Redfall – Kiszivárgott néhány kép a készülő játékból
Az Arkane Studios új játékának, a Redfall-nak egy korai változatából jelentek meg képek az Imguron.
Az Arkane Studios új játékának, a Redfall-nak egy korai változatából jelentek meg képek az Imguron.
Ezen a héten került fel Netflixre a Lucifer az Újvilágban hatodik, befejező évada, és micsoda zárás lett!
A Bayonetta 3 2017-ben lett bemutatva, de azóta is csak rövid helyzetjelentéseket kaptunk, a játékot magát még mindig nem mutatták meg.
Mindnyájunknak ismerős az, amikor visszatérő vásárlásainkat, hűségünket jutalmazzák. Eddig ez főleg a kereskedelmi egységekben volt ismert, de napjainkban már fellelhető egyéb intézményeknél is, így a vendéglátóipari, szállodaipari létesítményeknél is.
A Mad Max: A harag útja előzményéül is szolgáló Furiosa film premierjét nagyon messzire tolta a Warner.
Ahogyan azt a címe is sejteti, az új God of Warban az északi istenektől is búcsút vehetünk, ugyanis a Ragnarök után már nem tűnnek fel.
Pontosan úgy, mint a 2018-as rész esetében, itt sem kapunk felvétel közbeni vágásokat.
Erre aztán tényleg senki nem gondolt volna.
Ezekkel a lázadókkal mindig csak a gond van. Igen, most is, mikor számos mini egységgel keserítik a birodalom életét, ezúttal már az asztalon is.
Az EA Motive megerősítette, hogy jövő évig az Ishimura fényei kialszanak.
A héten elhunyt színészlegenda sokféle műfajt kipróbált és különböző karakterek bőrében megfordult. Öt legjobb filmjét ajánljuk.
A Battlefield 2042 megjelenése ugyan még odébb van, de a díjnyertes Hildur Guðnadóttir által komponált soundtracket már meghallgathatjuk.
A Piranha Games nemrég jelentette be, hogy a Mechwarrior 5: Mercenaries még ebben a hónapban megjelenik PlayStation konzolokra.
A Lucifer az Újvilágban a DC képregényein alapul, bár elég kevés a kapcsolódási pont a két mű között.
A God of War: Ragnarökben fontos szerepet fog betölteni Odin fia, Thor, akiről mutattak is egy koncepciórajzot, ez azonban nem nyerte el mindenki tetszését.
Egy felejthetőbb és egy kifejezetten izgalmas Star Wars-kötet a Szukitstól, melyek közül az egyik ráadásul videójátékhoz is köthető.
Több népszerű franchise is új megjelenéssel jelentkezett az elmúlt napokban PlayStation platformokon.
Nem kell helyspórolással bíbelődnünk a Day One patch előtt.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Rengeteg új fejlesztést érhetünk el általa.
Mi lenne, ha a közismert mesék hősnői túlszexualizálva, beszteroidozva, alternatív dimenziókban tépnék egymás haját? Twisted Fables. Az lenne.
Son Goku is elismerően bólogatna, ha kipróbálhatná.
Négy teljes csapatot kihagynak az olasz bajnokságból.
Erős produkciókkal vár titeket a Netflix, de lesz mit nézni az HBO GO kínálatában is. Összegyűjtöttük nektek a legfontosabb hétvégi premiereket.