Meglepő gyorsasággal, kevesebb mint egy hónappal az első komolyabb DLC megjelenése után már neki is ülhettünk végigzúzni a másodikat. Avagy a Firaxisnál láthatóan nem lopják a NAPOT, és komolyan gondolták, hogy a megjelenést követő hónapokban megszórnak minket még egy adag karakterrel – Venom pedig jött, látott, és mindent összeszimbiontázott. Az alapjátékban a marék főellenségek közül ő volt az egyik, méghozzá Lilith agymosásának köszönhetően. Szerencsére Hulk és Wanda visszatért a jó oldalra, de Pókit azóta is kínozta a gondolat, hogy egykori fotóriporter társa milyen többszörösen hátrányos helyzetbe keveredett. Fel is kéri Huntert, hogy legyen oly kedves, és segítsen neki összekaparni a fekete trutymót a föld alól – egy méretes haranggal a fején –, ahol hagyták. A helyzet viszont bonyolódik, méghozzá többszörösen: nem elég, hogy Venom felett démoni erők rendelkeznek, közben már lényegében vámpírrá is változott, köszönhetően az előző DLC-ben elinduló szálnak. Habár Vörös Koponya lánya le lett győzve, és a Midnight Suns keresztbe is tett a vámpírkodós terveinek, szépen lassan kiderül, hogy a háttérben komolyabb játékosok mozgatják a szálakat. Az egyik ilyen figura éppenséggel Mephisto, egy démoni entitás, aki ezúttal besegít neked, még ha céljai és módszerei nem is a legtisztábbak.
Jó étvágyat!
A játékmenet nagyrészt nyilván maradt a régi, de Venom személye természetesen behoz pár újítást, a már megszokott kártyapakli mellett. Deadpool az En Fuego névre keresztelt státusz-effekttel jött, míg Venom a Ravenous (falánkság) speckó effekt birtokosa. Lényegében arról van szó, hogy Venom végtelen éhsége 0 és 3 értékek között mozog. Ha három, akkor majd' éhen veszik már, cserébe akkorákat sebez, mint a ház, viszont minden egyes sikeres „ölés”/ „étkezés” után veszít egyet ebből az értékből. Érdemes minél magasabban tartani ezt az effektet, és úgy telibe reccsenteni az ellent, egy-egy kör pihenés után. Persze könnyebb nehézségi szinteken ez annyira nem lényeges, de a karakter élvezhetősége jelentősen nő, minél nagyobb a kihívás – bár hasznosság szempontjából emiatt elég kettős lehet a megítélése. Személy szerint élveztem vele zúzni, a képességei is sokkal jobban bejönnek, mint Deadpool sablonos lődözése, és még az is Venom mellett szól, hogy képes az ellenfeleket egy-egy támadásával lekötni a talajra, kvázi mozdulatlanná téve őket.
Extra tárgyként emellett kapsz egy szimbionta-bombát, amit használhatsz a harcokban, illetve a főhadiszállás (Abbey) is bővült egy igen hasznos dologgal: immár módosításokat végezhetsz a küldetésekben. Ez annyit tesz, hogy a küldetések előtt csökkentheted azok nehézségét, esetleg megváltoztathatod azt, hogy ki legyen az adott misszió vezetője. Ez nagyban megkönnyíti a karakterek farmolását, hiszen mostantól sokkal könnyebb összehozni egy neked 100%-ban megfelelő brigádot, és nem kell olyan karakterrel szenvedni, akinek a paklija/játékstílusa nem fekszik annyira. Emellett még extra jutalmakat is hozzácsaphatsz a küldetésekhez, mindezt egy kis játékbeli fizetőeszközért cserébe.
Hosszra Venom kalandja nagyjából megegyezik a Deadpool DLC-vel, mégis sokkal több időt töltöttem el Eddie-t pátyolgatva meg a kártyáit farmolva és fejlesztve. Ebben a világban egyszerűen sokkal jobban működik a depresszív, bűnbocsánatért küzdő Eddie Brock. Ha a következő két kiegészítő (Storm és Morbius) is hasonlóan minőségire sikerül, akkor én csak jókat fogok tudni mondani a továbbiakban is a Marvel’s Midnight Suns-ról. Amitől tartok, az a vámpír téma kimerülése. Márpedig nem úgy néz ki, hogy nagyon más irányba kacsingatna a Firaxis – persze meglátjuk még, mit hoz a jövő!
