Harcosok és alkimisták - Heti PS Store megjelenések
Az év második hetének végén járunk, a nagy játékmegjelenések még bőven előttünk vannak, de a PS Store frissült, kisebb és nagyobb játékokkal.
Az év második hetének végén járunk, a nagy játékmegjelenések még bőven előttünk vannak, de a PS Store frissült, kisebb és nagyobb játékokkal.
Nemrég arra utaló jelek bukkantak fel, hogy új Left 4 Dead-játék érkezik, a Valve azonban most lehűtötte a kedélyeket.
Nemrég hatalmasat tarolt a Netflix Vaják sorozata, mi pedig megnéztük, milyenek a könyvek, melyeken a sikerszéria alapul.
A mai napon jelent meg a január talán legfontosabb játéka, a Dragon Ball Z: Kakarot, az első kritikusok pedig már ítéletet is mondtak.
A Hunt: Showdown fejlesztői közzétettek egy igen terjedelmes bejegyzést a terveikről, ez alapján pedig hamarosan érkezik a PvE mód is.
A HTC kínai ágazatának elnöke nemrég megosztotta egy előadása néhány diáját, ezeken pedig egy VR-ra szánt Left 4 Dead játék is szerepel.
a 3D Realms bejelentette, hogy a Kingpin: Life of Crime idén egy egész pofás, felújított kiadást kap Kingpin: Reloaded címen.
Fontos találkozást örökített meg Twitterén Jon Favreau, a The Mandalorian című sorozat alkotója. A miniatűr internet szenzáció és a sci-fi univerzum atyja végre megismerték egymást.
A CD Projekt RED csapatának csak pár perccel a publikus bejelentés előtt árulták el, hogy elcsúsztatják a Cyberpunk 2077 megjelenését.
Míg az eredeti Resident Evil 3-ban Raccoon City-t nem fedezhettük fel, az új feldolgozásban sokkal többet és szabadabban kószálhatunk a városban.
Még mi sem tudjuk, mit jelent pontosan, az azonban biztos, hogy a Larian Studios készül valamivel február végére.
A 2010-es években számtalan példát láthattunk rá, hogy egy kiadó vagy fejlesztő egyetlen meggondolatlan húzással vagy döntéssel okozott fatális, sorozatok sorsát megpecsételő hibát.
A Thor: Ragnarök és a Jojo Nyuszi rendezője állítólag megkeresést kapott a Disney-től egy Star Wars-film kapcsán.
A Cyberpunk 2077 megjelenését tegnap elcsúsztatták, ezzel pedig a beígért többjátékos mód is késni fog legalább ugyanannyit.
A Crytek bejelentette, hogy február közepén fog megjelenni a Sony konzoljára a belső nézetű túlélő-shooter.
Érdekes pletykák ütötték fel a fejüket a játékiparban: belsős források arról beszélnek, hogy a Horizon: Zero Dawn idén érkezhet PC-re.
Egyes belső források szerint a Valve a Half-Life: Alyx bejelentése után újra nekilátott a Left 4 Dead 3 elkészítésének is.
Full HD felbontású IPS monitort mutatott be a gyártó, amely már januártól megvásárolható lesz.
Február végén a Nintendo konzoljára is megjelenik a Metro 2033 és a Metro: Last Light felújított verzióit tartalmazó csomag.
Megérkezett az első gameplay trailer a Mortal Kombat 11 legújabb harcosáról, a régóta várt Jokerről.
A Skywalker-család történetét lezáró film egyik legfontosabb új karaktere Babu Frik volt. Az őt bemutató jelenet bővített verzóját tette közé most a Star Wars hivatalos YouTube csatornája.
Közeleg a Disintegration bétatesztje, amely két külön fázisból fog állni, és már most érdemes jelentkezni rá.
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, bárki mérget vehetne arra, hogy a többszörösen díjnyertes és hatalmas sikert aratott God of War kap folytatást.
A májusban megjelenő Avengers eddig nem lopta be magát a hardcore Marvel-rajongók szívébe, de erre számítottak is a fejlesztők.