Nagyon izgalmas műfaji egyveleget alkot a Praey for the Gods, hiszen a letagadhatatlan Shadow of the Colossus-hatások mellett rendkívül sokat merít napjaink túlélőjátékaiból is. A kalandozásom közben rögvest eszembe jutott egy újkori túlélő RPG, a méltatlanul kevés figyelmet kapott Smoke & Sacrifice (tesztünket online megtaláljátok!), mégpedig azért, mert itt is felettébb fontos hősnőnk öltöztetése, az újabb és újabb ruhadarabok pedig nemcsak az időjárás viszontagságai ellen, de a harcoknál is fontos szerepet játszanak. Ó, igen, jelen játékban női főszereplővel kell kalandoznunk, ami üde színfoltot hoz a műfajba, viszont nagy kár, hogy háttértörténetéről semmit nem tudunk meg. A játék bizonyos elemeiből fakadóan rendre felsejlett előttem – az új Zeldán kívül – még egy modern túlélőjáték, méghozzá a The Long Dark, ami nekem személy szerint hatalmas kedvencem, és nem csak a rideg légkör, a hóviharok, meg úgy összességében a fagyos környezet miatt mutat hasonlóságot jelen cikkünk tárgyával: itt is fontos a táplálkozás, az alvás, és persze a pihenés. Bár korántsem érezhetjük annyira kiszolgáltatottnak és védtelennek magunkat, mint a The Long Dark esetében, azért a kihívás-faktor rendesen pörög, a fejlesztők érezhetően nem egy egyszerű ügyességi platformert szeretnének az utókorra hagyni. A nehézség jól ballanszolt, azonban valami fura okból kifolyólag health potion egyelőre még nem craftolható, ami teljesen érthetetlen számomra, hiszen ez az egyik leglényegesebb item a játékban. Ha kétszer-háromszor megpofoz egy nagyobb boss, akkor az életerőnk vészesen lecsökken, és a táskánk mélyén pihenő néhány bogyó általában nem bizonyul elégnek a HP teljes visszatornázására. Egyébiránt jópofa, hogy a játékban lehet repülni/siklani, illetve egy grappling hook is helyet kapott repertoárunkban – mindkettő jól jön, ha nagyobb távolságot kell leküzdeni. Persze a Praey for the Gods világában nem csak a mély szakadékok árthatnak, elvégre az időjárás sem lesz a barátunk.

Hull a hó és hózik-zik-zik

A fagyos táj csak elsőre tűnik kietlennek, azon túl, hogy lépten-nyomon bele lehet botlani letűnt civilizációk elfeledett romjaiba, még helyi vadvilággal és ellenfelekkel is találkozhatunk. Bizony, itt akadnak kisebb ellenfelek, akik nem veszik jó néven, hogy a környéken portyázunk, ezért velük néha harcba kell bocsátkoznunk. Remek megoldás, hogy néhány esetben ez a küzdelem teljesen opcionális, azaz simán el is osonhatunk az ellenfelek mellett, és nem kell sort keríteni a pofozkodásra. A vadvilág már most fontos elem, hiszen hősnőnkkel vadászhatunk is, a megsütött hús pedig lényegesen többet tesz szervezetünkért, mint egy, a bokrokról lecsipegetett bogyó. Lényegében a játék open world, szóval arra kószálunk, amerre csak kedvünk tartja, de ha már kellően táposnak érezzük magunkat egy újabb kolosszus legyőzéséhez, akkor az égbolt felé magasodó fénycsóvát követve könnyedén megtalálhatjuk a szendergő óriást.

A bossfight egyébként ugyanúgy zajlik, mint a Shadow of the Colossus esetében: mindegyik teremtménynek van gyenge pontja, amiket meg kell találnunk, majd kiiktatnunk. Ezekből általában több is fellelhető az adott boss testén, szóval nem árt odafigyelni, hogy melyik irányból kezdünk el felmászni, hiszen staminánk véges, és ha elfogy, akkor lezuhanunk. Kapásból az első, valamilyen szinten még tutorial harcnak felfogható óriás mellett rögtön elkapott a nosztalgiahullám, hiszen ugyanúgy szőrmentén kell megkapaszkodnunk, és felhúznunk magunkat a rémség lábain, ahogyan először tettük azt ámuldozva a Team Ico klasszikusában. Erőnlétünk eléggé ki van centizve, viszont szerencsére minden óriás testén akadnak pontok, ahol egy szusszanásnyi időre megpihenhetünk. Miután az összes világító pontot likvidáltuk, a kolosszus összeroskad és kővé dermed, mi pedig haladhatunk tovább a következőhöz. Ezek a harcok elvitathatatlanul a Praey for the Gods legizgalmasabb, egyben leglátványosabb pillanatait hozzák. Már csak ezen néhány bossfight miatt érdemes legalább csak kipróbálás szintjén ránézni a programra, ami ha ezt a tematikát követi tovább, és legalább ennyire élvezetes harcokkal töltik meg, akkor nagyon sok SotC-rajongó fogja megtalálni benne a számításait.

