Február 16-án, nyomott áron jön a PC-s Alan Wake
A Remedy végre lerántotta a leplet a személyi számítógépes Alan Wake megjelenési dátumáról, illetve megtudtuk, hogy a program csak 30 dollárba fog kerülni.
A Remedy végre lerántotta a leplet a személyi számítógépes Alan Wake megjelenési dátumáról, illetve megtudtuk, hogy a program csak 30 dollárba fog kerülni.
A Ubisoft a jövő héten átköltözteti a szervereinek egy részét, ami önmagában még nem volna probléma, de a cég sokat vitatott, folyamatos internetkapcsolatot megkövetelő másolásvédelmi eljárása miatt több program is játszhatatlan lesz.
A Valve egy nagy újdonsággal fogja idén kiegészíteni a Team Fortress 2-t, illetve az utolsó „Meet The...”-videó is meg fog jelenni.
Befutott a THQ 2011-es pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentése, és bizony ebből is kiderül, nem túl fényes a kiadó helyzete -- erről tanúskodnak a héten bejelentett lépések is.
A Sonynál is lezárult a 2011-es pénzügyi év harmadik negyedéve, az eredmények nem túl rózsásak – sajnos a japánoknak minden összejött...
December 31-én lezárult az Electronic Arts 2011-es pénzügyi évének harmadik negyedéve, az ilyenkor szokásos beszámolóból és jelentésből kiolvasható, hogy a kiadó szép eredményeket produkált.
Közeleg a Mass Effect 3 demója, a beígért online lehetőségeket pedig minden Xbox 360 tulajdonos kipróbálhatja, hála a Microsoft ajándék Gold tagságának. Persze csak egy rövid ideig él az elérés, de akkor is több a semminél.
Amikor annak idején, 2010 júliusában először írtam a Game of Throne: Genesis című játékról, még nem sokan voltak képben az alapokkal -- aztán jött a tévésorozat, és minden megváltozott...
Egy lelkes hazai modder elkészítette a Valve 2004-es remekművének magyar nyelvű textúráit. A csomag 101 darab magyarított képet tartalmaz, mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást.
Tegnap rögtön két autós DLC is bejelentésre került: az egyikben olasz autócsodák jönnek a The Runhoz, a másikban pedig versenyfenevadak a Forza 4-hez.
A Skyrim-rajongóknak hivatalos modkészlet nélkül is sikerült figyelemreméltó modifikációkat készíteni, ez a fáradságos és nehéz munka azonban hamarosan egy kicsit könnyebb lesz.
A THQ a szakadék szélére került: újabb, ezúttal 170 dolgozót érintő leépítés jön, valamint a céget ki is zárhatják a tőzsdéről a nagyon alacsony részvényárfolyam miatt.
Megtudtuk, hogy mintegy három hónapot késni fog a Prototype 2 PC-s átirata, s azt, hogy konzolra lesz extrákkal telepakolt RADNET Edition.
A Capcom úgy látszik nincs teljesen meggyőződve a Dragon's Dogma sikerét illetően, így az eladások felturbózására a játék mellé a Resident Evil 6 demóját csomagolják.
A Mass Effect-trilógia zárófejezetében ismét hallhatjuk Martin Sheen, Seth Green és Tricia Helfer hangját -- jönnek azonban újoncok is.
Egyáltalán nem meglepő módon az új SSX is alkalmazza az Electronic Arts Online Pass-rendszerét, ám a többi játékhoz képest engedékenyebb módon.
Mostanában megszaporodtak a pletykák a következő Microsoft konzolról, a cég azonban tagadja, hogy idén a boltokba küldenék az új gépet.
A legendás Will Wright által alapított Maxis egy új játék fejlesztésébe kezdett bele, mely a stúdió eddigi munkáihoz hasonlóan egy szimulációs játék lesz.
A Gyáróriások című NGC tévésorozat meglátogatja a FIFA-játékokat készítő EA Canadát. Ha érdekel, hogy miként dolgozik a világ egyik legsikeresebb brigádja, ne hagyd ki az adást!
Megérkeztek a Dirt Showdown első játékmenet-videói, amikből tisztán látszik, hogy a fejlesztők nem vicceltek, mikor azt mondták: ez egy könnyedebb epizód lesz a szériában.
A Mass Effect 3 multiplayer módjáról eddig leginkább csak olvashattunk, vagy láthattunk pár játékképet, magát a játékmenetet bemutató videóval azonban még nem találkozhattunk -- egészen mostanáig.
Azt már nagyon jól tudjuk, hogy az Alan Wake személyi számítógépes átirata digitális formában meg fog jelenni a Steam kínálatában, az azonban csak most derült, ki, hogy a játéknak lesz dobozos, kézzel fogható kiadása is.
A Nintendo bejelentette a játékosokat összekötő új hálózatát, a Nintendo Networköt, mely egyszerűsített módja lesz a közösségi szórakozásnak Wii U-n és 3DS-en.
A Valve saját alkalmazást fejleszt okostelefonokra, mely segítségével folyamatosan összeköttetésben lehetünk a Steammel, akárhol is járjunk éppen. Már folyik a bétateszt.