Ezek a leginkább várt játékok az Epic Games Store-ban
A cég évértékelőjéből kiderült, hogy sikerült-e növelni a felhasználóbázist tavalyelőtt óta, de a leginkább várt címeket is megtudhattuk a jelentésből.
A cég évértékelőjéből kiderült, hogy sikerült-e növelni a felhasználóbázist tavalyelőtt óta, de a leginkább várt címeket is megtudhattuk a jelentésből.
Véget ért a februári rendezvény, melynek keretében ismét több száz demót próbálhattak ki az érdeklődők – természetesen újfent voltak közönségkedvenc alkotások.
Nemrég megérkezett a játék legújabb frissítése, amely a hibajavítások mellett egy sokak által kért lehetőséggel is bővítette a programot.
Tovább próbálgattuk a PS VR2 aktuális kínálatának legérdekesebb darabjait, melyek között ezúttal a túlélés kapta a főszerepet egy fagyott világban… valamint a léggitározás.
Az Endnight Games nemrég megjelent túlélőjátékának köszönhetően rengetegen ugrottak fejest a The Forest konzolos verziójába.
Ha a király kiadja az ukázt, a nemesek fejet hajtva hajtják végre a parancsot, ami ezúttal viszont pozitív, hiszen ezzel szépülnek a királyi palotát körbeölelő régiók.
Egy új álláshirdetés alapján nem kizárt, hogy előző generációra is befut a Naughty Dog multiplayerre kihegyezett alkotása.
Új előzetessel jelentkezett a Bandai Namco verekedős szériájának legújabb felvonása, ezúttal maga Paul Phoenix mutatja meg, hogy még mindig ő osztja ki a legnagyobb pofonokat.
Váratlanul jött és egész kellemes csalódást okozott. Új franchise indul Róbert Gida és a csekélyértelmű medvebocs szereplésével.
A 2008 óta működő YouTube csatornát átnevezték, és az ott lévő tartalmakat is törölték – de elvileg menthető a helyzet.
A hivatalos weboldalon listázták, hogy mely alkotásokat töltötték le a legtöbbször múlt hónapban – az első hely nem túl meglepő.
Ismét a Normandia fedélzetére lépett minden idők legjobb főnöke, aki ezúttal sem okozott csalódást a problémamegoldás terén.
A napokban lett egy esztendős a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő szolgáltatás, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy mely filmeket és sorozatokat nézték meg a legtöbben.
Japán alkotók hozták tető alá a trash filmek következő lépcsőfokát, amelyben minden megvan, ami egy ivós játékhoz kellhet.
Ahogyan azt a fejlesztők ígérték, már el is kezdődött a túlélőjáték hibáinak rendbe tétele, emellett pedig új funkciók és lehetőségek is érkeztek.
Az Avalanche Software nemrég megosztott pár felettébb impozáns statisztikát a Harry Potter univerzumába kalauzoló alkotásról.
Újabb történelmi hátterű játék a portugál kiadótól, ám ezúttal nem kolostort építünk, hanem a kávé népszerűsítéséért és minőségéért felelünk.
Kiderült, hogy ki fogja tető alá hozni a jövőre debütáló széria pilot epizódját, a név láttán pedig joggal lehetünk bizakodók.
Végre befutott a teljes előzetes az ebben a hónapban érkező 2. évadhoz, méghozzá egy ismerős zenével.
A megvalósítás a ’80-as évekbeli slasher horrorfilmekre és a szöveges kalandjátékokra emlékeztet.
Egy hamarosan megjelenő found footage horrorjáték előzetese olyan hangulatot mutat be, amit csak a Parajelenségektől kaptunk meg.
A tavalyi év egyik legjelentősebb videójáték-adaptációja lett a The Elder Scrolls V: Skyrim – The Adventure Game, melyet a kiadó jóvoltából még a magyar változat előtt szemügyre vehettünk.
Az utóbbi napokban lázban tartotta az internetet a rapper esetleges bekerülése a játékba, de kiderült, hogy ebből semmi sem lesz.
A Sötét Nagyúr, azaz Lord Voldemort végre bejárhatja az épület minden szegletét.