Odin szabadságra ment

A látványvilág egyelőre meglehetősen felemás képet mutat. A hóviharok, és úgy összességében a fagyos táj kidolgozása remek munka – ne feledjük, hogy mindössze három ember dolgozik rajta! –, azonban ha nagyobb harcra kerül sor, akkor a játék hajlamos kegyetlenül beszaggatni, még az erősebb vasakon is. Mindezt egyelőre még bőven el lehet nézni, hiszen kezdeti verzióról beszélünk, de maradjunk annyiban, hogy optimalizálás szempontjából bőven akad munka. Az ősi civilizációk robosztus, vagy éppen rommá lett építményei tökéletes hangulatkeltő elemként szolgálnak. Engem eleve kilóra meg lehet venni az ilyesmivel, imádtam a Shadow of the Colossus, de még a The Last Guardian esetében is, szóval itt is örömmel vettem, hogy a készítők láthatóan egy egészen összetett háttérvilágot teremtettek a játék mögé. Ez egyébként is fontos, hiszen ha a fikció mellé társított valós témakör jól van kidolgozva, akkor az rendkívül sokat tesz hozzá a játékélményhez. Esetünkben ez az északi mitológia beemelése, ami tökéletesen működött mind a God of War, mind a Hellblade: Senua’s Sacrifice, de még a kevésbé ismert indie horror, a Through The Woods esetében is. Bízom benne, hogy a háttértörténetet jobban ki fogják bontani, mert épp ez a mondakör az, ami manapság még nincs teljes mértékben kiaknázva.

Az említett játékok ugyan feldolgozták, de még mindig akad benne rengeteg érdekes mítosz, amik közül lehet mazsolázni. A túlélőjátékos tematika szintén jó ötlet, bár jelenleg nincs annyira mélyen kiaknázva, hogy a túlzásba vitt túlélősdi a portyázás kárára menne (értsd: halálra fagyni maximum a jeges vízben lehet), ugyanakkor a gyűjtögetést elsődleges célunkká teszi, hiszen hamar megtanuljuk, hogy ezen a környéken csak megfelelően felszerelkezve van esélyünk. Fegyvereink ráadásul kopnak, elhasználódnak, úgyhogy ezekből sem árt egyszerre akár többet magunknál tartanunk. Pozitívum, hogy nyílvesszők nemcsak craftolhatók, de fel is szedhetők. Érezhető, hogy a játékmenetet elsősorban a kolosszusok elleni harcokra hegyezték ki, azonban a világot szorgalomból kitöltötték plusz tartalommal, ami nagyon jó döntés volt.

Számomra az még egy igen nagy rejtély, hogy zene a harcokon kívül ugyan miért nem szól? Rengeteget dobna a hangulaton, és már csak azért sem értem, mert amikor viszont van, akkor gyönyörű taktusokat hallhatunk. És mielőtt azzal jönnétek, hogy bizonyos játékoknál a beleélést segíti a zene teljes hiánya, nem árt tisztázni, hogy a Praey for the Gods még mindig inkább egy művészi-, mintsem egy ízig-vérig túlélőjáték – itt elmondhatatlanul nagy szükség lenne a folyamatos zenei aláfestésre. Ha ezt, és az optimalizálást megoldják plusz a bugokat kigyomlálják, akkor a játék igen sikeres lehet a jövőben. Steamen a korai hozzáférésű verzió már most bárki számára elérhető (sőt, esélyesen készülnek majd konzolos változatok is), szóval, ha kedvet kaptatok a kolosszusokat szó szerint hidegre tenni, akkor vessetek egy pillantást a No Matter Studios ambiciózus projektjére, mert a csapat tagjai igen jó úton haladnak afelé, hogy egy igényes szellemi örököst alkossanak meg.