Előző havi cikkünknél (The Incredible Melting Man) kimondottan izgalmas volt a szavazás, ami sokáig a Babadookot emelte ki a felhozatalból, de végül egy személyes kedvencem nyert, a Ház az erdő mélyén, avagy a Cabin in the Woods. Nem mondom, hogy ez a produkció lett a modern horrorfilmek csimborasszója, de méltón állta a sarat a meglehetősen erőteljes felhozatallal szemben, ráadásul egy elsőfilmes direktortól akkor is meglepőnek mondható a minősége, ha az úriember már bizonyított a forgatókönyvírás területén. Hozzá kell tenni, hogy a mozi eredetileg már 2009-ben elkészült, de a MGM anyagi problémái miatt pihenőre kényszerült, hogy végül a Lionsgate mentse meg. A szerzőpáros, avagy a rendező/író Drew Goddard és az író Joss Weadon egyébként már régóta tervezgette a projektet, hiszen a 2000-es évek elején, a Buffy tévésorozat során együtt dolgoztak a fiúk, akik akkoriban találták ki az alapötletet, ami mondhatni, egy teljes évtized múlva ért révbe. Hála az égnek…   

Hétvégi kikapcsolódás

Tökéletes alapszitu egy horrorhoz: öt fiatal… két szexi lány, két izmos és jóképű srác, meg egy tipikus jópofi karakter megindul, hogy a pihenőidőt az erdőben töltse, méghozzá egy teljesen üresen álló házikóban. Útközben aztán tovább érkeznek a klisék, mikor belefutnak az őrült, máskülönben is fennkölt stílusban elmélkedő, a városi taknyosokat semmibe vevő redneck benzinkutasba, a megszokott sémák aztán újfent berobognak a további húsz-harminc percben, méghozzá megállás nélkül. Az egyik lány felajzott viselkedési normákat mutatva (csajos szegény, ez van) dob egy sztriptízt a többiek előtt, hogy végül egy farkastrófeával nyelvezzen, az egyik fiú meg tipikus izomagyú, menősrácként pózol, amivel alapvetően még nem is lenne baj… csakhogy, ahogyan azt kábszeres társuk megjegyzi, ők nem ilyenek, soha nem viselkedtek még így, sőt totálisan távol áll tőlük ez a viselkedési minta.

Hoppá, lehet, hogy mégis vihar van a biliben? És igen, már az első negyedórában, sőt már az első öt percben utalások érkeznek arra vonatkozóan, hogy a látszat nem csak néha csal. Mert az hagyján, hogy a film egy titkos intézmény, egy szupermodern állomás dolgozóival indít, de utána megfigyelők jelzik a fiatalok elindulását, a hegyi alagút melletti szakadék fölött láthatatlan erőpajzs töri ki egy tollas nyakát, a kabinhoz érve pedig egyre sokasodnak a fura jelek. Olyan jelzések, amik egyértelművé teszik, hogy a később mindenféle szörnyűséggel, mindenféle szörnyszülöttel összeakadó tinik egy náluk és képességeiknél jóval nagyobb játékba csöppentek, és a szerepük nem más, mint az, hogy szörnyű halált haljanak. 

Horror vagy vígjáték?

Amiben a legtöbben nem értenek egyet, ha vitára kerül a sor: a film horrorként vagy annak paródiájaként funkcionál? Pedig végignézve a filmet, kicsit elengedve a az agyunkat gúzsba kötő láncokat, a Cabin in the Woods bizony tökéletesen működik, mint horrorfilm, ráadásul egészen egyedi ötleteket is felvonultat. Elvégre az indítás és a mozi első fele olyan, mintha egy szimpla slasher, zombifilm körvonalazódna, miközben csak úgy repkednek a kikacsintások a klasszikus és a modern kult horrorfilmekre. Gonosz halott, Hellraiser, Kocka… van itt minden, bő a választék, és fan legyen a javából, aki minden apró rejtett utalást egyből megtalál. Nem beszélve arról, hogy ahogy kikerekedik a történet, úgy kap teljesen egyedi színezetet, koherens egészként összeállva, a második és harmadik újranézés pedig csak kitölti a hézagokat azokkal a kis darabkákkal, amik elsőre mondjuk nem ütöttek szemet.

Bele lehet kötni ilyen-olyan apróságokba, lehet keresni a logikát a börtönszerű helyben és a nagy, vörös gomb létjogosultságában, de horrorfilmről beszélünk, az Istenért, hát mi baja van annak, aki egy titkokkal teli, rémálomszerű esetet ilyen szemmel néz?! Most komolyan! Szóval a Cabin egyik zsenialitása pont az abszurdság, ami egyébként sziklaszilárdan jelen van a belsős dolgozók beszélgetéseinél és a hihetetlenebb jeleneteknél is. A fantáziavilág így még furább, még szürreálisabb, amihez hozzátartoznak a felbukkanó ocsmányságok, a brutális vérengzések, a jó trükkök, és maguk a színészek.

