Nem túlzás azt állítani, hogy az Xbox rajongók tűkön ülve várták az idei első Developer_Direct bemutatót. Míg a nagy konkurensek a tavalyi év során erősebbnél-erősebb exkluzív címekkel erősítették saját platformjaikat, a Microsoft többnyire csak a Game Pass-t támogatta premierrel egy időben felkerülő játékokkal, melyek között a first party címek száma sem volt túlságosan kimagasló. Ez kombinálva az Activision-Blizzard felvásárlása körüli, egyre bonyolódó kafkai pokoljárással, a januári meglehetősen soványka Game Pass felhozatallal, majd a tömeges elbocsátásokkal, jogosan vethetett fel kételyeket a játékosokban. A Developer_Direct feladata így nem pusztán a készülődő új címek bemutatása volt, hanem a félelmek eloszlatása is.

Minecraft Legends

A sort a Minecraft Legends indította, a Mojang és a Blackbird Interactive (Homeworld 3, Crossfire Legends) koprodukciójában készülő akció-stratégiai játék, mely leginkább egy külső nézetből játszott Minecraft és egy klasszikus RTS kombinációjaként írható le. A prezentáció a PvP módra koncentrált, melyben játékosok két csapatban küzdhetnek meg egymással random generált pályákon. A mód egyik leghangsúlyosabb része a folyamatos együttműködés kényszere lesz, mivel a csaták sebessége és a játékmenet komplexitása (elméletben) túl soknak bizonyulna egy játékos számára. A csapatoknak így fel kell majd osztaniuk a szerepköröket, hogy ki fog nyersanyagot és kincseket gyűjteni, ki gondoskodik a mindkét felet egyformán támadó mobokról, ki építgeti a bázist, és ki vezeti a legyártott egységek élén az offenzívát. A megjelenés április 18. lesz, Xbox One, Xbox Series X és PC platformokon.

Forza Motorsport

Őket követte a Turn 10 Studios az új Forzan Motorsporttal, egyelőre konkrét megjelenési dátum nélkül, a bemutatójuk pedig elsősorban a játék technikai oldalára koncentrált. Itt már nincs Xbox One támogatás, az új Forza a generáció és a sorozat leglátványosabb, legjobb versenyjátéka címre törekszik majd, hatalmas fókusszal az apró részleteken, a járművek megjelenésésén, a pályák felépítésén, a verseny közben okozott sérülések realisztikusságán, a ray tracingen, a fizikai motoron, dinamikusan váltakozó időjáráson és napszakokon, durván 500 autóval és 800 különböző fejlesztési opcióval. Nem lett volna rossz, ha ennél kicsit több és specifikusabb dolog is kiderült volna a játékról – ám a fejlesztők tervei szerint a megjelenés még idén várható, így remélhetőleg záporozni fognak majd az információk, ahogy egyre közelít az aranylemez.

Hi-Fi Rush

A következő Mikami Sindzsi és John Johanas bemutatója volt – ahogy az már szivárogni kezdett, a Tango Gameworks is új bejelentéssel készült az estére, ráadásul nem is akármilyennel. A csapat legfrissebb címe, a Hi-Fi Rush nem csak szakít a csapat eddigi horroros irányzatával, de az este meglepetéseként néhány órával a bejelentést követően már meg is jelent, természetesen egyből Game Pass-on is. A Hi-Fi Rush műfaját tekintve egy ritmikus beat-em up akciójáték, mintha a Devil May Cry stílusos kaszaboldáját összekeverték volna a Metal: Hellsinger ritmikus harcrendszerével, majd mindezt nyakon öntötték egy színes-szagos cell-shaded animés látványvilággal. Hősünk, Chai, egy feltörekvő rocksztár, aki egy ördögi megavállalat illegális kísérleteinek áldozatául esik, ezáltal képessé válik arra, hogy robotkarja révén lássa az egész világot átjáró és működtető ritmust. Újdonsült szövetségeseivel úgy dönt, leszámol az említett ördögi céggel, mely rengeteg robot és főellenfél elgyepálásával jár, a csaták közben pedig minél inkább követjük a ritmust, annál ütősebbé válik mind a hanganyag, mind a kombóink látványossága és ereje.

The Elder Scrolls Online: Necrom

Azt már jó előre lehetett tudni, hogy a Zenimax Online is tiszteletét teszi, és leleplezik az idei The Elder Scrolls Online-t és a hozzátartozó szezon témáját. A június 5-én PC-n, június 20-án Xbox-on megjelenő csomag a Necrom címet viseli majd, helyszíne a Telvanni-félsziget és Apocrypha lesz, története a Skyrim Dragonborn DLC-jéből ismerős daedra nagyúr, Hermaeus Mora körül forog majd, egyik legjelentősebb újítása pedig egy új kaszt, az Arcanist lesz. A készítők egy másik nagy bejelentéssel is készültek, a TESO alapjáték vagy Game Pass előfizetés birtokában ugyanis ideiglenesen kipróbálhatóvá válik majd az összes eddig megjelent kiegészítő és DLC (a tavalyi High Isle-t leszámítva), remek lehetőséget kínálva így arra, hogy újoncok szemügyre vegyék a játék aktuális állását.

Redfall

A Direct végét teljes egészében az Arkane Austin csapata töltötte ki a május 2-án megjelenő Redfall játékmenet bemutatójával. A prezentációjuk során láthattunk ízelítőt a fő missziókból és főhadiszállásunkból, a világítótoronyból, megismerkedhettünk a “Rook” névre keresztelt főellenféllel, melyet a vámpír istenek automatikusan a nyakunkra szabadítanak majd, ha túl sok vérszívóval végzünk, és vethettünk egy pillantást a játék rengeteg opcionális tevékenységére is. Klasszikus mellékküldetések mellett fokozatosan felszabadíthatjuk Redfall régióit, menedékeket nyithatunk meg, végezhetünk a régiókat irányító vámpírokkal, random felépítésű, lootban ám ellenfelekben is gazdag vámpírfészkeket füstölhetünk ki, a játék előrehaladtával pedig levadászhatjuk a vámpírinváziót irányító, hatalmas erejű vámpíristeneket is.

Egyelőre az tűnik még kérdésesnek, hogy játékmenet szempontjából mindez hogy fog majd összeállni – az előzetes játékmenete még mindig a Left 4 Dead jellegű hordás multiplayer címeket idézi, miközben a fejleszthető, testreszabható karakterek révén elméletileg teljesen eltérő csapatdinamikák lesznek létrehozhatóak, a küldetések jelentős része pedig támogatni fogja az Arkane-től megszokott, számtalan teljesítési lehetőséget is. Remélhetőleg nem kerül sor további csúszásra, és május elején valóban kipróbálhatjuk mindezt mozgásban is.