Gotham Knights – Lehet, hogy négyen is játszhatunk online?
Eddig úgy szólt a fáma, hogy a Gotham Knights csak kétfős kooperatív lehetőséget biztosít majd, de lehet, hogy ez kibővül négy főre.
Eddig úgy szólt a fáma, hogy a Gotham Knights csak kétfős kooperatív lehetőséget biztosít majd, de lehet, hogy ez kibővül négy főre.
Júliusban kerül a mozikba a Thor: Szerelem és mennydörgés, amelyben a már ismert Thor mellett egy másik is megjelenik.
Továbbra is folyik a munka a The Legend of Zelda: Ocarina of Time Unreal Engine 4 remake-jén, és most megjelent egy új videó a fejlesztésről.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A legjobb szakemberek és a legokosabb kereskedők várják az Öt Királyság fáradtan hazatért vándorait, hogy szükségeiket kielégítve gazdagodjanak meg.
Chris Pratt megerősítette, hogy az új Jurassic World lesz a neves, 30 éve futó Jurassic-franchise utolsó része.
Rob Sheridan művész digitális mesterséges intelligencia segítségével a Star Wars karaktereket kozmikus test-horrorrá alakította át.
A Microsoft ismét ingyenesen kipróbálhatóvá tett egy marék gyöngyszemet pár nap erejéig.
Az Epic Games közkedvelt battle royale címének ruhatára újabb kozmetikai csomaggal bővült.
Ritkábban léphetnek újabb hősök a Respawn Entertainment nagysikerű játékának harcterére.
A mai naptól elérhető a legújabb kiegészítő a zombis henteléshez, és a benne lévő fegyverekkel tényleg kimaxolhatjuk a vérengzést.
A Rockstar Games 2018-as sikerjátéka tömve van érdekességekkel, melyek közül a legborzalmasabbat egyértelműen Van Horn közelében találjuk.
Az Endnight Games felfedte a The Forest horror-túlélőjáték folytatásának, a Sons of the Forestnek a legfontosabb részleteit és egy új, évszakok változása funkciót is megemlítettek.
Május első premiernapján megérkezett a Marvel új multiverzumos kalandja, a Doctor Strange második epizódja a mozikba.
A modern kihívások modern megoldásokat kívánnak, tartja a mondás, és nem kell modern játékosnak lenni ahhoz, hogy ezt a videójátékok világában is érezhessük. Összeszedtünk pár olyan funkciót, amit szívesen látnánk minden játékban!
Ha éppen tárhelyed bővítésén gondolkozol, akkor érdemes lehet átböngészned ezeket a stílusos darabokat.
Anglia, 70-es évek, gazdasági válság, merev hagyományok, munkásosztálybeli anarchia, punk mozgalom – megérkezett a Pistol első előzetese.
Befutott az önálló játék helyett végül a Dying Light kiegészítőjeként megvalósult projekt utolsó frissítése.
Ma mozikba kerül a Marvel új multiverzumos kalandja. Vajon felelősségteljesebben dönt Doctor Strange, mint a Pókember utolsó epizódjában?
Számos közkedvelt modern mesehős ül a volán mögé, hogy végre lekörözze a Nintendo ikonját.
A Microsoft Office felhasználók emlékezetébe valószínűleg örökre beégett a segítőkész karakter.
Apokaliptikus jellegű akciófilm érkezik hamarosan a szolgáltató kínálatába. Magyar feliratos előzetest kapott Az elfogás.
A Philips monitors megerősíti részvételét az ISE 2022 kiállításon az összes főbb vertikális piacra vonatkozó megoldásokkal.
Sonic folyton csak rohan, miközben csilingelnek a gyűrűk, és nincs ez másként a Super Teamsben sem, csak épp itt minden ismert szereplő megjelenik, egy nagy verseny kedvéért.