Kezdjük azzal, hogy a tévésorozatok világából kilépve Chris Hemsworth itt próbált szerencsét először, elvégre a Cabin előbb lett leforgatva, minthogy a fiatalember Thor gúnyáját magára öltötte volna – játéka mégis a megszokott minőséget és természetességet hozza. Mellette Fran Kranz brillírozik a folyton beszívott Marty szerepében, aki órákat is vett azzal kapcsolatban, mik a szokások a fűvel élők körében. És akkor ott vannak még a lányok is. Üdék, hamvasak (na, persze…), fiatalok, természetesek, szépek, aranyosak, ráadásul bugyiban mindketten jól mutatnak a vásznon, ami különösen Kristen Connolly, avagy Dana esetében, és későbbi képeinek ismeretében meglepő, mert bár a netes fotókon nem kifejezetten dekoratív lányról van szó, a filmben mégis szinte ragyog a szerepében. Az idősebb titánok képében meg olyanok remekelnek, mint Richards Jenkins és Bradley Whitford, nem beszélve egy különleges cameóról, amiről azonban nem rántanám le a leplet, mert hátha valaki még nem látta a filmet (ezért is nem spoilereztem, amennyire ez lehetséges).

Üde színfolt

Bele lehet kötni a mozifilmbe majdnem minden téren (kivétel a zene, a fényképezés és a hangulat – bár ha valakinek nem tetszik az alapötlet, akkor mindegy, milyen minőségben készültek az összetevők), de teljesen felesleges. Elvontságával, egy-egy oda nem illő jelenetével (a kezdést például direkt vette ilyen furára a szerzőpáros, hogy összezavarják a moziba beülőket – hátha rossz filmre mentek) és véres mészárlásaival vérbeli horrorról van szó, ami nagyon szórakoztató, egy-egy esetben kifejezetten ötletes. Személy szerint imádtam a titkait, a meglepő részleteket, fel-felnevettem átverésein, amiket nagyon élveztem, mert úgy éreztem, mintha egy interaktív filmet néznék, ami olykor ügyesen játszik velem.  

Hogy nem lett igazi siker (költségeinek kétszeresét hozta), az részben balsorsának köszönhető. A hosszú csúsztatás, a premier tologatása és a stúdióváltás rányomta a bélyegét a produkció eredményeire, ami végül inkább az otthonokban találta meg a közönségét. Az egyébként egy kisebb csoda, hogy a Gonosz halott, az 1984, a Kabinláz, a Fűrész és a Kaptár ihlette történetet a két szerző egy hétvége alatt írta meg, miközben bezárkóztak egy hotelszobába, hogy így kényszerítsék magukat egy a sablonoktól elrugaszkodott sztori megteremtésére, legjobb képességeik kiaknázására. Sokat elárul egyébként az is, hogy egy olyan évben, mikor a Sinister, a Fekete ruhás nő, a Démoni doboz, a The Collection, a The Lords of Salem, a Would You Rather, vagy éppen az Elmebeteg elkészült, a Cabin még mellettük is népes rajongótábort szerzett magának. Mondjuk 2009-ben sem lett volna könnyebb dolga az Árva, az Utolsó ház balra, a Zombieland, a Hivatlan vendég, és a többi akkori sikerhorror között, de biztosan vette volna az akadályt.

A Ház az erdő mélyén meglepő módon nálunk is megjelent DVD-n, bár nem éppen csúcs kiszerelésben – extra nincs, csak a magyar és angol hang, meg a magyar felirat, de még ez is több a semminél. Ha valaki komolyabb kiadásra vágyna, elég Angliáig utaznia, az ottani DVD angol feliratot és extrákat (kommentár, werkfilmek) is tartalmaz, ahogy a Blu-ray is, ugyanezen paraméterekkel, csak szebb és részletesebb képpel.

Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam a Ház az erdő mélyén megtekintéséhez, talán még a legszimpatikusabb kiadását is megrendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen… nos, most nem a megszokott szöveg jön, hiszen ezúttal nincs szavazás, mivel a nyomtatott horrormagazin miatt szeptember közepétől október végéig maximum néha jelentkezem, meglepetésszerűen, rábökésre kiválasztott filmekkel. De addig is jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok! Ha pedig már láttátok a filmet, birtokotokban van a DVD vagy a Blu-ray, bátran osszátok meg velünk a gondolataitokat – de magáról a műfajról is diskurálhatunk, nincs semmilyen megkötés a témában.