Hírek

Korai volt az öröm...

Korai volt az öröm...

Nem akarok a bevezetőnek túl nagy feneket keríteni, hiszen sokan olvasták csütörtöki kiselőadásomat a játékról (egészen pontosan: eddig a percig 4213 alkalommal nyitották meg olvasóink a hírt), így azt már mindenki tudja, hogy az Assassin’s Creed valóban jó cuccnak ígérkezik. Ám örömünk nem lehet felhőtlen.

Crysis: pozitív meglepetések, demó dátum

Crysis: pozitív meglepetések, demó dátum

Krízis van - jelentette be az EA szakembere, miközben berohant hozzánk a szerkesztőségbe, aztán elájult. Először értetlenül néztünk, aztán, miközben feltakarították szegénykét, átkutattuk és kiderült, mégis miről beszélt.

Supreme Commander: kígyó kontra robotok

Supreme Commander: kígyó kontra robotok

Új képek és információk érkeztek a Gázzal Hajtott Játékok cég stratégiai expanziójából. Amit elsősorban le kell szögeznünk, az az, hogy a cybriaiak még csak távoli rokonságban sincsenek az anakondákkal, de én azért mesélek róluk is majd.

A lángoló tenger kalózainak ajándéka

A lángoló tenger kalózainak ajándéka

Jó régen írtunk már erről a játékról, de jó régen is készül. Már azt hittük, soha nem látunk belőle épkézláb terméket, de hála a kiadónak, lassan révbe ér a cucc.

Halo 3 premier a Mammutban!

Halo 3 premier a Mammutban!

Egy igazi kultuszjáték fog hamarosan napvilágot látni, ezt az eseményt a Microsoft szeretné veletek együtt megünnepelni, így egy egész estés rendezvényt szervez a Halo 3 premierjére! Mindenkit szeretettel várnak, akit nem hagy hidegen Master Chief karaktere...

EA: kiszivárgott C&C FPS hírek

EA: kiszivárgott C&C FPS hírek

Márciusban már elcsipogtuk nektek egy esetleges Command & Conquer univerzumban játszódó FPS játék pletykáit, ám azóta néma csend volt. Azonban most az EA figyelmetlenségből egy újabb nyomot hagyott a nagyon is titkolt projekttel kapcsolatban.

Blazing Angels 2: Secret Missions of WWII az üzletekben!

Blazing Angels 2: Secret Missions of WWII az üzletekben!

Második világháború - ha azt mondod, jöhet, akkor azt mondom, sci-fi. Ha erre is igen a válasz, és még a repülőket is szereted, akkor jöhet a romániai Ubisoft stúdió legújabb játéka, amely a pokoli háború elméleti hadszínterére visz minket.

Stranglehold: galambok a szoftverüzletekben

Stranglehold: galambok a szoftverüzletekben

Fehér galambok, precíz, mindent megmutató vágás, sodró helyszínek, még sodróbb akciók, és igen csak butának tűnő forgatókönyvek, amelyek közül némelyik még többszöri nézésre sem mutat mást, mint egy átlagosnak tűnő B-kategóriás mozi: ezek a legjellemzőbbek John Woo alkotásaira.

Warmonger: fizikus FPS

Warmonger: fizikus FPS

Úgy tűnik, a coloradói csapat valóban túltette magát a sokkon, melyet az Auto Assault elvesztése okozott. Ott van még nekik a JumpGate, hegesztik a LEGO-MMO játékot, és most előálltak azzal a cuccal, amelyet már tavaly karácsonykor beharangoztam nektek, és azóta meglehetősen nagy csönd volt körülötte.

Warhammer 40K DoW: jön az új kieg?

Warhammer 40K DoW: jön az új kieg?

Az, hogy a Relic zseniális stratégiai játékokat készít, ma már vitathatatlan tény. Amikor még csak a két Homeworld és az Impossible Creatures volt a terméklistájukon, már akkor látszott, hogy a kanadai srácok nem kispályásak, ám amikor a Games Workshop Rick Priestley által tervezett legendás játékát és az író Ian Watson nem kevésbé híres univerzumát életre keltették, végleg bebetonozták magukat a játéktörténelem panoptikumába – és még ezt is tudták fokozni a Company of Heroes alapművel. Most – hogy némi képzavart is bevessek - visszakanyarodnak a 38 ezer évvel későbbi jövőnkhöz...

FIFA 08 - Be a Pro videó

FIFA 08 - Be a Pro videó

Dúl-fúl a PC tábor, de ettől függetlenül örülünk is, hogy legalább megérkezett a FIFA 08. Nincs fényűző grafika, helyette a játékmenet lett némileg korrigálva. Aki a kicsit nem becsüli...

