Emlékezetes pillanatok (38. rész): Super Mario Bros. – A hercegnő egy másik kastélyban van
Mario sosem pihenhet, hiszen mindig van egy újabb kastély – az élet metaforájaként is felfogható játékmenetet már 1985-ben elsütötte a Nintendo.
Mario sosem pihenhet, hiszen mindig van egy újabb kastély – az élet metaforájaként is felfogható játékmenetet már 1985-ben elsütötte a Nintendo.
A Cyberpunk 2077: Gangs of Night City című társasjáték Kickstarter-kampánya még véget sem ért, de a készítők máris bemutatták az első kiegészítőt.
Hamarosan megérkezik a 2018-ban nagy sikert aratott Into the Breach Advanced Edition változata, amelyben rengeteg újdonság lesz.
Járt már nálunk egy Barracuda tavaly is, most pedig megnéztük, hogy milyen újdonságokat tartogatnak az idei modellek.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Egy rajongó a Pixar nemrég debütált animációs filmjét álmodta újra a Sony első konzoljának grafikájával.
A Jurassic Park ihlette Dino Safari DLC, amelyben a játékosok egy őslényparkban vághatják a füvet, már elérhető PlayStationön.
Az érkező túlélőhorrorban a játékosok lőfegyvereket is használhatnak majd, de a Striking Distance elárulta, hogy a közelharc fog állni a középpontban.
Az Elden Ringért is felelős FromSoftware-nél új projektek állnak fejlesztés alatt, mivel a cég több, még be nem jelentett címhez is keres munkaerőt.
Újabb ingyenes játékot húzhatunk be a GOG-ról, ami egy klasszikus point & click, méghozzá futurisztikus környezetben tálalva.
A visszatérő kedvencek sora újabb játékkal bővült a Sony új konstrukciókat kínáló szolgáltatásában.
A Blizzard úgy tűnik nem néz vissza, és teljesen eltörli közkedvelt játékának eredeti változatát.
Két évtizede jelent meg (majd tűnt el) minden idők egyik legzseniálisabb és legalulértékeltebb horrorjátéka.
A koncepciós rajzok után ezúttal a játékmenetbe is betekintést nyerhetünk egy új videóval.
A Microsoft felhő alapú szolgáltatásának játékai hamarosan új módokon lesznek élvezhetők.
A Hello Games döcögősen rajtoló, de számos ingyenes frissítésével alaposan kikupálodott játéka új közönséghez érkezik meg.
Minden szükséges teljesítményt és képességet megadnak a játékhoz és a szórakozáshoz a POCO legújabb modelljei.
A The Farm 51-féle Chernobylite egy egyedi horrorjáték, elképesztő látványvilággal, a legújabb frissítés pedig új érdekességekkel együtt jelent meg.
A Nemesis: Distress egészen más irányba mozdul el a többi társasjáték-átirathoz képest – de ez vajon elég lehet az üdvösséghez?
Befutottak a heti ingyen-játékok, és bizony ezúttal mind a szimulátorok rajongói, mind a Trónok harca fanok jól jártak.
A hamarosan megjelenő játék egy viktoriánus, steampunk stílusú Londonban játszódó RPG, amely ötvözi a körökre osztott harcot és a cirkuszmenedzsmentet.
Az MMA harcos Instagram képsorozatán rengeteg Poppy Playtime plüssfigura látható a luxusjachtja fedélzetén – de vajon tudja, hogy ezek egy horrorjátékból származnak?
Egy kutatásból kiderült, hogy melyik klasszikusok a legnépszerűbbek a videójátékok kezdeti időszakából.
A FromSoftware alkotása úgy fest még bőven tartogat meglepetéseket a kihívásra vágyó rajongóknak.