Készül a Ragyogás 2 – Ewan McGregor lesz Danny Torrance
A Ragyogás folytatását, az Álom doktort adaptáló film megtalálta főszereplőjét Ewan McGregor személyében, akire King is áldását adta.
A Ragyogás folytatását, az Álom doktort adaptáló film megtalálta főszereplőjét Ewan McGregor személyében, akire King is áldását adta.
Véget ért az E3 2018, így szokás szerint összegyűjtöttük a show legjobb trailereit, fogadjátok szeretettel!
Az E3 kapcsán a Bloombergnek adott interjút a Nintendo egyik arca, Reggie Fils-Aimé, aki a cég jelenlegi filozófiájáról, és a lootboxokról beszélt.
A The Last of Us többjátékos módja tiszteletét teszi a soron következő felvonásban is, még ha nem is ugyanabban a formában.
A minap ünnepelte ötödik születésnapját a The Last of Us, ennek örömére a Naughty Dog bejelentette, hogy több mint 15 millió példányt adtak el a játékból.
A The Witcher 3: Wild Hunt egyik legjobb történetszálát, a Bloody Baront jegyző írók dolgoznak a Dying Light 2 történetén.
A World War Z játékmenetébe is betekintést nyertünk, mely kísértetiesen hasonlít egy másik zombis játékra, de azért akadnak eltérések.
A Xaviant fejlesztői egy rövid kis Twitter üzenet formájában jelezték, hogy már készül a nemrég magára hagyott The Culling folytatása.
A Metro: Exodus sem lesz nyílt világú játék, a pályái így is sokkal nagyobbak lehetnek, mint amiken a Last Light esetében játszottunk.
A Just Cause 4 esetében a fejlesztők úgy döntöttek, elmélyítik, hihetőbbé teszik Rico karakterét, hogy ne csak egy üres sablon legyen.
A hét premierfilmjei kínálnak gengszterdrámát, könnyed vígjátékokat és beszélő kutyákat egyaránt, de melyikre éri meg beülni?
Jared Leto és Joaquin Phoenix is megformálhatja Batman ősellenségét, Jokert saját szóló filmjében. Vajon melyik lesz a jobb?
Megérkezett az élőszereplős Dumbo első előzetese, melyből az is kiderül, hogy nem minden állat CGI, de amelyik igen, az repül.
Sokan fennakadtak azon, hogy a Cyberpunk 2077 belső nézetes játék lesz, ám a CD Projekt RED nem véletlen választotta ezt a perspektívát.
A Focus Home is összedobott az E3 2018 alkalmából egy trailert idén megjelenő horror játékukhoz, a Call of Cthulhuhoz.
A GIRLGAMER Esports partnerségre lépett a világ egyik legnagyobb szépségápolási cégével. Nőknek szerveznek esport fesztivált.
A Call of Duty: Black Ops 4 DLC-it nem vásárolhatjuk meg külön-külön, ez az Activision új üzleti modellje.
Újabb tévésorozat licencére tette rá a kezét a Telltale, méghozzá a Netflix nagysikerű, a ’80-as és ’90-es éveket megidéző Stranger Thingsére.
Ha játszani akarsz a Steames játékaiddal és még a régi operációs rendszerek valamelyikét használod, akkor jobb lesz váltani mielőbb.
Közelebbről megismerkedhetünk a Quantum Break és az Alan Wake alkotóinak új címével, a Controllal. Szürreális élményben lesz részünk.
Az Anthem romantikus szál nélkül érkezik, de Mark Darrah szerint így is fontos lesz, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat a többi szereplővel.
Egy szemfüles Reddit felhasználó összevágta a trailerekben látható térképrészleteket, így láthatjuk, hol játszódik majd a Fallout 76.
A Steamen most ingyenesen érhető el a 2016-os Layers of Fear, azonban nem árt sietni, hiszen az akció csak korlátozott ideig érvényes.
Az E3 2018-on már belepillanthattunk a Resident Evil 2 remake-jébe, most pedig 20 percen át nézhetjük, hogyan idézi meg a program a klasszikus játékot.