Az új héttel új játékok is a piacra kerülnek, és most már hosszabb listát közölhetünk, mint a múlt hét folyamán. Mi több, néhány nagyobb cím is kijön, mint a Hellblade: Senua's Sacrifice, a Sudden Strike 4 és CliffyB többjátékos mókára kihegyezett FPS-e, a LawBreakers. Lássuk, miből válogathatunk a jövő hét folyamán.

Blackhole

  • Mikor: augusztus 8.
  • Mire: PS4

2121-ben a Földet fekete lyukak fenyegetik, és rajtunk áll, hogy fajunk, túléli-e a kataklizmát. Asztronauták egy csapatja indul útnak, hogy semlegesítsék a fekete lyukakat, ám az egyik beszippantja a hajójukat. Az viszont nem pusztul el, hanem egy idegen világban landol. Feladatunk: megmenteni a legénységet, újra repülőképessé tenni a hajónkat, és ha már benne vagyunk a buliban, mentsük meg az emberiséget. A Blackhole a keményvonalas platformjátékok sorát bővíti, és komoly kihívás elé állítja a játékosokat, amit gravitációs anomáliákkal fűszereztek meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Hellblade: Senua's Sacrifice

  • Mikor: augusztus 8
  • Mire: PC, PS4

A Hellblade: Senua's Sacrifice című akciójátékban a kelta és norvég mitológia elevenedik meg. A főhőse Senua, egy ifjú harcosnő, akinek nem csak belső démonaival kell megküzdenie kalandja során, hanem mindenféle valódi szörnyeteggel is. A játék érdekessége, hogy a Ninja Theory úgy próbált meg egy AAA-kategóriás játékot megalkotni, hogy közben nem támaszkodott egy nagy kiadóra és annak pénzére. Hogy ez hogyan sikerült, az augusztus 8-án kiderül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

LawBreakers

  • Mikor: augusztus 8
  • Mire: PC, PS4

Cliff Bleszinski (alias CliffyB) és csapata végre elkészült a LawBreakersszel, ezzel a csapatalapú FPS játékkal, amely egy, az apokalipszisből (felrobbant a Hold) felépült, egyedi világban játszódik, ahol a gravitáció kissé a feje tetejére állt. Éppen ezért az utcákat elárasztó bűnözőkkel szembeni végeláthatatlan harc nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan is folyik, ami igencsak érdekessé teszi a LawBreakerst.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Sine Mora EX

  • Mikor: augusztus 8
  • Mire: PC, PS4, Xbox One

A 2012-ben megjelent Sine Mora egy diesel-punk világban játszódó shoot 'em up játék, amelyben a játékos egy repülőgépet irányíthat. A program műfajhoz mérten változatos játékmenettel és történettel bír, ráadásul a sztorit élő, lélegző karakterek mesélik el több szemszögből. A Sine Mora EX az eredeti játék kibővített, ráncfelvarráson átesett változata, ami már PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenik meg. Az eredeti játékot amúgy az azóta feloszlott, magyar Digital Reality és a japán illetőségű Grasshopper Manufacture készítette el.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Sudden Strike 4

  • Mikor: augusztus 8
  • Mire: PC

A Sudden Strike visszatért! A közkedvelt sorozat 4. része ismét a második világháborús csataterekre kalauzolja el a valós idejű stratégiákért rajongó játékosokat. Amerikai, brit, német és szovjet egységeket kommandírozhatunk a magyar Kite Games által fejlesztett játékban. Eme, a második világháború hadszíntereire kalauzoló RTS-ben rengeteg taktikai lehetőség és több száz egység kap szerepet: vadászgépekkel, tankokkal és bombázókkal is megpróbálhatja a játékos legyőzni az ellenfelet, de persze a gyalogság sem marad ki a háborúból. S mindezt korhű környezetben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!