Az elmúlt évezred végén, az új évezred elején virágkoruk élték az izometrikus nézetű ARPG-k. Olyan, mára klasszikusnak számító játékok jelentek meg, mint a Diablo-sorozat, a Torchlight vagy éppen a Titan Quest. A Ghostlore inspirációs forrásait ezek a címek jelentik, azonban mégis teljesen egyedi íze, zamata van, amely főleg annak köszönhető, hogy a fejlesztők a dél-ázsiai kultúrára alapozták játékukat, mindezt nyakon öntve gyönyörű pixelart grafikával.

Szellemet láttam, okkultistára vadásztam

A Ghostlore alig egy hete jelent meg a Steamen korai hozzáférésben, a játék pedig még egy jó néhány hónapig ebben az állapotban fog maradni, ez azonban ne zavarjon senkit, ugyanis ez az ARPG már most remek élményt kínál. Feltéve, ha nem bánod, hogy egy-egy szellemvadászat alatt párezer egérkattintással rövidül meg cincogid életciklusa.

Persze a történet nem fog irodalmi díjat nyerni: egy szellemvadász mester bajba kerül, így nekünk, hűséges tanítványának kell kihúzni őt a bajból. Tanítványként pedig választhatunk jó néhány munkakört, hiszen az elszúrt akció után a mester nyugdíjba vonul: lehetünk őrzők, akik az erdők védelmezőjeként az állatokkal kommunikáltak; ördögűzők, akik képesek megidézni földöntúli lényeket; vagy akár vérmágiával küzdő feralok is. Ezeken kívül is vannak még karakterosztályok, aktív és passzív képességekkel, melyek igazodnak a választott foglalkozáshoz. Összesen három osztály képességeit lehet megszerezni, így mindenki saját játékstílusának megfelelően alakíthatja ki harcosának tulajdonságait.

A játékmenet nem lép ki a műfaj kereteiből, de még így is képes friss elemeket bemutatni. Minden egyes küldetés Seaportból indul, ami egy hatalmas, 4-5 milliós metropolisz. Innen lehet eljutni csónakkal vagy nagyhajóval az aktuális küldetés területére, ahol a cél mindig ugyanaz: elpusztítani egy óriási lényt, aki terrorizálja a helyieket; megtalálni egy eszközt, ami segíthet bezárni azt a kaput, amin az ártó szellemek átjutnak a túlvilágból és így tovább.

A nagyszerű az egészben az, hogy itt nem csontvázakkal és már több évtizede ismert lényekkel kell hadakozni. Az egész játékot áthatják a fentebb említett dél-ázsiai elemek: az egyik szigeten kőoroszlánokkal kell harcolni, de szembekerülhetünk pocongokkal (maláj-indonéz hitvilág szellemei), pontianakokkal (maláj-indonéz-szingapúr hitvilág szellemei), disznódémonokkal (babi ngepet, Indonézia), és így tovább. A bestiárium ugyan még kissé korlátozott, de mivel ez egy EA program, ezt a tényt nem lehet a terhére róni. Kevesebb mint harminc kisebb-nagyobb lénnyel lehet összefutni, a befejezett játék az ígéretek szerint ennek több, mint a dupláját fogja tartalmazni: kíváncsian várjuk, hogy a fejlesztők mivel rukkolnak elő!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

De az ázsiai íz nemcsak itt érhető tetten. Minden meglátogatott helyszín mutat valamilyen jellemző vonást, melyet csak ezen országokban lehet látni. A mezőgazdasággal foglalkozó települések tele vannak kerékpárral, ami a közlekedés fő formáját jelenti. Chilit, lime-ot, tojást, egyéb nyersanyagokat lehet találni, amiket aztán el lehet adni Seaport éttermeiben, a megfőzött megvett ételek pedig újabb pozitív tulajdonságokat jelentenek.

Bizonyos elért szinteknél újabb és újabb bónuszok nyílnak meg az olyan fogásoknak köszönhetően, mint a mee pok, mee rebus, vagy éppen a sambal stingray (nézzetek utána, és ha találtok olyan ázsiai éttermet, ami elkészíti ezeket, próbáljátok ki!). Ebben a játékban egyszerre van jelen a régi és az új, a materiális és a szellemi  a Ghostlore egy ízletes Távol-keleti fogás, a csemegére vágyó játékosoknak.

A leölt ellenfelek tapasztalati pontokat, a tapasztalati pontok új képességeket jelentenek, na meg rengeteg glyphet. Ezek szimbólumok, melyeket a választott karakter a testére véshet. Minden egyes szinten új helyek nyílnak meg, azok négyzetrácsos hálóján: a felvett szimbólumok további bónuszokat (HP, sebzési erősség, találati pontosság stb.) adnak, sőt ritkán olyan glypheket is lehet találni, melyeket egy Tetrisre emlékeztető játék szerint lehet egymáshoz illeszteni, ezáltal sokkal erősebb hatást adva a karakter képességeinek!

Ázsiai íz némi keserűséggel

A Ghostlore minösszesen két ember által alkotott játék. Adam Teo és Andrew Teo munkájának minden egyes részletén látszódik az, hogy imádják azt a kultúrát, amiben élnek. Színes, rengeteg részlettel, ezt pedig a fejlesztőknek sikerült megragadniuk. Minden egyes meglátogatott területről mondanak valami érdekeset, ami további információkat ad a Ghostlore világának hátteréhez.

Ezek ellenére azonban a játék még így sem tökéletes: az egér bal gombjára van rátéve a mozgás és az elsődleges támadás funkciója is, a játék pár alkalommal hibaüzenetet dobott, a zene lehetne autentikusabb, illetve a loot néha már soknak érződik (változtatható), ugyanakkor ezeken még bőven lehet javítani.

Mégis, valamivel több, mint 6000 forintért a Ghostlore bátran ajánlható minden ARPG-rajongónak, sőt azoknak is, akik a Diablót tartják a műfaj koronázatlan királyának. A negyedik rész megjelenéséig bőven lehet élvezetet találni ebben a még fejlesztés alatt álló játékban, amely talán már most is a legjobb módon képes megközelíteni a Blizzard legendás játéka által nyújtott élményt.