszik elérni.

Ugyanakkor Wilson állítja, hogy a Star Wars-játék átalakítására nem azért van szükség, mert az csak egy egyjátékos program és bele kell erőltetni egy többjátékos lehetőséget is. Ők egyszerűen csak szeretnék megadni azt, amire a játékosok vágynak, vagyis a lehető legjobb élményt szolgáltatni. Nagyon bíznak a Star Wars márkanévben, és Wilson bízik abban, hogy minél többet meg tudnak őrizni a Visceral elképzelésekből, mert az EA több elemmel is elégedett.

A Visceral bezárásáról Wilson csupán annyit mondott, hogy nagyon nehéz és komoly döntés volt, amit sok munka előzött meg. Ugyanakkor az ilyesmi időről-időre része a kreatív folyamatoknak.

star-wars-visceral-ea-concept-footage.png