A PC Guru Online hasábjain újabban fellángolt a videojátékok egyik legrégebbi vitája: a konzol kontra PC, így aztán adja magát a lehetőség, hogy teret adjunk ennek, és gyönyörű virágot bonthasson a téma, hiszen biztos vagyok abban, hogy nem csak egy-két embernek van határozott véleménye ebben a kérdésben, és valószínűleg mások is szeretnének szóhoz jutni.
PC
A személyi számítógépek mellett mindenképpen az szól, hogy egyszerűen verhetetlenek, ha a teljesítményről és a játékok felhozataláról van szó. Egyrészt, egy megfelelően nagy összegből felépített PC bármelyik játékkal könnyűszerrel megbirkózok, jól kiválasztott komponensekkel pedig évekre garantálható az, hogy a 900p és a 30 fps mocsarában vergődő konzolokra köröket verjen. Másrészt pedig, ami a felhozatalt illeti, talán nem is nagyon kell részletezni, mi a dörgés: szinte minden fejlesztő készít PC-s átiratot, míg a játékok katalógusa a 80-as, 90-es évekig nyúlik vissza, és nem kell ám abban reménykedni, hogy az egyik gyártó kegyesen ad-e emulációt, hogy játszhassunk a régi kedvenceinkkel. A spektrum másik végén persze ott van az, hogy egy izmos PC cseppet sem olcsó mulatság, a megépítés és a karbantartás pedig bizony meghaladja sokak tudását, ami szerviz közbelépését igényli, plusz pénztől szabadítva meg a pénztárcáinkat, maguk a játékok pedig a kelleténél sokszor rosszabb állapotban jelennek meg, hisz ismerjük nagyon jól a bugokat, a késő átiratokat illetve a játszhatatlan portokat, és a hiányzó konzolexkluzívokról már nem is beszélve.
Konzolok
A másik oldalon ott vannak a konzolok, amik páratlan kényelemmel jutalmazzák meg a játékosokat -- persze, lehet bohóckodni HTPC-vel, meg Steam gépekkel, a kanapén szerencsétlenkedve a perifériákkal, de az igazság az, hogy ha szimplán elterülve akarsz játszani, akkor a konzol az ideális. Ma már majdnem minden játékhoz hozzáférhetsz, legyen az indie vagy a szezon aktuális blockbuster címe, és ugye ott vannak a csábító exkluzívok is, amik sosem fognak megjelenni PC-re -- csak aztán készülj fel arra, hogy sokat kell fizetni ezért a kényelmért. Noha maga egy konzol nem kerül horribilis összegbe (egy izom PC-hez viszonyítva, persze), a fenntartása már annál neccesebb, hiszen 16-18 vagy akár 20 ezer jó magyar forintba is kerülhet egy-egy friss megjelenés, ha pedig multizni is akarsz, akkor tartsd nyitva a pénztárcádat, az internetszolgáltató mellett ugyanis a Sonynak/Microsoftnak is tejelni kell, ha a barátaiddal akarsz játszani a világhálón. Mindezen kívül pedig ott van az is, hogy egy-egy konzol hamar elavul, már ami a belső komponenseket jelenti, a jelenlegi generációban pedig már mindennapos az, hogy 1080p és 60 fps együtt nem jön össze, vagy az egyik, vagy a másik, vagy inkább egyik sem, más szóval, ha csúcs látványt keresel, akkor inkább fektess be egy PC-be.
A kérdésünk tehát az, hogy te, kedves olvasó, melyik platformon játszol? A PC-t kedveled, vagy inkább konzolok felé húz a szíved? Miért kötelezted el magad az egyik oldal mellett, és miért nem a másiknál? Látsz esély arra, hogy csapatot válts, vagy nincs olyan indok, amivel át lehetne csábítani?
Itt a lehetőség, hogy hangot adj magadnak, szabadon elmondhatod a véleményedet egyik vagy másik platformról, ütközhetnek az érvek és az ellenérvek. Egyedül csak annyit kérünk, hogy mindezt személyeskedés nélkül tegyétek. Jó vitát!
Aki konzolon FPS-t játszik nem profi. Ugyanúgy nem az mint aki egér+billentyűzettel akar Autóversenyezni vagy "pofozkodni" (MK, Street Fighter)... Ez számomra kb annyira evidens mintha a mesterlövészek közé befeküdne valaki célbalőni egy sörétes puskával... Biztos ügyes, valamire az is nagyon jó, de rohadtul nem ott van a helye, ott csak nevetség tárgyává teszi magát...
Az, hogy Te a konzolt vagy a PC-t szereted, teljesen személyiségfüggő. Nyilván aki nem akar beállításokkal szöszölni, az a konzolt választja.
Aki testre akarja szabni a gépét, mindent a saját ízlése szerint beállítani, az válassza a PC-t.