Ubisoft: a nagy falon belül

Ubisoft: a nagy falon belül

A világ második legnagyobb belsős fejlesztőcsapata 11 ország 15 stúdiójában; leányvállalat 22 országban; 3950 dolgozó, ebből 3200 a fejlesztésben. Értékesítés 50 országban, több mint 1000 címből álló portfólióval, olyan franchise-okkal, mint a Rayman (20 milliós eladás), a Tom Clancy címek (SC: 18 millió, R6: 16 millió, GR: 14 millió), vagy a PoP (10 millió), 650 millió eurós éves értékesítéssel. Európa 2., Észak-Amerika 5., a világ 4. számú független kiadója. Az 1986-ban alapított francia Ubisoft mérlege, számokban...

Jericho - demó a hónap végén?

Jericho - demó a hónap végén?

Ha van valami, amiben biztosan nem fog senki sem csalódni, mikor a játék megjelenik, az a történet és a karakterek kidolgozottsága, mélysége lesz. Ennek ékes bizonyítékai már tőlünk is letölthetőek.

Boldog születésnapot, Google!

Boldog születésnapot, Google!

Bizony nem ma volt, amikor a Google elindult az internet minden egyes zegébe-zugába, hogy aztán milliónyi adatot gyűjtsön össze a világ számtalan pontjáról. Több lett belőle, mint aminek indult.

Tarr Chronicles aranylemez

Tarr Chronicles aranylemez

Necros kollégám már írt nektek egy igen szaftos kis ízelítőt a Tarr Chronicleshez, úgyhogy a lényegi részen akár már túl is lehetnénk, hacsak nem tesszük hozzá azt az apró hírmorzsácskát, amelyet én tudtam meg ezekben a percekben.

Elhunyt Colin McRae

Elhunyt Colin McRae

Egy helikoptertragédia vetett véget az 1995-ben világbajnokságot nyert, nevét több játékhoz is felajánló zseniális ralipilóta, Colin McRae életének szombat délután.

Egy klasszikus shoot'em up

Egy klasszikus shoot'em up

A hétvégére való tekintettel most következzen egy könnyedebb játék, ami nem igényel sok gondolkodást, és a régi szép időkre emlékeztet majd sokakat.

Intel és Havok: egyesült erővel!

Intel és Havok: egyesült erővel!

Felvásárlások, cégegyesítések voltak, vannak és lesznek is az iparban. Néha bejön a dolog, néha nem. Legutóbb az AMD és az ATI egyesülése kavart nagy port, melynek anyagi következményeit bizony a processzorgyártó a mai napig megérzi. A mostani hír egyik szereplője nem olyan nagy hal, mint az ATI volt, de a másik, a vásárló személye bizony erősen felértékeli nemcsak az üzletet, de őt magát is.

Stranglehold: dupla kezes Berettával galambra

Stranglehold: dupla kezes Berettával galambra

Sokan úgy vártuk, mint a messiást a Stranglehold című akciójátékot, amelyet John Woo rendezett, és amelyben nem ígértek sokat: pusztán a teljes környezet szétrombolásának lehetőségét, valamint azt, hogy ilyen élményt előttük még senki sem tudott nyújtani.

Akció, stratégia, CryENGINE 2, MMORPG...

Akció, stratégia, CryENGINE 2, MMORPG...

Egy új koreai fejlesztőbrigád jelentette be a napokban, hogy minden hájjal megkent akció-stratégiai internetes szerepjátékot fejlesztenek a Crytek Crysis-ban debütáló CryENGINE 2-jével, amely megrengeti majd a világot. Több sírás, ígérem, nem lesz a hírben.

East India Company - nőj nagyra!

East India Company - nőj nagyra!

A brit Kelet-indiai Társaságról a történelmet ismerők bizonyára sokat hallottak. A részvénytársasági cégforma egyik első sikeres mintája, ám kereskedőcégből katonai és kormányzati előjogainak hála hamar valódi hatalommá, India urává vált, és rányomta bélyegét nemcsak az ország és a térség, hanem az egész világ történelmére. Persze nem csak ők voltak jelen, a hollandok és más országok is képviseltették magukat saját cégeikkel; és ha egy játék e társaság nevét vállalja fel, nagyjából már képben vagyunk a hellyel, idővel és alapokkal. Ám a finn Nitro Games csapata jóval többet ígér...

Megvan a Solid Snake főhős?

Megvan a Solid Snake főhős?

A Konami annak idején hatalmasat robbantott a Metal Gear Solid című játékkal. Azóta sikerszériává nőtte ki magát Solid Snake története, mely most megérett a filmvászonra is.

Cobra 11 - A száguldás folytatódik

Cobra 11 - A száguldás folytatódik

2006-ban jelent meg az ismert tévésorozat első játékadaptációja Nitro alcímmel, a Synetic gondozásában. Semír és Tom első virtuális kalandja egész jól sült el, de nem örvendett túl nagy népszerűségnek - főleg a neves címekkel szemben. Hamarosan érkezik az Alarm für Cobra 11 - Crash Time, mely reményeim szerint többet fog hallatni magáról, mint az első epizód...