A Crytekhez kerülhet a Darksiders
A Crytek korábban azt mondta, hogy őket nem érdeklik a THQ összeomlása után kallódó Darksiders-licencek, azonban úgy látszik, azóta meggondolták magukat.
A Crytek korábban azt mondta, hogy őket nem érdeklik a THQ összeomlása után kallódó Darksiders-licencek, azonban úgy látszik, azóta meggondolták magukat.
Tévesek voltak az első feltételezések, hiszen a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain és a Ground Zeroes valójában két külön játék.
Kiszivárgott a Battlefield 4 egyik letölthető tartalma, mely a Drone Strike címet kapta. Az EA részben megerősítette az anyag létezését.
A Creative Assembly bejelentette első ingyenesen játszható programját, mely nem más, mint a Total War-széria oldalága.
Egy francia hírportál úgy értesült, hogy a következő Arkham-játék még idén meg fog jelenni a következő generációs és a jelenleg kapható konzolokra egyaránt.
A SEGA of America, a SEGA Europe és a Relic Entertainment közösen jelentette be: április elején fog elindulni a Company of Heroes 2 bétatesztelése.
Az új Top 5-ben az öt legérdekesebb játékvilágot vettem szemügyre, hiszen jó körítés nélkül semmit sem ér egy játék.
A BioWare megnyugtatott mindenkit arról, hogy a mind a Mass Effect-széria következő része, mind pedig a Dragon Age III: Inquisition a Frostbite 3-at fogja használni.
A Ubisoft Toronto vezetője, Jade Raymond büszkén jelentette, hogy megkezdődött a következő Assassin’s Creed fejlesztése.
Az Activision bemutatta, milyen részletes arcokat tudnak előállítani új technológiájukkal. Talán így fog kinézni a jövőben a Call of Duty.
Az EA Labels elnöke zsákutcának tartja a digitális másolásvédelmeket, melyek már nem jelentenek életképes stratégiát a játékipar számára.
A GDC Awards ceremónia keretében a házigazda, Tim Schafer bemutatta a Broken Age első kedvcsináló videóját.
A Telltale nem feledkezett meg arról, hogy náluk vannak a Fables-licencek, hiszen még ezen a nyáron meg fog jelenni a képregénysorozatra alapozó játék.
Az APB Reloaded mögött álló csapat egy új játékot szeretne készíteni, ami semmi másról nem szól, csak a stílusos akcióról.
Ráadásul mind a Ground Zeroes, mind pedig a the Phantom Pain ugyanazt a játékot takarja. Kodzsima nem semmi.
Április közepétől kezdődően a Call of Duty: Black Ops II személyi számítógépes változatába is mikrotranzakciós rendszer kerül.
A dobozkép kiszivárgása után most az achievementek is napvilágot láttak a rejtélyes Far Cry 3: Blood Dragonból.
Érdekes pletyka röppent ma fel internetszerte: egy hivatalos játékkép megerősíteni látszik az Xbox 360-as Diablo létét!
A Nintendo konzolja "túl kockázatos" a DICE szerint, így sajnos biztos, hogy nem lesz rá elérhető a BF4.
Szeretnétek egy ingyenes Peggle Deluxe-ot? Nosza, irány a PopCap, ahol most ajándékba osztják a jóságot!
Gyönyörű képeket kaptunk az ősszel megjelenő GTA V-ből. Persze PC-s bejelentés még mindig nincs, de reménykedünk.
A Watch Dogs új játékmenet-videójában láthatjuk, hogyan nyomoz Chicago rendőrsége a játék főszereplője után.
A Thief új Focus képessége nem azért van, hogy megkönnyítse a játékot, csak egy hasznos eszköz, amit persze nem kötelező használni.
Az AMD frissen bemutatott grafikuskártya-családja abból a célból jött létre, hogy a cég beszálljon a játékstreamelés egyre népesebb üzletágába.