Civilization 6 – Switchre költözik a játék
A Sid Meier nevével fémjelzett Civilization sorozat hatodik epizódja megjelenik Nintendo Switchre is, méghozzá hamarosan.
A Sid Meier nevével fémjelzett Civilization sorozat hatodik epizódja megjelenik Nintendo Switchre is, méghozzá hamarosan.
Mint minden hónapban, így most is gondos válogatás után, az élményt figyelembe véve céloztuk be a PC Guru mellé érkező teljes verziós játékot. A Street Fighter-sorozatot a PC-s közönségnek sem kell bemutatnunk, a Tekken viszont főleg a konzolosok körében kedvelt. A Capcom ezt a két címet keverte össze egy remek 2D-s bunyós játék erejéig.
A Pillars of eternity 2: Deadfire soron következő kiegészítője, a Seeker, Slayer, Survivor elsősorban a harc három pillérére fókuszál majd.
Az augusztusban megalakult HUNESZ, azaz a Magyar Esport Szövetség elindítja az ország első nemzeti esport ligáját, az MNEB-t.
Lenyűgöző látványvilágot, rengeteg fordulatot, sok vért és megannyi izgalmat ígér az X – A rendszerből törölve új előzetese.
A THQ Nordic bejelentette, hogy megvették a Kingdoms of Amalur jogait, hogy mihez kezdenek az IP-vel, azt egyelőre nem árulták el.
Traileren John Carpenter immáron negyven éves klasszikusa, a Halloween, Michael Myers pedig jobb formában van, mint valaha.
Rövid trailerrel jelentették be a The Surge következő DLC-jét. A The Good, the Bad and the Augmented vadnyugati témával érkezik.
A bizottság belátta, hogy túl későn vezették be a díjat, ezért az Oscar-gálán elmarad a közönségfilmes díj kiosztása.
Ha nem játszottál volna a Tomb Raider előző két részével sem kell aggódnod, összefoglaló videót kaptunk az eddig történtekről.
Bizony nem a DICE hozza tető alá a Battlefield 5 battle royale játékmódját, hanem egy olyan stúdió, akik nem éppen lövöldékről híresek.
Röpke ízelítőt kaptunk a a Call of Duty: Black Ops 4 battle royale játékmódját, a Blackoutot bemutató önálló és akciódús trailerének hála.
Szeptember 9.-ig ingyenesen kipróbálható a The Division, ráadásul az Ubisoft egy 70%-os leárazást is eszközölt az időtartam alatt.
Végre tovább bővül James Wan horrorfilmes univerzuma, ráadásul a legújabb fejezetet az első európai ScreenX moziteremben nézhettük meg.
Az EVE Online fejlesztője, a CCP Games immáron a koreai Pearl Abyss, a Black Desert Online készítőjének tulajdonában van.
A The Elder Scrolls: Skyrim teljes konverziós modja, az Enderal hamarosan megjelenik Steamen is, még az idei évben.
A Call of Duty battle royale játékmódjában, a Blackoutban nem garantálja a Treyarch a reccenésmentes 60 képkockát másodpercenként.
Az idei Ázsia Játékokon már ott voltak az esport játékok, bár csak afféle bemutatóként, érmeket nem osztottak ki a helyezetteknek.
A szeptember 15-én megtartásra kerülő rendezvényen VR játékokkal, társassal, esporttal és speciális kedvezményekkel várnak a szervezők.
Brie Larson az általa alakított karakter jelmezében került az Entertainment Weekly címlapjára, ezzel mintegy felvezetve a márciusban érkező filmet.
Az Early Accessben épphogy elrajtolt túlélő és battle royal elemeket vegyítő Scum mozgalmas hetet tudhat maga mögött.
A fejlesztők bejelentették, hogy a Death Stranding szerepel a TGS felhozatalában, Kodzsima és a szinkronszínészek fognak beszélni róla.
A Hitman 2 legújabb trailere a játék funkcióiba enged egy rövid bepillantást, bemutatkozik a minitérkép és a kép a képben üzemmód.
Az Activision Twitteren tette közzé a Call of Duty: Black Ops 4 Blackout módjának térképét, természetesen Nuketown sem maradt le róla.