Forza Horizon: Ilyen lesz az éjjeli versenyzés
Egy videóinterjú alkalmával végre mi is bepillantást nyerhetünk a Forza Horizon éjszakai versenyeinek életébe. A játék október 26-án jelenik meg Xbox 360-ra.
Egy videóinterjú alkalmával végre mi is bepillantást nyerhetünk a Forza Horizon éjszakai versenyeinek életébe. A játék október 26-án jelenik meg Xbox 360-ra.
Vass Attila magyar mérnök évek óta a Sonynál dolgozik, önéletrajza pedig említi a "következő Playstationt", melyen 2010 óta ügyködik. Vass úr a gép grafikai és biztonsági tulajdonságaiért egyaránt felelt.
A nyáron megjelenő Baldur's Gate: Enhanced Edition új tartalmat is kap majd, melyet pénz ellenében tölthetünk le. A fejlesztők mindenesetre megnyugtattak bennünket, hogy ez csakis ténylegesen új dolgokat jelent, semmit sem hasznosítanak újra.
Trond Arne Aas, a Funcom eddigi vezérigazgatója ugyanazon a napon hagyta ott posztját, amikor megjelent a cég ezer éve várt The Secret World című MMORPG-je. Bár lemondott, a cégen belül fog dolgozni továbbra is.
A Blacklight: Retribution egy ingyen játszható FPS, ami idén vált elérhetővé. Mától kezdve pedig Steamről is letölthető, mi több, az amúgy fizetős Starter Pack most fele áron kapható hozzá.
Az EA Labels elnöke kijelentette: az Electronic Arts a közeljövőben kizárólag digitálisan fogja terjeszteni a játékait.
A múlt héten még csak nagyon valószínű pletykaként számoltunk be erről, ma azonban már minden kétséget kizáróan jön a Rome 2: Total War.
Július negyedike alkalmából egy új Assassin’s Creed III trailer jelent meg, illetve két új gyűjtői kiadást is leleplezett a Ubisoft.
Az Indie Royale csapata egy újabb akciós csomaggal kedveskedik a játékosoknak, melynek keretében hét játékra tehetjük rá a kezünket.
A Quantic Dream vezetője osztja azok véleményét miszerint csak innovációval haladhat előre a játékipar. Szerinte engedni kéne a stúdióknak, hogy kockáztassanak.
Három nap múlva valamit be fog jelenteni a Namco Bandai. A jelmondat: All Star Battle.
Az alapjáték képfájljait magyarító hazai modder nem nyugodott, és górcső alá vette a kiegészítők textúráit is. Akit érdekel, milyen lett a mod, nézze meg a képeket.
Nem, nem vicc: egy játékos videóra vette, hogy csukott szemmel legyőzi a Diablo III főellenfeleit. Persze Inferno nehézségen, a többit bárki megcsinálja így, ugyebár.
Három és fél hete, június 7-én hirdettük meg a labdarúgó EB-hez kapcsolódó játékunkat, melynek keretében minden mérkőzés előtt megtippelhettétek a végeredményt.
Egy crackercsapat feltörte a Diablo III-at, a kínai weboldalak pedig nyíltan drukkolnak a kalózoknak. Hiába, ez van, ha a világ egyik legjobban várt játéka nem kapható a világ minden táján.
Az élőszereplős Darskiders 2: Last Sermon kicsit kibővült, hogy újra legyen értelme megnézni. Még mindig hangulatos, annyi szent, bár hosszúnak így se hosszú...
Saját websorozattal jelentkezik a Quantum Conundrum, mely... mely... Nos, inkább nem jellemeznénk. Csak nézzétek meg és igyekezzetek nem megállni a növésben.
A Move legújabb kiegészítője gyakorlatilag ellopja a Nintendo ötletét, csak épp jobban is csinálja, mint a nagy N: egy mozgásérzékelős kormánykerék videobemutatója következik!
Már kapható a legújabb PC Guru Játékkollekció, 3 magazinnal (2011/10-11-12), 3 teljes játékkal (Sherlock Holmes vs Jack The Ripper, Pure, Divinity II: TDKS) és 3 poszterrel (RAGE, Batman: Arkham City, Battlefield 3). Akár már a webshopból is megrendelheted!
Az élő HUD-ot biztosító futurisztikus Google Glass csak valamikor 2014-ben jelenhet meg. Állítólag kell még idő a csiszolásához.
A nemrég leleplezett Google Nexus 7-tel elvileg nem ér véget a keresőcég és az Asus együttműködése. Megérkezhet az olcsó 10 colos Nexus is, mely közvetlen konkurense lehet az iPadnek.
Már csak egy hónap és kezdetét veszi Európa legrangosabb játékkiállítása, a Gamescom. A rendezvény kedvcsinálót is kapott -- na nem mintha nem várnánk tűkön ülve, hogy bejelentenek-e pár új játékot.
Teszteltük a Prototype 2-t, Bate és Chris pedig egy tízperces videóban osztják meg veletek tapasztalataikat. Új hős, régi játékélmény?
Az Adobe az Apple ellenállása miatt végleg felhagy a flashes bővítmények programozásával. A jövő a HTML 5 képességeiben rejlik -- legalábbis az Adobe szerint.