Ilyen volt a The International 6
Eljött az augusztus és ezzel lezárult az év legjobban várt Dota 2 eseménye, a The International, amely idén sem hagyott minket unatkozni.
Eljött az augusztus és ezzel lezárult az év legjobban várt Dota 2 eseménye, a The International, amely idén sem hagyott minket unatkozni.
Eagle Flight, Star Trek: Bridge Crew, Werewolfes Within, mindegyiket élvezhetjük már idén. Elsőként az Eagle Flight jelenik meg.
Az új kedvcsinálóban újfent egy várostromot tekinthetünk meg, ezúttal a védekező fél szemszögéből követhetjük az eseményeket.
Tegnap kaptunk infót Harley Quinn visszatéréséről az Injustice 2-be, most pedig egy teljes meccsét megnézhetjük.
Bár eleinte nem szálltak fel a vonatra, most nagyon úgy tűnik, az Electronic Arts is beszáll a remaster-hullámba.
Már láttuk a FIFA 17-et mozgás közben, most pedig a Konami Pro Evolution Soccer 2017-ről is érkeztek infók.
A The Crew új kiegészítőjében notórius gyorshajtóként menekülőre fogjuk majd, de akár rendőrbőrbe is bújhatunk.
Az Overwatch mostantól vicces üzenetekre fordítja a szemtelenkedő nyertesek bicskanyitogató gg ez üzeneteit.
A Watch Dogs 2 többjátékos módjáról is lerántották a leplet a franciák, az előző részben megkezdett utat finomítják tovább.
A Playtonic is kiadott a Gamescom 2016 alkalmából egy Yooka-Laylee trailert, a gyerekeknek tetszetni fog.
A Ubisoft vikingeket, szamurájokat és lovagokat összeeresztő játékához kaptunk részleteket a többjátékos módról, hősökről, egyebekről.
Persze nem végleges az ajánlat, csupán a hétvége során lesz bérmentve kipróbálható a Star Citizen, próbáljátok ki!
Az Amazon kínálatában tűnt fel a Lord of the Rings/The Hobbit Collector's Edition, egészen elképesztő áron.
A NetherRealm két újabb Injustice 2 karakterről rántotta le a leplet. Ha rajongsz a sszexi, de rossz csajokért, ez a te játékod lesz!
Eric Cartman, Kenny McCormick, és South Park más lakosai is tiszteletüket tették a Gamescom 2016-on.
A CI Games által "legjobb mersterlövész élményként" aposztrofált program, a Sniper: Ghost Warrior 3 is kapott egy trailert Gamescom 2016-on.
Ha kíváncsi vagy milyen lesz a felújított Bioshock és összevetnéd a képi világát az eredetivel, akkor ezt a trailert neked találták ki.
Nagy bejelentésre számíthatunk a jövőhéten a Fromsoftware-től, akik valami komoly Dark Souls 3-as tartalmat ígérgetnek.
Friss előzetes érkezett a Resident Evil 7 biohazardhoz, mely stílusra kísértetiesen hasonlít egy found footage dokumentumfilmre.
A PS4-re megjelenő Tomb Raider 20 Year Celebration nevű kiadása új képeket kapott. Megcsodálhatjuk a régi Larákat is.
Az Ubisoft E3 2016 konferenciáján lett bemutatva Steep, és év végén már meg is jelenik. Trailert is kaptunk a Gamescom alkalmából.
De tényleg. Kojima elhajtása után egy évvel került bejelentésre egy friss Metal Gear cím, a Survive. Az eredmény magáért beszél.
A Twitch felvásárolta a Curse nevű céget, amely kezdésként potom 30 milllió nézőt hozhat nekik a konyhára.
A nyolcvanas évek túltolt zenei és divatstílusai az olyan kilátástalan jövőképű fiatalok életét is fel tudták dobni, mint a Sing Street dublini főhősei. De vajon John Carney a mi életünket feldobja-e két órás zenés filmjével? Lássuk!