Aztán az anyagi gondokról még nem is nagyon esett szó. Egy szegényebb család nem engedhet meg magának egy több százezres 'izmos' PC-t, inkább vesz egy olcsóbb, használt konzolt, ami az olcsósága ellenére visz minden játékot. A játékokat is lehet venni használtam. PC-n pedig lehet kalózverziókat letölteni, akinek nincs pénze.
"Ja,és nem kell állandóan a Windows frissítenni,meg hülyéskedni a bellításokal."
Azért egy op.rendszer miatt a PC-s játékokat okolni... Nem kötelező Windowst tenni a számítógépedre (sőt, op.rendszert se :D ), én pl. jól elvagyok Linux-on (bár pár éve volt egy kis gond, hogy a Blizzard a Linux-on futó játékaikat törtnek nyilvánították).
Az hogy ki a gamer... Aki sokat játszik? Csak CS, vagy Dota? Vagy aki sokfélét játszik? Aki konzolon játszik? Aki a kertben játszik?
Az első PC-s játékom a Dune 2 RTS játék volt (azóta imádom a sci-fi dolgokat) kb 1993 vagy 94-ben mert akkor vett az apu először PC-t amikor én elkezdtem az első általános iskolát de ekkor már volt Atari konzolunk a kis kazettás jószág :) .
25-30 évvel ezelőtt amikor még egetrengető luxus volt a számitógép akkor tele volt a piac konzolokkal pl: Commodor 64 vagy Atari és akkor ez volt a normális.Akkor ezek fénykorát élték ezek a konzolok vagy játékgépek és akkor mindenki a TV-n nyomta a játékokat vagy a játékteremben és nem PC-n.
Nekem van PC-m és PS4em is.1 hónapja vettem PS4et azzal a kiváncsisággal,hogy a jövőben be e fog tudni rántani a konzol piac annyira,hogy érdemes e lesz majd következő generációt is venni e(egyszerű kiváncsiság).Ha arra a döntésre fogok majd jutni,hogy igen akkor folytatom a konzol világot de egyben talán jövőre vagy 2 év mulva szeretnék egy atomerőmű PC-t is venni és a jelenlegit likvidálni.
Meghát szenvedéjünk,kedvenc szórakozásunk a videójátékozás nemde?!DE...NAUGYE!!!!Felesleges akárkinek is okoskodni egy best PC forever személlyel vagy egy best console because no port problems személlyel.Mindenki azon játszik amin akar.Mindenki saját magánk dönti el,hogy egy bizonyos játékot PC-n vagy konzolon akar játszani...MELLESLEG AZZAL NEM ÉRTEK EGYET,HOGY AKI KONZOLON JÁTSZIK PL FPS-T AZ NEM PROFI!!! (nem a platform adja meg,hogy egy játékban te profi vagy,vagy sem)...Nemtudom ezt ki irta már de szerintem ilyen tényt kinyilvánitani az baromség,ez tipikus PCfanBoyRacer szöveg.Mindkét platformon más és más élmény játszani egy adott játékon.Más a szem és a kéz kombináció vagy,hogy is mondjam.
Mindkét platfomnak meg van a maga varázsa.Csak egy példát leirok (Ici pici történetecske) :Barátnőm a 4 és fél alatt egyetlen egyszer sem kérdezte meg,hogy játszhatna e a számitógépen valamyilen játékot.Csak néha nézni szokot...4 hete amikor megvettem a konzolt akkor..AZÓTA ITT NEED FOR SPEED-EZIK,ÉJJEL MEG ARRA KELEK FEL,HOGY MÉRGÉBEN KATTOGTASSA A RAVASZOKAT :@ !
Felesleges vitatéma de mégis örök vitatéma a FanBoyRacerek körében.
EGY SZÓ MINT SZÁZ,TÖKMINDEGY,HOGY MIN JÁTSZOL CSAK JÁTSZ MERT JÁTSZANI JÓ!!!
Nekem ez a mottóm!
Pontosan, ez a legfontosabb az egészben.
Mert egy gamernek nem a vas számít, hanem a játékélmény. :)
Én DOS-os játékokon nőttem fel, nyilván, hogy a PC-t tartom az első helyen.
Viszont legtöbbször a PC-hez mostmár adják a Windows-t is, ha meg nem hát akkor meg... cah... na érted :D Használt játék steam miatt tényleg nincs, viszont cserébe megoszthatod a könyvtáradat másokkal, így még fel se kell kelni a kanapéról egy játékcseréhez :D
A Windows frissítés kikapcsolható (ha nem 10-ed van. na az egy undorító állatfaj lett), a beállítások szüksége meg megint ízlés kérdése. Konzolon automatikus, én viszont csúnyán néznék, ha nem tudnám a gépem apró kis szösszeneteit finomra hangolni.
Ne érts félre, nem meggyőzni (vagy áttéríteni) akarlak, sőt ha nem akarsz összerakással/telepítéssel/beállítással szöszölni akkor támogatom is, hogy konzolos legyél :D
Én DOS-os játékokon nőttem fel, nyilván, hogy a PC-t tartom az első helyen.
(szerintem amilyen művelt a feléről nem is hallott, de hát konzol rulz!!!!)
