[Filmkritika] Démoni

2009-ben sikerrel robbant be a filmvilágba District 9 című első nagyjátékfilmjével Neill Blomkamp, hogy aztán a 2013-as Elysiummal hasonló bevételt, de már jóval szerényebb kritikai elismerést produkáljon. Ezidáig utolsó rendezése, a 2015-ös Chappie pedig egyenesen megbukott a mozipénztáraknál. Hat év után tér most vissza az időközben egy ígéretesnek tűnő, ám elkaszált Alien epizódon is munkálkodó direktor. Démoni című filmje előzetesei alapján technológiai szempontból mindenképp kreatív vállalkozásnak, de a kibékíthetetlen anya-lánya ellentéttel, illetve a valóság és a képzelet összemosásával operáló története miatt is jó alapanyagnak tűnt. Sajnos a végeredmény kicsit sem igazolta a várakozásokat. A forgatókönyv kifejezetten gyenge, de még a filmben látható kísérletek sem olyan nagyszabásúak vagy varázslatosak, mint amit egy nívós sci-fi-horror esetében várnánk. Mintha kizárólag a filmbéli szimulációk vizuális megálmodására fordítottak volna figyelmet az alkotók. Ez a felfogás azonban vajmi kevés egy érdekfeszítő mű készítéséhez.

(A kép forrása: ADS Service)

Miért nem kísérleti film?

A Démoni azon filmtípusnak az iskolapéldája, amikor az alkotók egy különleges technikai mutatványra teszik fel az egész mű sorsát. Nem a vizuális parádék végeláthatatlan sorába tartozik, amik az utóbbi évtizedben ellepték a mozikat, hanem kifejezetten innovációval szeretne előrukkolni. A történet szerint a hősnő szimuláción keresztül jut be kómában fekvő anyja elméjébe, amit valóban különleges képi eljárással ábrázolnak a készítők. Tizenöt perces kísérleti filmnek tökéletes is volna. Jelen esetben viszont érezhetően kevés energiabefektetéssel kerítettek mellé egy több mint másfél órás történetet. Egyrészt rendkívül suta, Roland Emmerich-i egyszerűségű magyarázatot kapnak a kísérletek, másfelől az egész forgatókönyv kényszeredetten előrántott sztorinak tűnik, amiről azt gondolhatták Blomkampék, hogy majd megteszi a fő attrakció kiegészítéseként. Számításuk azonban annál inkább nem jött be, hogy még a „szimulációs mutatvány” sem sikeredett túlzottan ütősre. Vagyis nem sikerült pusztán a technika bájával igazán varázslatossá tenni a filmet. A cselekménnyel és a karakterekkel pedig, szerencsétlenségünkre, elég keveset bíbelődtek az alkotók.

(A kép forrása: IMDB)

Katyvasz

A Démoni eleinte csupán átlagos filmnek látszik, a fináléra viszont sokszorosan sikerül alulmúlnia magát. Olyan alapvető butaságok történnek és hangzanak el benne, amikre nehéz magyarázatot találni. A tőmondatokban folyó párbeszédek egész normálisnak tűnnek a közbeékelt orvosi jellegű magyarázatok, valamint az ördögűzésről és a katolikus Egyház kapcsolatáról szóló rettenetesen primitív monológok és jelenetek mellett. Emellett a játékidő második felében megszaporodnak a túljátszott grimaszok és eszelős színészi beállások, amiket a film több mint száz éves története során eddig csak Jack Nicholsonnak sikerült ripacskodás nélkül bemutatnia – a Ragyogásban –, egyébként középiskolai színjátszó körben sem élnek hasonló megoldásokkal. A naiv alakításokat persze nem kell a színészek nyakába varrni, a forgatókönyv és a vélelmezhető rendezői utasítások alapján nem is születhettek volna érettebb karakterek. Végül pedig több röhejes, Zs-kategóriás snittel találkozunk (pl. a végjátékban a gyilkos tőr átnyújtása), amiket ténylegesen horrorparódiákban lehet látni. Kár, hogy a Démonit egyáltalán nem karikatúrának szánták.

Az elmúlt hónapokban több lelkes cikket lehetett olvasni, amikben főleg a fentebb emlegetett Alien koncepciós vázlatokra és a rendező korábbi sikerei hagyatkozva várták Neill Blomkamptól az újabb nagy dobást. Az viszont ezúttal elmaradt. Amilyen furcsa már a címe is, pont olyan csalódást keltő az egész film. A Démoni szinte minden aspektusában szürke, felejthető vagy épp kifejezetten gyenge produkció. A felsorolt mellényúlások közül az a hihetetlen ostobaság a legbántóbb, amivel az okkult tematikához közelítettek az alkotók. Amerikában regionális forgalmazás mellett, kisebb mozikban vetítenek ilyen típusú horrorfilmeket, egy nevesebb rendező keze alatt készült, fesztiválon bemutatott opusztól viszont jóval többet várunk. Kár volt horrorfilmes kitérőt eszközölnie Blomkampnak, a korábbi rendezéseiben jól bejáratott sci-fi szál jobban áll neki. Reméljük, hogy a jövőben visszatér az első munkáiban választott zsánerhez.

(A kép forrása: Bloody Disgusting)