Decemberben PC-n is megjelenik a Dragon Quest Builders 2
Öt hónappal a konzolpremier után Steames verziót kap a Dragon Quest Builders 2, egy rakás extrával.
Öt hónappal a konzolpremier után Steames verziót kap a Dragon Quest Builders 2, egy rakás extrával.
A 2018-ban megjelent State of Decay 2 megtalálta az útját Steamre, sőt még gépigény is érkezett hozzá.
Az Epic Games Store újfent megelőzi a Steamet, már ami a vásár kezdetét illeti. Ja és egy sor új játékot nyomott áron szerezhetünk be.
Nemrég jelent meg a Star Wars Jedi: Fallen Order, mely nagy sikert aratott, azonban szereplőit nem tervezik átemelni a Battlefront 2-be.
A WWE 2K20 nemrég új patch-et kapott, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a javítás sok esetben tönkreteszi a játékosok mentését is.
Az Aladdin után Guy Ritchie visszatér a londoni alvilágba, kedvenc gengszterei körébe. Két hónap múlva mozikba kerül az Úriemberek.
Horrort készít a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb amerikai sorozatából a Blumhouse. Megérkezett az első magyar előzetes.
Nem kevesebb mint öt színpadon nézhetik majd az érdeklődők az előadásokat, vetélkedőket és egyéb műsorokat a PlayIT Show-n.
A Resident Evil 2 felújított és újragondolt változatának sikere után nem lennénk meglepve, ha igaznak bizonyulna a híresztelés.
A Mechwarrior 5: Mercenaries megjelenéséig már nincs sok hátra, a közeledtével kaptunk is egy kirobbanó játékmenet-videót.
Mindössze 1.4 millióan töltötték le az első héten a Pokémon Go nyomdokain haladó AR-játékot az Egyesült Államokban.
A Psyonix bejelentette, hogy december 4-én érkezik a frissítés, amely búcsút int a lutridobozoknak és a kulcsoknak.
Ingyenesen vihető a minimalistán is nagyon stílusos indie gyöngyszem, a Bad North, de csak korlátozott ideig természetesen.
Újra Half-Life játékot fejleszt a Valve, a stúdió most pedig azt is elárulta, pontosan mire számíthatunk a Half-Life: Alyx kapcsán.
Harrison Ford is maga mellé veszi a bernáthegyi szánhúzót, igaz A vadon hívó szava új remake-jének már csak CGI-kutya jutott.
A Creative Assembly túlélő-horrorja nemrég ünnepelte ötödik születésnapját, hamarosan pedig újabb platformra látogat el.
A Sea of Thieves új frissítést kapott a The Seabound Soul képében, amiben felkutathatjuk Pendragon kapitányt és legendás hajóját, a Blackwyche-t.
A játékosok felfedeztek egy bugot a Star Wars Jedi: Fallen Orderben, ami akkor jelentkezik, ha olyan helyre jutsz, ahová a fejlesztők még nem akarták, hogy elmenj.
Egy szivárgás szerint már csak egy évet kell várnunk a PS5-re, ráadásul az árát is elkottyintották.
Számos játékban megmutathatjátok tudásotokat a szombati PlayIT-en a League of Legends-től kezdve a PUBG-n át a CS:GO-ig.
Többek között a legutóbbi PlayStation 4 reklámban is voltak már gyanús jelek, melyek most tovább szaporodtak.
WolfEye Studios néven új stúdiót hozott létre Raphaël Colantonio.
A Shenmue sorozat a harmadik rész megjelenésével is messze van a lezárulástól, de az alkotó megígérte, mindenképp befejezi a történetet.
A Mindhunter második évadja után új sorozat gyártásába kezd David Fincher, ezúttal egy legendás film előzménysztoriját készíti el.