Mi volt elöbb tyuk vagy tojás?
Föld kerek vagy lapos ?
Ilyen kérdéseket csak egy buta/hülye ember tud feltenni!
1. Ha te olyan ember vagy aki hobbi szinten játszik/gamer/kocka akkor mind 2 megvan nemi pc is konzol is mert ugy élvezetesebb.
Mind a 2 megvan az elönye és hátránya de aki csak az egyiket monsja es a masikat csak la huzza az egy buta ember.....
(Konzol azert jo mert haverokkal a tv elött csapatni a legjobb vagy csak punnyadsz a kenyelmes fotelban azt jatszol a nagykeprnyon)
(Pc-t epiteni meg el menni lanozni haverokkal az is elfelejthetetlen vagy mar komolyabban rankedekre menni )
Ha napi szinten tobb mint 2 orakat ülsz ott akkor be kell szerezned mind a 2-öt és habzsolni a killeket/gyözelmet
A konzol only címekből meg azért van sok, mert látják, hogy ez működik. Megint csak nem utálatból, de ha az emberek nem rohannának konzolokért, akkor a mostani konzol only címek jönnének pc-re (már amelyik érdekel is, bár ebből nincs sok). És ez persze a "mi lenne ha" kategória, ugyanakkor azzal, hogy veszel valamit, támogatod is azt.
Melyik a legjobb platform? Na vajon melyik az, amelyik nélkül nem lenne meg egyik másik sem? Melyik az, amelyik a legtöbb dologra képes?
Mi volt elöbb tyuk vagy tojás?
Föld kerek vagy lapos ?
Ilyen kérdéseket csak egy buta/hülye ember tud feltenni!
1. Ha te olyan ember vagy aki hobbi szinten játszik/gamer/kocka akkor mind 2 megvan nemi pc is konzol is mert ugy élvezetesebb.
Mind a 2 megvan az elönye és hátránya de aki csak az egyiket monsja es a masikat csak la huzza az egy buta ember.....
(Konzol azert jo mert haverokkal a tv elött csapatni a legjobb vagy csak punnyadsz a kenyelmes fotelban azt jatszol a nagykeprnyon)
(Pc-t epiteni meg el menni lanozni haverokkal az is elfelejthetetlen vagy mar komolyabban rankedekre menni )
Ha napi szinten tobb mint 2 orakat ülsz ott akkor be kell szerezned mind a 2-öt és habzsolni a killeket/gyözelmet
Mi volt elöbb tyuk vagy tojás?
Föld kerek vagy lapos ?
Ilyen kérdéseket csak egy buta/hülye ember tud feltenni!
1. Ha te olyan ember vagy aki hobbi szinten játszik/gamer/kocka akkor mind 2 megvan nemi pc is konzol is mert ugy élvezetesebb.
Mind a 2 megvan az elönye és hátránya de aki csak az egyiket monsja es a masikat csak la huzza az egy buta ember.....
(Konzol azert jo mert haverokkal a tv elött csapatni a legjobb vagy csak punnyadsz a kenyelmes fotelban azt jatszol a nagykeprnyon)
(Pc-t epiteni meg el menni lanozni haverokkal az is elfelejthetetlen vagy mar komolyabban rankedekre menni )
Ha napi szinten tobb mint 2 orakat ülsz ott akkor be kell szerezned mind a 2-öt és habzsolni a killeket/gyözelmet
Ez már egy nagyon régi vita ha lehet ezt "vitának" szólítani az-az igazság hogy ma már vannak gamer laptopok,pc-k és ma már egy konzol is elboldogul minden mai névvel, még ha nem is lehet részünk konzolon pc-s szintü élményben mindenképpen jó választás lehet egy konzol is . De vajon kinek ? és miért ? én magam pc-s vagyok vannak ismerőseim , barátaim akik konzolosok. Van olyan barátom aki a 4 hónapja vásárolt konzolját lecserélte egy pc-re olyan is van aki sose cserélné le a konzolt vagy a pc-t a másikra . Mindenképpen szemelőtt kell tartanunk azt hogy vannak olyan emberek akik nem tudnának elboldogulni egy pc-vel hisz azért egy pc-hez mindenképpen kell egy alapvető hozzáértés az ilyen embereknek inkább jobb egy konzol szerintem . Viszont én úgy gondolom hogy akinek azért van egy kis alapvető hozzáértése egy pc-hez mindenképpen jobb választás lehet, hiszen általában az olyan emberek vagy "gamerek" akik pc-n játszanak általában nem csak játékra hanem más programokra ill. szolgáltatásokra is használják a pc-t, hiszen egy ilyen teljesítményorientált pc rengeteg sok mindenre felhasználható . (nem csak játékokra) ! . Én magam alapvetően pc-s vagyok de nem állok egyik oldalra sem mindkét platform jó kinek ez kinek az mindenkinek saját magának kell eldöntenie hogy pc építésbe kezd vagy csak vásárol egy konzolt és kész.