Ezernyi döntésünkre lesz kíváncsi a Mass Effect 3
A már javában készülő Mass Effect 3 több mint ezer döntést vesz majd figyelembe a végigjátszás előtt, így szinte biztos, hogy nem lesz két ugyanolyan játékélmény.
A már javában készülő Mass Effect 3 több mint ezer döntést vesz majd figyelembe a végigjátszás előtt, így szinte biztos, hogy nem lesz két ugyanolyan játékélmény.
A Microsoft és a Lionhead felfedte a közelgő Fable III bevezető animációját, mely nemcsak gyönyörű, de vicces is. Kár, hogy a PC-s változat csúszni fog...
A Sony bemutatta a Gran Turismo 5 különleges kiadásait. A játék két gyűjtői kiszerelésben is kapható lesz, a drágábbhoz még makett Merci is jár.
Habár egy nagyon erős FPS-felhozatalt mondhat magáénak az EA, a cégnél nem gondolják azt, hogy idén piacvezetők lehetnek.
Az EA egy újabb negyedéves gazdasági jelentést tett közzé, amely a száraz pénzügyi adatok mellett azt is tartalmazza, hogy a cég játékai mikor fognak megjelenni.
A SEGA szerint nem könnyű egy 2D-s legendát 3D-be konvertálni, s emiatt a viszonylag gyenge, 3D-s Sonic játékokkal is elnézőbbnek kellene lenni.
A Castlevania-sorozat várva várt folytatása nem fér rá egy DVD-re, a fejlesztők szerint pedig valószínű, hogy az Xbox 360 hattyúdalának vagyunk szemtanúi.
Hiába a gatyarohasztó hőség, a Gurut semmi nem akadályozhatja meg a megjelenésben, augusztus első csütörtökén érkezik a friss szám, tele játékos tartalommal, és egy izgalmas akciójátékkal a DVD-mellékleten, melynek neve: Dark Sector (méghozzá magyar felirattal).
Úgy tűnik, az EA megpróbálja kiszélesíteni franchise-ait, ennek első kézzelfogható jele volt a DarkSpore bejelentése, a második pedig „ugyanez simsben”...
Az eredeti tervekkel ellentétben a PC-s Fable 3 mégsem fog a konzolos nagy testvérrel egy időben megjelenni.
Óvatosságra int a Blizzard, mert a napokban elszaporodtak az account-lopásos ügyek. Minden Battle.net játékosra érvényes, hogy adataikat senkinek se adják ki.
A Bungie most az Activisonnel jár kéz a kézben, így jogos a kérdés, hogy a neves fejlesztőcsapatnak nem esnek-e rosszul a kiadót érő támadások. A csapat szerint erről szó sincs.
A Eurogamer stábjának köszönhetően végre megtudtunk pár érdekes információt a várva-várt Colin McRae: DiRT 3-ről.
Az EA Play Label tegnap bejelentette a legújabb, elsősorban családoknak szánt játékát, a Create-et.
Öt játék után a Bungie által megálmodott, vegytiszta Halo-szériának vége. A fejlesztést a Microsoft belső cége, a 343 Industries veszi át és nincs ki megmondja, hogy tudnak-e a sorozathoz méltó játékot készíteni -- ám korai még ezen agyalni, hiszen itt van előttünk a Reach alcímmel ellátott felvonás, mely nagyon úgy néz ki, hogy a sorozat legjobb darabja lesz -- ráadásul úgy, hogy Master Chiefnek ismét se híre, se hamva.
Nagy örömömre nem csökkent az érdeklődés a pályázat iránt, és nemcsak a „törzsgárda” ült a billentyűzet mögé, hanem sok új arc is megpróbálkozott az írással – több-kevesebb sikerrel.
A Battlefield sorozat legutóbb tavasszal kényeztette a rajongóit a Bad Company 2-vel, a DICE viszont nem pihen, és már most bejelentette a közelgő Battlefield 3-at.
Lego StarCraft, titkolózó Project Icarus weblap, Arkham Asylum 2 infómorzsa, Shogun 2: Total War trailer és még sok minden más.
A 2010-es X-Games szünetében az ESPN sportcsatorna leadta a Colin McRae: DiRT 3 első trailerét.
A Bethesda nem tervezi, hogy bármit is fejleszt a Wii-re vagy az iPhone-ra, lévén játékaik grafikai színvonala messze meghaladja az adott platformok teljesítményét.
Sok mindent tudunk az új Medal of Honorról; tudjuk, hogy otthagyja a második világháborút, közeleg a megjelenése, de lehet, hogy nem mindent....
A tavalyi év végén megjelent Divinity II kellemes játék volt, viszont, ahogy a magazinban megjelent tesztemben is írtam, átvitt és konkrét értelemben egyaránt befejezetlen. Nos, ahogy az várható volt, a készítők mindazt, ami le- és kimaradt, egy kiegészítő csomag formájában nyújtják át számunkra.
A Medal of Honor gyűjtői kiadása eddig nem különösebben volt vevőcsalogató, de most fordult a kocka.
Valahogy csak nem akar eltűnni a Call of Duty: Online mumus -- most például egy újabb elemző tartja ezt remek ötletnek.