Ha azt mondjuk, hogy Magyarországra alig jut el horrorfilm, egyáltalán nem túlzunk, elvégre még a klasszikusokból és az elmúlt tíz év jobb címeiből is volna bőven pótolnivaló, nem beszélve arról, hogy a független, kisebb költségvetésű darabok pláne esélytelenek abban, hogy hivatalos úton jussanak át a határainkon. De eleve mit is várunk, amikor egy hazai horrorfilm (A pince) külföldi megjelenést kap, míg itthon senki nem foglalkozik vele? Szóval vannak gondok, és a magyar rajongóknak összesen két lehetőségük van: torrentezéssel hizlalják az Erő sötét oldalát, illetve drága pénzért olyan remek külföldi dealerekhez nyúlnak, mint mondjuk a Diabolikdvd. Egyik sem tökéletes megoldás, bár azt hozzá kell tenni, hogy a sok esetben tényleg rendkívül szűkös büdzsének hála van az a film, aminél jobban jár az a néző, aki nem fizet az első megtekintésért – aztán ha végül nagyon nagy a szerelem, maximum utólagosan megrendeli a kívánt alkotást fizikai adathordozón is. Ez akár az előző heti Pool Party Massacre esetében is előfordulhat, de a Peelersnél még esélyesebb, már csak a témája miatt is. Mert ugye a labdajátékokat szinte mindenki szereti, ez a horror pedig dugig van a baseballra tett utalásokkal, emellett helyszíne miatt női testekkel, no és egészen kellemes, emlékezetes vérengzésekkel is. Mi kellhet még?
Add ide a didit!
Hungarikumunk, Pákó nem is gondolta volna, hogy nótájával mennyire beleépül a köztudatba, de tény, ha a Peelers indítását nézem, mindenképpen az említett úriember munkássága jut eszembe. Egy éjszakai motor mellett ugyanis a felvezetés a másfél órányi őrjöngésnek otthont adó kisváros sztriptízbárjában indít, aminek hála egyből gyönyörködhetünk a női domborulatokban. Kiderül, hogy a közkedvelt intézményt egy tökös csaj, Blue Jean igazgatja, akinek múltjáról alig tudni valamit – ám az idilli állapot nem tart sokáig, mert az utolsó éjszaka áll a személyzet előtt, mielőtt mások kebelezik be a helyet. Hogy közben megjelenik pár rendbontó egyén, az egy ilyen szórakozóhelyen nem olyan meglepő, az már viszont inkább, mikor a közelben dolgozó mexikói bányászok fekete, olajszerű anyagot hányva agresszív gyilkológépekké válnak, akik el is terjesztik fertőzéses kórjukat. A zombiszerű mániákusok ellepik a szórakozóhelyet, a tánchoz és vetkőzéshez szokott lányok pedig Blue Jean és a kidobó támogatása mellett szállnak szembe a szörnyetegekkel.
Mellesleg szórakoztató
Jó, persze, azt nagyjából lehet sejteni már a tartalom alapján is, hogy a Peelers nem egy szépirodalmi mű művészfilmes feldolgozása, inkább a nálunk is megjelent Zombi sztriptízre (Zombie Strippers –2008) hajaz. Viszont örömmel jelentem, hogy annál talán egy picit jobb, de semmiképpen sem gyengébb. Elvégre, míg a közel tíz esztendővel ezelőtti film Robert Englundot és Jenna Jamesont (a kisasszony mondjuk egy egészen más műfajban szerzett magának hírnevet) felmutatva sem nyűgözött le, a Peelers játékidejének nagyobb részénél egészen jól szórakoztam. Időnként vicces, nagyjából olajozottan működik a sztori, a kétdimenziós karakterek is rendelkeznek némi bájjal, és bár a lányok átlagosan nem a legszebbek, egy-egy jól eltalált és ügyesen megoldott mészárlás feledteti a szexi, párductestű hölgyek hiányát. Persze a helyszínnek köszönhetően így is van némi cici, meg szexuális utalás, perverz kikacsintás, de a brutálisabb halálesetek nagyobb nyomot hagytak bennem, mint (a fiatalkorúak most ugorjanak egy sort) a „punipúval” fellépő vagy a pelenkából spriccelő sztripperek.
Külön érdekesség, hogy míg a rendező Sevé Schelenz abból indult ki, hogy nincs jobb helyszín egy vérbő és csajokkal teli horrorfilmhez, mint egy sztripklub, addig ő is és a sztorit, forgatókönyvet jegyző Lisa DeVita is hatalmas rajongója a baseballnak, ami a teljes 95 percben rendre visszaköszön. Rengeteg kis kikacsintás, kedvenc sportolókról elnevezett karakterek, egy szintén remek játékos, mint főhősnő… aki szintén él-hal ezért a speciális labdajátékért, remekül fog szórakozni, miközben az easter eggeket keresgéli. De fura referenciából egyébként is bőven kijutott. A bányászokkal Sevé a 2011-es chilei bányásztragédiának állít emléket, miközben olyan kedvenceire is utal, mint a Jó , a Rossz és a Csúf. Nem beszélve, hogy ez a második alkotása, amiben ismét nem szerepelnek mobiltelefonok (egy sem), ezzel is jelezve megvetését az okoseszközök irányába – igen szimpatikus fickóról van szó, meg kell hagyni.
Szóval a Peelers összességében szórakoztató, az átlagból némileg kiemelkedő darab, amiben bizony nem spóroltak a művérrel és a protézisekkel, levágott végtagokkal, sőt van pár nagyon erős jelenet a gore vérvörös vizeire evezve. De a nézők a párbeszédektől sem kapnak agyérgörcsöt, a karakterek sem minden esetben sík hülyék (aki ezeket a tényeket tagadja, az még nem látott igazán rossz horrorfilmeket a Wild Eye Releasing vagy az Asylum kiadásában), a helyszínnek és a sztorinak pedig van némi bája, ami eladja a kész produkciót. Azt mondjuk fontos megjegyezni, hogy nem zombik, hanem fertőzöttek vannak a filmben, a büdzsé pedig némileg kihatással van a végeredményre, de szerintem egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, a kisköltségvetésű független darabok között a Peelers egészen jól teljesít.
A Peelers az Uncork’d Entertainment gondozásában jelent meg DVD-n és Blu-ray formátumban, hozzám ezúttal is a kék változat jutott el, aminek a képminőségébe szokás szerint nem lehet belekötni, sőt angol felirat is található a lemezen (rendezői kommentár, werkfilm, bakiparádé, trailer és egyéb extrák – például digitális képregény – társaságában).
Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam a film megtekintéséhez, azt még talán meg is rendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen, hamarosan ismét találkozunk, addig jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok! Ha pedig véleményetek vagy kérdésetek van, azt természetesen mindenképpen osszátok meg velem és a többi olvasóval.
A filmet köszönjük a rendezőnek, valamint a rovatot támogató kiadónak, az Uncork’d Entertainmentnek!
