Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Az utolsó pillanatig szerettem volna várni a hétvégi terv kitalálásával, hiszen megvan a rovat azon átka, hogy ha leírom, hogy tesztkódot várok, akkor vagy nem jön meg, vagy nem működik. Most azonban a csillagok állása úgy hozta, hogy nem csak, hogy megérkezett, de elsőre működött is, így egyértelműen megvan a hétvégi programom.

valorantpearl.jpg

Igaz, egy napot el fog vinni a társasozás, mert muszáj több fővel is megnézni a soron következő címeket, arról nem is beszélve, hogy a héten elstartolt az új Valorant-szezon és vele együtt az új pálya is, amivel továbbra is – minimum egy hétig – csak ismerkedni fogok. Szeretni egyelőre annyira nem szeretem, de az első élmény mindig csalóka. Amikor tehát épp nem cikket írok, vagy az említett (amúgy kb. végtelen hosszúságú) tesztjáték pörög, mindenképp a Valorant fog menni, amíg az idegeim bírják!

bullseye

Az előző hét tartalmából: 36 demót húztam le, 2 valamiért lejárt menet közben, néhányról hamar kiderült, hogy nem az én stílusom, vagy ha mégis, van valami olyan eleme, ami túlságosan zavar, esetleg kiforratlan, és nem bízom benne, hogy megjelenésre javulna. De így is maradt, kárikittyom édes sztímom, 19 olyan, ami alapján eléggé várom a majdani végleges játékot, vagy legalábbis szívesen belenéznék majd, hogy sikerült-e helyrepofozni. Főleg, mivel sok esetben csak az irányítás volt az, amivel gondom akadt.

hetvegamebullseye20220623.jpg

Érdekes módon a Diablo Immortallal is hasonló volt a helyzet, mert időnként beragadt valami, aztán szegény keresztesem méltóságát vesztve rohangált körbe. Ezt leszámítva egy egész kis kellemes játékot dobtak össze azok, akiket hagytak azzal foglalkozni a cégnél, kár, hogy úgy tukmálja a fizetős elemeket. Marad tehát inkább a Diablo 3, vagy valami más ARPG, ha erre támad megint kedvem. A mikrotranzakciók sem fognak hiányozni, mert megszületett a hiánypótló 25$ Rift Simulator, amiben nekem 3825 dollárba „került” az első ötcsillagos gem, Asmongold meg 3. pörgetésre kapott egyet. Undorító, hogy a menő streamerek milyen előnyöket kapnak az óriáscégektől.

Na, de tekintsünk a biztató jövőbe, amiben újabb indie-k várhatók, meg a Chorus, ami kissé furcsa jószág a története alapján, de mégiscsak afféle Ace Combat az űrben, azt meg általában kedvelem. Remélem itt is fogom.

Zoo_Lee

PS Plus Premium. Ahogy azt a szolgáltatással kapcsolatos érzéseimet összefoglaló véleménycikkemben is írtam, már a PS Now brit változatát is elég sokat nyúztam, és nagyon vártam a magyar változat indulását, amivel hazánkban is elérhetővé vált a Sony streaming szolgáltatása (ráadásul pont a születésnapomon).

psplusnew.jpg

Kimerítő és alapos próbakörnek tervezem alávetni a hétvége során, kevésbé ismert PS3-as címektől a PS2-es Jak részeken át pár kínosan kimaradt PS4/PS5-ös klasszikusig mind konzolról, mind a PC-s kliensen keresztül. Remélhetőleg egy nagyon erős, a konzolos és PC-s tábor számára egyformán impozáns, az Xbox Game Pass-szal egy szinten emlegethető rivális lesz. Hogy pár konkrét játékot is említsek, amik biztos terítékre kerülnek majd: inFamous, Killzone, Returnal.

Britpopper

A cikksorozat egyik korábbi – nem is oly régi – részében már említettem, hogy a Red Dead Redemption 2 világa annyira lenyűgöz, hogy minduntalan visszatérek hozzá, annak ellenére is, hogy már többször végigjátszottam a sztorit. Ezt az open world élményt csak a Rockstar lehetett képes ennyire profin összerakni, és azon túl, hogy a történet is remek, sikerült élettel megtölteniük a játék világát, amely még mind a mai napig tartogat meglepetéseket. A legszebb az egészben, hogy mekkora szabadságot kínál: egyáltalán nem muszáj a fő történetszállal haladnod, ha helyette mondjuk vadászni, vagy csak felfedezni szeretnél. Én jelenleg pontosan ezt csinálom, ugyanis nagyjából tavaly ősz óta egy centit nem haladtam a küldetésekkel, ám a játék térképét lassan már jobban ismerem, mint a kerületet, ahol élek.

red-dead-redemption-220210313181441.jpg

A Red Dead Redemption 2 egy óda az open world műfajhoz. Akármerre is jársz benne, mindig találhatsz valamilyen érdekességet, akár egy meglátogatható faházat, egy kiégett erdőt, vagy egy véletlenszer találkozás képében (utóbbiakkal a mocsárnál különösen érdemes vigyázni!). Agnes Dowd szellemét órákon át kutattam éjszaka a lápvidéken, de az elhíresült szellem-vonat utáni nyomozással is fél napot elvoltam, ami jól jellemzi, hogy mennyire addiktív a játék. Nem véletlenül indult a „Red Dead Redemption 2 rejtélyek” cikksorozat sem az oldalon, hiszen megannyi titok és easter egg lapul ebben a western miliőben. Nekem ez roppant mód bejön, és akkor a Red Dead Online még csak ezután jön! Megyek is vissza legendás állatokra vadászni, aztán ha év végén bárki megkérdez, talán már elmondhatom, hogy legalább egy mellékküldetést megcsináltam közben. 

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?