Az Egyesült Királyság nemet mondott az Activision Blizzard felvásárlására
A szigetország versenyhivatali szerve hosszú vizsgálódás után a tranzakció blokkolása mellett döntött.
A szigetország versenyhivatali szerve hosszú vizsgálódás után a tranzakció blokkolása mellett döntött.
Nemrég érkezett az örömhír, hogy a közkedvelt sorozat hamarosan visszatér, ami mellé még egy új adaptációt is kapunk.
Az íróknak fogalmuk sem volt róla, hogy a Netflix két részletben kívánja leadni a teljes szezont.
Természetesen érkezik a negyedik felvonás, amelynek immár megvan a hivatalos címe is, amiből lehet találgatni a témát illetően.
Megérkezett a Netflixre átvándorolt Fekete tükör legújabb évadának az első előzetese és a káromkodásokkal bizony nem spóroltak.
Most elnézést kértek a furcsa tweetért, ami sok Mario-rajongót kiakasztott az elmúlt napokban.
Összegyűjtöttünk 15 hasznos tippet, amiket érdemes megfogadni, ha a játék világában próbálsz túlélni.
Napokkal a hivatalos közlemény előtt kiderültek a májusi PlayStation Plus-játékok.
Az egyre romló betegsége miatt visszavonult legendás színész igazi örömhírt kapott.
Öt és fél éve hódít már a Destiny 2 – viszont a Bungie víziója közel sem arat töretlen sikert. Megnéztük, hogy is áll most a játék.
Nem kell a megjelenésig várnia a rajongóknak, ha szeretnék kipróbálni a sorozat következő felvonását.
Az idei CinemaCon részeként bemutatkozott a közkedvelt filmsorozat következő felvonásának első előzetese.
Négy meghívott és négy selejtezős magyar csapat küzdhet majd májustól a kétmilliós összdíjazás oroszlánrészéért, valamint az ESL Pro League európai konferenciájáért a TippmixPro CS:GO Masters tavaszi szezonjában.
Lassan két évtizedes, mégsem látszik rajta az idő: 2005-ös megjelenése óta uralja témáját és műfaját a Twilight Struggle, melyben a teljes Hidegháborút lejátszhatjuk.
Hamarosan újra visszatérhetünk a közkedvelt univerzumba a Dramatic Labs alkotásának részeként.
Megérkezett a nagyon régóta halogatott Flash: A villám (The Flash) második előzetese, ami rendkívül epikus történetet ígér.
Májusban újabb horrorjáték jut el VR-ra, ezúttal a Propagation: Paradise Hotel képében, ahol egy hotelben kell túlélni az éjszakát.
Májusban érkezik a Spy/Master, egy nemzetközi-magyar koprodukcióban készült produkció.
Miután nemrég korhatár-besorolást kapott Dél-Koreában, most az is nyilvánosságra került, hogy mikor jelenik meg a játék.
Geralt, Ciri és Yennefer egymást keresik a 3. évadot felvezető első kedvcsinálóban, és a sövénylabirintus is borzalmas titkokat rejt.
Tarol a mozikba Mario és Luigi legújabb nagy kalandja, és lassan itt az ideje, hogy Crash is bemutatkozzon a nagyvásznon.
Befutott az idei nyár talán legjobban várt filmjének új, magyar nyelvű előzetese, James Mangold pedig megosztott pár érdekes információt.
A színész nem sokon múlt, hogy hátat fordított a produkciónak, melyért később Oscar-díjat is kapott.
Igazán szürreális fordulatot vett egy rajongó születésnapja, mikor egy igazi legendával találkozott.