• Kevin Feigét tegnap megkérdezték, hogy lesz-e 2. évad vagy más folytatása a sorozatnak
  • A Marvel elnöke elmondta, hogy Wanda Maximoff szerepel a Doctor Strange 2-ben
  • Utána pedig más produkció is folytatja majd a WandaVízió történetét
  • A Disney+ élőszereplős szériájáról írt kritikánkat itt olvashatjátok

A Disney+ műsorán eddig három élőszereplős Marvel sorozat került képernyőre. Jelenleg is fut a Loki, már véget ért A Sólyom és a Tél Katonája, a nyitányt viszont a WandaVízió szolgáltatta. Utóbbi a MCU valószínűleg legkülönlegesebb produkciója volt, így nem meglepő, hogy sokan várják az új szezont. Kevin Feige, a képregényfilmes stúdió elnöke meg is kapta a kérdést tegnap, hogy érkezik-e majd második évad vagy lesz-e folytatása a cselekménynek más film keretei között.

Feige nem adott túl árnyalt választ, viszont miután leszögezte, hogy az Elizabeth Olsen alakította Skarlát Boszorkány szerepel a Doctor Strange az őrület multiverzumában című opuszban, hozzátette, hogy más produkció is folytatja majd a WandaVízió történetét. Utóbbi egyébként a szolgáltató harmadik legnézettebb tartalma a Samba TV mérései szerint, tehát a Marvel kreatív agytrösztjeit is feltehetően foglalkoztatja a fenti kérdés. Ti hogy folytatnátok a WandaVíziót?

ep4t-pfuyaekba5.jpg
(A kép forrása: MCU – The Direct Twitter)