Bármennyire is forradalminak tűnt a The Elder Scrolls 4: Oblivion-ban debütált Radiant AI, hamar kiderült, hogy az NPC-k viselkedéséért felelős rendszer inkább a vígjátékba illő jelenetek, mintsem az immerziót elősegítő párbeszédek forrása. Persze 2006-ban még nem igazán tűnt fel a játékosoknak (és a tesztelőknek), hogy milyen abszurd, életszerűtlen dialógusokat eredményezett a Bethesda házon belüli technológiája, mostanra viszont ez lett a szerepjáték legismertebb eleme, ami szerencsére az idén megjelent felújításból sem maradt ki. A Skyrimben már sajnos (?) nem igazán találkozhattunk szitkomokat idéző életképekkel, egy új modnak köszönhetően (via Game Rant) azonban végre a messzi északra is elért a Radiant AI keze, vidámsággal töltve meg Whiterun és Solitude utcáit.

Az INNEN elérhető Echoes of OblivionJobiWanUK nevű modder keze munkáját dicséri, a nem hivatalos adalék pedig nem kevesebb mint 4500 új sort varázsol a programba, tele ismerős mondatokkal. A nem játékos karakterek immár lelkesen diskurálnak az időjárásról, a többi provinciáról és a goblinok iránt érzett utálatukról, ám olyan párbeszédekbe is könnyedén belefuthatunk, amik egy mellékküldetéshez irányítanak minket.

Ha mindez esetleg nem lenne elég a nosztalgiázáshoz, tíz Oblivion NPC is bekerült a kalapba, ráadásul az őrök is előszeretettel tesznek megjegyzést a tulajdonságainkra, plusz a holttesteket sem hagyják figyelmen kívül a járókelők. Ha létezik mod, ami miatt mindenképp megéri újra nekifutni a Skyrimnek, akkor az az Echoes of Oblivion, szóval jó kalandozást és vidám pillanatokat kívánunk minden kedves Dragonbornnak!

A borítóképek forrása: Bethesda